Az arisonai Bisbee-ben fekvő történelmi Oliver House tulajdonosa, személyzete és vendégei egyaránt szokatlan paranormális jelenségekről számolnak be. Az épület előző gazdái is mind meg vannak győződve arról, hogy a házban több szellem is kísért.

Dennis Schranz a történelmi vadnyugat egy részébe csöppent, amikor 1986-ban megvásárolta az Oliver House-t az arizonai Bisbeeben. A házat 1909-ben Edith Ann Oliver építtette, aki egy bányavállalkozó, Henry Oliver felesége volt. A hely eredetileg az Arizona és a Calumet Bányavállalat vezető beosztottjainak vendégháza volt és tervezőközpontként is működött. Mint leendő új tulajdonos, a férfi tökéletes, bár felújításra szoruló panziót látott az épületben. Már mindenben megállapodott a ház előző gazdáival és éppen fizetni készült, amikor egyikük felugrott és bevallotta, hogy nem tudná tiszta lelkiismerettel eladni az épületet.
- A házat kísértetek lakják. - mondta - Összesen öten vannak, és az egyikük gonosz.
Mivel Schranz akkoriban még nem nagyon hitt a szellemekben, megnyugtatta őket, hogy ez nem zavarja őt, majd megkötötték az üzletet. Később azonban, amikor egyes egyedül készült első éjszakáját a házban tölteni, vízcsobogást hallott a falban futó vezetékekből, amelyeket pedig már rég eltávolították onnan. Ez már önmagában is furcsa dolog lett volna, hiszen ő volt az egyetlen, aki az épületben tartózkodott. Miután a vízcsobogás megszűnt, lépéseket hallott a földszinti hallból. Ahogy a szobája felé közeledtek, arra gondolt, milyen jó, hogy magára zárta az ajtót. Ez azonban felesleges műveletnek bizonyult, mivel a léptek tovább közeledtek, immár a szobájában, egészen az ágyáig.
Mindez pedig csak a kezdet volt Schranz és a többi ember számára, akik már megszálltak a panzióban. A ház kísértet lakóit eddig még nem azonosították, ám ezen a helyen valamikor régen, több gyilkosság is történt, amelyek esetleg segítségünkre lehetnek. Ezek közül az egyik egy bányamunkás, Nat Anderson halálával végződött, akit a második emeleti lépcsőfeljáró tetején lőttek le 1920. február 22-én. A Bisbee Daily Review című helyi lap szerint Andersont egyszer fejbe, majd hátba lőtték kora reggel, miközben 13-as számú szobájába tartott. Gyilkosát sajnos nem sikerült elfogni, így a bűntény mai napig megoldatlannak számít.
Egy másik eset - amelyet nem támaszt alá semmilyen hivatalos irat - 1932-ből való, egy férfiről szól, aki a feleségét állítólag a mai Kék szobában házasságtörésen kapta. A látványtól feldühödve a férfi mindkettejüket megölte, végiglövöldözte az első emeletet, majd magával is végzett. Terri King, az előző tulajdonos a 13-as, a Kék és sok más szobában is érezte már szellem jelenlétét. Egy alkalommal a Kapitány szobába ment áthúzni az ágyneműt. Mikor belépett a szobába valakinek az ellenséges jelenlétét érezte, majd egy hang kiabált rá: -Kifelé! - Mivel egyedül ő tartózkodott a szobában, próbára tette a test nélküli hangot és ugyanolyan magabiztosan válaszolt. - Hogy érted azt, hogy kifelé? Mégis ki fogja akkor áthúzni az ágyakat? Tűnj el te! - Minden bizonnyal meg is tette. Ezek után soha többet nem hallotta a hangot.
Egy másik eset a Nagymama szobával kapcsolatos. Az e helységben megszállók közül többen is beszámoltak róla, hogy egy öreg hölgy figyeli őket éjszakánként. Bár a jelenés elég feszültté tette a vendégeket, a történetek szerint a jóságos szellem védelmezően ajánlotta fel jelenlétét. A tanulmány módszerét Schmeidlertől [Hiba! A hiperhivatkozás érvénytelen. Hiba! A hiperhivatkozás érvénytelen.] kölcsönöztem, aki kidolgozott egy eljárást a jelenésekről szóló történetek osztályozására. Ennek lényege, hogy különböző médiumok egymástól függetlenül vaktérképek alapján bejárják a szellemjárta házat és megjelölik azokat a helyeket, ahol kísértetek jelenlétének fókuszpontját érzékelik. Az eredményeket ezután összevetik a tulajdonosok beszámolóival és megállapítják, hogy mely esetekben van összefüggés a kettő között. A tanulmány kivitelezésében a tucsoni Pima Community College 19 kezdő parapszichológia hallgatója és egy tapasztalt médium vett részt. Ő Shirley Nelson, a helyi tisztánlátó, aki azt vallja magáról, hogy 6 éves kora óta van különleges képessége birtokában és az elmúlt 16 év során rengeteg tapasztalatot szerzett e téren. Szakterületei közé tartozik az üzleti, jogi és orvosi tanácsadás, de nagy tapasztalata van az olyan jellegű dolgokban is, mint a "médium írás". A kezdők csoportját 18 és 45 év közötti fiúk (5 fő) és lányok (14 fő) alkották, akik mind a Pima Community College első évfolyamos parapszichológia hallgatói voltak. Tizenegy közülük hitt az efféle jelenségekben, a többiek pedig határozatlanok voltak. A tapasztalatlan hét hallgató nem nagyon rendelkezett ilyen irányú élményekkel. Közülük négyen állították, hogy hisznek a jelenségek létezésében, míg hárman szkeptikusan álltak a gyakorlathoz.
A nyomozás estéjén a résztvevőknek volt idejük, hogy kipihenjék magukat, találkoztak a tulajdonossal, majd együtt megvacsoráztak.
Az egyetlen szigorú szabály az volt, hogy nem beszélhettek semmilyen szellemekkel kapcsolatos témáról. Minden olyan berendezési tárgyat, vagy kelléket, amely utalhatott volna a szobák, vagy a panzió történelmére, azt a személyzet még az érkezésünk előtt eltávolította, vagy eltakarta. Közvetlenül a vacsora után ismertettem velük a kísérlet részleteit.

A ház körbejárását a tapasztalt médium kezdi, akinek az érzéseit és észrevételeit szobáról-szobára rögzítjük. Mikor a médium befejezte a sétáját, minden hallgató megkapta a ház alaprajzát. Mindenkinek elmondtuk, hogy egymást követve, szobáról szobára be kell járniuk a házat. Figyeltünk arra, hogy egy helységben csak egy ember tartózkodjon és azt se tegye 10 percnél tovább. Egy szobába belépve figyelniük kellett a megérzéseiket, és ha valahol szellem jelenlétét érzékelték, akkor azt X-el kellett jelölniük az alaprajzukon.

Mindez természetesen a folyosókra is vonatkozott. Mivel összesen 14 szoba és 19 résztvevő volt, inkább a megérzések azonnali rögzítését és a tulajdonság lista kitöltését kértük, mintsem az adatokra való visszaemlékezést. A séta befejezése után a résztvevők visszatértek a földszinti előtérbe és ott kellett várniuk, míg mindenki nem végzett a vizsgálattal. A tapasztalataikat természetesen nem tárgyalhatták meg a többiekkel. Körülbelül két órába tellett, míg mindenki bejárta a házat. Ezek után a hallgatók végre megbeszélhették az élményeiket. Következő lépésként mindenki kapott egy naplóként szolgáló füzetet, amelybe az éjszakai tapasztalataikat kellett feljegyezniük. Mindent le kellett írniuk, amit a szobájukban töltött idő alatt említésre méltónak találtak. Az egyik résztvevő felesége, akinek a Nagymama szoba jutott, a következőket jegyezte föl a naplójában:
"Először elég kényelmetlenül éreztem magam a szobában, mert valamiféle nehéz illat terjengett a levegőben. Ráadásul valami furcsát éreztem a bal sarokban, a szék mellett. ... Miután kiosztották a szobákat, June, Shirley és Tina is bejöttek a szobámba. Mindannyian úgy érezték, hogy egy szomorú, félénk, talán bántalmazott kisgyerek van ott. ... Shirley (a médium) érezte magát a legkényelmetlenebbül, ezért megkért minket, hogy fogjuk meg egymás kezét és ismételjük utána a következőket - kérjük meg a szellemet, hogy keresse a fehér fényt."
Ez volt az egyetlen alkalom, hogy a médium érintkezett a hallgatókkal, bár ő spirituális tanácsadói minőségben is jelen volt, nem csak az általa közvetített adatok voltak fontosak. Semmilyen más információcsere nem zajlott Shirley és a hallgatók között, az illető hölgy mégis kellően megnyugodott és a Nagymama szobában maradt. A ház személyzete teljes titoktartást fogadott a panzió történetét illetően a kísérlet idejére. Másnap reggel azonban segítettek összegezni a tapasztalatokat és elvégezni az összehasonlításokat. Az eredmények statisztikus kiértékelése azt mutatta, hogy a tapasztalt médium és rajta kívül még egy hallgató válaszai figyelemreméltóan sok egybeesést mutattak a személyzet által megadott adatokkal.
Másnap, a reggelit követően a résztvevők úgy mesélték el éjszakai élményeiket, hogy még mindig nem tudtak semmit a ház történetéről. A hallgatók feljegyeztek minden olyan esetet, amely élénk álmokra, vagy testelhagyásos élményekre utalhattak. Az álmokkal kapcsolatos beszámolók olyan jeleneteket tartalmaztak, amelyekben a ház valaha élt lakói megjelentek az álmodóknak. Mindössze négy napló gazdája jelentette, hogy nem észlelt semmi különöset, noha egyikük hőmérséklet-ingadozásokról és a szobájában terjengő áporodott szagról számolt be, ám ezeket a fizikai környezet hatásának vélte. A maradék hat napló (amely 4 különböző szobából származott) meglepően nagy hasonlóságot mutatott mind stílusban, mind tartalomban. Abban mindegyik megegyezett, hogy az álmodó személy tudatában volt, hogy nincs ébren és a szobájában tartózkodik egy idegen társaságában. Az élmények néhányuk számára szórakoztatónak bizonyultak, mint ahogy ez az egyik férfi naplófeljegyzésből is látszik, aki a Camea szobában töltötte az éjszakát.
"Álmomban felültem az ágyamban és belenéztem a tükörbe, amiben egy fiatal nő képét láttam visszatükröződni. Az arca fényben úszott, ahogy az ágy bal oldalán ült és figyelt engem. Rövid, barna haja volt. Mikor a fejemet balra fordítottam, hogy ne csak a tükörben lássam, nem láttam semmit, csak a sötét szobát. Ha jól emlékszem ez még egyszer megtörtént, csak a második alkalommal egy másik nőt láttam. Korban hasonlóak voltak, viszont a másodiknak hosszabb haja volt." "Később beszélgetést hallottam az előtérből. Azonnal felébredtem, de abban a pillanatban csend lett."
"Mikor visszaaludtam az előző álmom után, egy férfi jelenlétét éreztem, aki mindenképpen fel akart tűnni. Kapcsolatban állhatott a hadsereggel... mintha háborúba indult volna, vagy éppen visszatért.