Nyitóoldal Novella Képek Fórum Cserebere Vendégkönyv Más írásaim e-mail Segítség

TV játék   Kedves, szimpatikus, jó megjelenésű, fiatal férfi a képernyőn. Kereskedelmi televízió, dél körüli órák. A műsorvezető szinte szünet nélkül beszél, a háttérben színes ábrák, a képernyő alján futó feliratok. Hallgatom, amit mond, és úgy érzem, mintha egy tolmácsot hallanék. Olyan a műsor, mintha a háttérben valaki, akit én nem láthatok, mondja a szöveget és a képernyőn megjelenő férfi, csupán fordítja, ehetővé teszi az egyszerű néző számára az eredeti szöveget. Arra vállalkozom most, hogy - mintegy fordított tolmácsolással - rekonstruálom az eredeti szöveget.   Ezt hallom:   Tudja kedves néző, hogy akár ön is lehet az, aki most adásba kerül, sőt biztos vagyok benne, hogy ön lesz az, ha megteszi, amit kell. Hívjon most rögtön, és ne keseredjen el, ha nem kerülne azonnal az élő műsorba, hiszen önnek lehetősége van akár többször is felhívni telefonszámunkat. Ne felejtse el! A tét akár negyvenezer forint is lehet, hiszen ön, ha jó választ ad, választhat egy rekeszt a hátam mögött látható postafiók-szekrénykéből, ahogyan ezt Babu, kedves kolléganőm elnevezte. Apropó Babu. Ma reggel egy kedves nézőnk tőle vitt el harmincötezer forintot. Ami biztos kedves nézőink, hogy valaki mindenképpen megnyer a következő percek valamelyikében valamekkora pénznyereményt, akár negyvenezer forintot. Ön ugye nem szeretné, ha valaki más lenne a nyertes. Én sem szeretném, sőt szurkolok önnek, hogy ön legyen az, aki éppen a megfelelő pillanatban indítja hívását. Ne késlekedjen hát, hanem most hívja számunkat! Hoppá! A vonalban egy játékos. Halló! Kérem, szóljon bele! Halló! Van valaki a vonalban? Én határozottan hallom, hogy valaki motoszkál az éterben. Kérem, szóljon bele a kagylóba, hiszen ez alapfeltétel! Letette! Hát ezt nem szabad kérem! Nem szabad letenni, bele kell szólni, mert így ugye nem tud pénzt nyerni. Lehet, hogy az iménti telefonáló nem tudta a megfejtést, és ezért nem szólt bele? Ugye ön már tudja? Nem túl bonyolult, hiszen a feladványban benne van a válasz is. Ugye, ha a káposztát rábíznánk valakire, egy állatra, és akkor ugye a káposzta, hát elfogyna, akkor ugye az az állat nem a farkas, hanem? Na ugye látja kedves néző, milyen egyszerűen lehet nálunk akár negyvenezer forintot nyerni? Hívjon most, azonnal! Megvan? Tehát az az állat, amelyiket egy közismert mesében Mekmesternek is hívnak. Tudja ugye? Az idő, az idő nagyon halad. Ki lesz a szerencsés? Ön? Csak akkor, ha most egy újabb hívást kezdeményez, hiszen még nem kapcsolta a számítógép a szerencsést. És még nem is szóltam a műsor végén megnyerhető fődíjunkról, amit egy játékosunk elvihet. Egymillió forint a fődíj. Tudják ugye kedves nézőink, hogy az eltelt két év alatt már háromszor sikerült a fődíjat is odaadnunk. Telefonáljon, mert ez feltétel! Hívjon a jó pillanatban! Önnek nincsen több dolga, mint megfejteni a feladványt, amiben ugye már sokat segítettem is, de még azt is elmondanám, hogy az öreg ilyen állat is meg szokta nyalni a sót. No? Kutya? Nem! Nem kutya! De ön már biztosan tudja. A következő dolga, hogy telefonáljon, megmondja a megfejtést és válasszon a rekeszek közül. Ismét egy játékos a vonalban. Halló! Végre beleszólt valaki. Mi a megfejtés? Hát persze, hogy a kecske! Melyik rekeszt választja? A kettest! Nézzük, mi van a kettesben! Tízezer forint! Egy szóért! És még esélye van a fődíjra is! Ne tegye le a kagylót.   És most lássuk a fordítást!   Mondjad Lalám, mondjad! Nyomjad nekik a vakert haver. Bárki adásba kerülhet, tudod. Hát persze, hogy bárki, majd amikor már bejött az összes suska, amit ezért a negyvenezerért össze kell telefonáltatnunk a szerencsétlenekkel. Egy hívás háromszáz, ebből a felét lenyúlja a telefonos cég. A szemetek, adnak egy vonalat és kaszálnak. Nyomjad Lalám! Jelenleg átlag tizenegy hívás jön másodpercenként. Pörgesd meg a dolgot, hadd folyjék a lóvé! Figyelj a kulcsszavakra! Azonnal, rögtön, ne csüggedjen, megnyerheti, ön, csakis ön, telefonáljon. Figyu! Tudod, hogy jutalékot kapsz. Nem pite az a tíz százalék! Lökjed a szöveget! Mi még kicsörömpöljük az adót, levonjuk a költségeinket, marad a bulin hívásonként kilencvenkettő forint. Négyszázharmincöt hívásnál van meg a lé, amit kiadunk a szerencsésnek. Akkor mi még egy vasat sem kerestünk. Kell a mani, tudod. Új székház, új műsorok. Mi vagyunk a reklámokon kívül az egyetlenek, ahonnan a cég pénzt lát. A jövő hónapban indul az új valóság dili, ahhoz is kell a pénz. Ismét össze akarnak zárni egy csapat hátrányos helyzetű perverz alakot. Pörögjön a nyelved Lala! Na várjál segítek egy kicsit. Beadunk egy kamu hívót. Tudod? Jön a zaj hátulról, mintha Darth Vader vagy Verebes szörcsögne, aztán a sok tévéfüggő játékos, vagy játékfüggő tévénéző azt gondolja, hogy beszélsz valakivel. Improvizálj Lala, mintha lenne valaki a vonalban! Na ezt jól csináltad! Most segíts nekik a válaszban. Nem mintha nem tudná már a hülye is, hogy mi a megfejtés. Tudatosítsd bennük, hogy micsoda agy rejtőzik a fejükben, hogy erre a komoly kérdésre ki tudják csikarni magukból a választ. Telefonáljon az egész ország! Na! Mondjad már! Mondhatod a káposztát, meg a Mekmestert. Jól van! Ne feledd az időt! Szólj, hogy az idő fogy! Most hívjanak! Már felment az átlag tizenhétre. Ez már alakul, mint púpos gyerek a prés alatt. Kell nekünk legalább ezerhétszáz hívás, akkor vagyunk jók. Akkor már háromszor annyit kerestünk, mint, amit odaadnánk. Azért mi majd gondoskodunk róla, hogy véletlenül se a negyvenezres rekeszt nyissa ki az alany. Persze ezek azt hiszik, hogy mi milyen jó fejek vagyunk, nyereményt adunk nekik. Szerencsétleneknek nincsen annyi sütnivalójuk, hogy közösen dobják össze az egy mázlistának a kest. És még, ha tudnák, mennyit adnak oda önként nekünk, meg a telefonszolgáltatónak.  Búgjon a baritonod Lala! Beszélj Lala, beszélj! A fődíjat se felejtsd el! Két éve nyomjuk ezt a műsort, és erre a fődíjra nagyon buknak. Annyit telefonáltak eddig, hogy csak ebből az üzletből kijönne a száz leggazdagabb magyar teljes vagyona. Mi sem jártunk rosszul. Honnan van a kis piros autód Lala? Akarsz a feleségednek is egyet? Járjon a szád, izgasd őket! Mondd el még egyszer, hogy hogyan működik a dolog. Ne felejtsd el a telefonszámot, meg, hogy fejtse meg a feladványt. Segíthetsz is ismét egy kicsit, mondjuk, beszélj az öreg kecske is megnyalja a sót, mondásról! Mondjad, hogy kevés az idő, és, hogy most már mindenképpen hívjanak. Na! Most megvan a limit. Bekapcsolunk neked egy játékost. Operatőr figyelj! Amikor megvan a helyes válasz, és választania kell a mukinak, akkor mutasd meg a kettes rekeszt, és onnan nyiss rá az egész szekrényre. A kettesben csak tízezer van, a manyus azt fogja választani, mi meg harmincezerrel beljebb leszünk. Jól van fiúk! Ez meg volt. Érik az extra profit. Tovább Lala! Ne hagyd abba! Mondjad Lalám!.   Lehet, hogy tévedek?   Békés demonstráció   A Hetekben megjelent "Molotov és fekália" valamint a "Szakszerű vagy brutális rendőrök?" Című cikkek kapcsán elgondolkodtam, hogy vajon, hogyan készülhettek fel a békés demonstrálók az október 23. - i demonstrációra. Gondolataimban egy párbeszéd fogalmazódott meg:   -         Mi is van ma asszony? Október huszonhárom? Mi terveztél mára? Semmit? Mit szólnál, ha elmennénk békésen demonstrálni? Benne vagy? Na készüljünk! Mit vigyünk magunkkal? -         A vekkert, és zászlót. -         Ne viccelj! Azt a múltkor kellett, az már elmúlt. Szerintem vigyük magunkkal az Öcsit. Békés demonstrálást nem lehet elég korán elkezdeni. A gyerek élvezni fogja, hidd el! Még Nagymamát is elvihetnénk, így lenne teljes a kép: békésen demonstrálna az egész család édesapa, édesanya, nagyszülő és az unoka. De még mire lehet szükségünk? Gondolkozz már! -         Hát te vagy a profi békés demonstráló, én rád bízom. -         Jó! Akkor vigyünk kést! Arra szükség lehet. Ki tudja nem akar-e valaki nekirohanni? -         Figyelj! Az aksikat nem visszük el? -         Nagyon jó ötlet! Lehet, hogy lesz ott egy tank, amit el kellene indítanunk, de aksi nélkül ugye nem fog menni. Vigyünk többet, hogy tuti legyen! -         Üzemanyag? -         Az biztosan van benne. -         Rendben, de a koktélhoz. -         Igazad van! De akkor üvegeket és némi faszenet is vinnünk kell. Tegyél be néhány marmonkannát! Pajszert és légkalapácsot ne vigyünk? -         Hát persze! A kockakövet csak fel kell majd szedni valahogyan a békés demonstráláshoz. Ez elengedhetetlen. De valami emelőt is vinnünk kellene. -         Azt meg minek? -         Különben hogyan borítjuk majd fel az autókat, amikből barikádot építünk? -         Anyukám lángész vagy! De azért a gyufát ne hagyd itthon, valamivel a kiöntött benzint be is kell gyújtani, elvégre békés demonstrációra készülünk.   (Ezt az írást a Hetek is leközölte.)   Olvasói levél   Szintén a fenti témához szóltam hozzá egy levélben. Levelemet a Hetek szintén közölte:   Csak azon csodálkozom, hogy vannak, akik beveszik a sok jobb oldali politikai szöveget, hogy, akik 23. - án az utcán voltak másra készültek, mint, ami végül történt. Utólag pedig sokan feljelentik a rendőröket, hogy ez meg az történt velük. Ez olyan, mintha valaki bemenne a medencébe, és utána azon háborog, hogy vizes lett. A mi családunkat nem lőtték le gumilövedékkel, nem ütöttek meg gumibottal, fel sem szólítottak semmire sem. Persze mi nem a Kossuth térre mentünk balhét nézegetni, hanem a tóparton sétáltunk a gyerekeinkkel. Ahogyan elnéztem, nagyon sokan választották ezt a délutáni programot, és ez csak egy tó a sok százból, ahová - gondolom - hasonló kikapcsolódás kedvéért emberek százai mentek el. Nem beszélve az erdőkről, hegyekről, ahol a jó időt kihasználva szintén tízezrek töltötték idejüket. És biztosan voltak sokan, akik otthon, vagy éppen külföldön töltötték a hosszú hétvégét. Ott kint a tér szónokai közül, az elmúlt hetekben szinte mindenki arról igyekszik meggyőzni minket, hogy ők a nép. És akkor mi, akik igyekszünk normálisan élni, akik könnygáz helyett a friss levegőt szívjuk szívesen, akik elfogadtuk, hogy lesz néhány nehezebb évünk, de tudjuk, hogy ez a vetés időszaka, és bizalommal készülünk az aratásra, mi kik vagyunk? Meggyőződésem, hogy a nagyon nagy többség nem azért nem ment ki a térre, mert fél, hanem egyszerűen azért, mert nem ért egyet azzal, ami ott folyik hetek óta.   Szabályos vagy emberséges   Az autóbusz a megállóban állt. Az asszony már messziről látta. Már, amikor beállt a járdaszegély mellé. Ismét elkésünk - dörrent belé a felismerés. Rengeteg dolga volt. Egyedül neveli gyermekét, közeleg a Karácsony, dolgozni is menni kell, és most ismét rohanhat, mint megannyi reggel a hatéves kislánnyal az oviba. Fussunk - bíztatta a kicsit, aki ismét játéknak vette a reggeli testmozgást, és kacagva szaladt anyja kezét markolva. Még messze voltak. A busz és köztük egy egész útkereszteződés. Azon még át kell menni, és éppen akkor van nekik is zöld, amikor a busz is áthaladhat a szabad jelzésen. Az asszony figyelte a járművet, amint az ajtait becsukja, és szépen lassan a kereszteződés felé kezd gurulni. Már le is lassított. Úgy gondolta, hogy vesztettek, de ebben a pillanatban az autóbusz lelassult, éppen mellettük megállt, és sziszegve tárult fel az első ajtó, utat nyitva számukra a felszálláshoz. Lihegve léptek fel és köszönték meg a mosolygó sofőrnek a gesztust. A nő a fülkébe bólintva azonnal felismerte a férfit, de a vezető a dolgával foglalkozott, sietve zárta be az ajtót, hogy még átérjen a zöldön. Találtak egy szabad kettes ülést, leültek. Az asszony a sofőrfülkében felszerelt tükörben fürkészte a vezető arcát. A már régen megismert mosoly, a vidám szemek találkoztak az övével, amint a vezető dolgát végezve, rendületlenül pásztázta környezetét, minden arra alkalmas eszközön át. Ugyanígy mosolygott ez az ember két hónappal ezelőtt is. Akkor egészen más körülmények közt találkoztak. Az egy hivatalos találkozás volt. És a fél évvel ezelőtti találkozás is hivatalos volt, csak akkor nem került sor személyes kontaktusra. Az első alkalommal ő az autóban üt, az autóbusz-végállomás egy rejtett zugában, kollégája reményei szerint a sofőrök által nem felfedezhető helyzetben. Titokban akartak maradni. A munkájukat végezték. Ismét egy kampánymunka szakadt rájuk. Meg volt határozva a teljesítendő tettenérések száma. Mindig így volt ez, amikor előzőleg hírül adták a tv-ben, újságokban, hogy a vezér prémiumát valami miatt csökkentették. Nem is értették, hogy ilyenkor miért kellett nekik azonnal, mint valami behajtóknak, előre meghatározott mennyiségben vétkes sofőröket produkálni. Mintha a vezér azt szerette volna kommunikálni, hogy nem viszem el egyedül a balhét, ha már engem lehúztak, akkor a kis hangyák is fizetni fognak. Tehát ott ültek az ellenőrzés személyautójában, és figyelték a forgalmat. A végállomásról elinduló autóbusz szélvédőjén át ugyanez a mosoly pásztázta a teret akkor is. A figyelmes vezető észrevette a busz felé futó emberpárt. Megállt, és felvette őket. Megvan - csapott diadalmasan a levegőbe a mellette ülő férfi - és sürgetően hozzátette: írd fel a rendszámot! Később jegyzőkönyvet készítettek és leadták, mint az előírt teljesítmény egyik bizonylatát, az irodában. Nem ismerte a fejleményeket, az nem rá tartozik, de azért, mint a vállalat dolgozója tudta, hogy egy ilyen fegyelmi vétséget követően a pilótától elvonnak bizonyos mennyiségű mozgó bért, és elveszti a lehetőséget arra, hogy az év végi prémiumból részesüljön. Akkor ez nem érdekelte, mert ő viszont, akkor járt volna rosszul, ha nem talál megfelelő számú szabálytalankodó buszvezetőt. A dolog viszont egész más színezetet kapott most, ahogyan megnyugodva, hogy beér időben, ült a buszon, amire úgy jutott föl, hogy a vezető - akit hasonlóért már megbüntettek - ismét szabálytalankodva felvette őt és kislányát. A másik eset két hónapja történt. Három perc késés volt. Ugyanott parkoltak, ugyanazzal a kollégával, amikor konstatálták a tényt, hogy a busz három perces késéssel indult a végállomásról. Ez hiányzott a napi normához. Ezt kellet már csak lekönyvelni, és a munkaidő további részét eltölthették a megszokott tartózkodóban, a forró kávé mellett. Nem kell tovább fázni a fűtetlen autóban. Hogy minden gyors és biztos legyen, áthajtottak a városon és már kész jegyzőkönyvvel várták a járat másik végállomásán a vétkes sofőrt. Természetesen felajánlották - az akkor is mosolygó - férfinak, hogy írjon valami indoklást a papírra, hogy nem érezte jól magát, vagy WC - n volt. Próbálták rávenni, hogy hazudjon valamit, de csak egy aláírást tudtak kicsikarni belőle, amivel elismerte szörnyű bűnét.   A buszvezető először nem értette, hogy miért nézi annyit az a hölgy, akit felvett az imént. Kezdett már kényelmetlen lenni. Ismeri talán? Tényleg: mintha ismerős lenne. Hasonlít ahhoz az ellenőrhöz, aki a múltkor felszállt hozzá a végállomáson, azzal a kellemetlen palival. A jegyzőkönyvesek. Átrohanták a várost a kiskocsival, csak azért, hogy aláírassák vele a feljelentést. Nem vontak le annyit utána a fizetéséből, mit, amennyit megzabált a kis Clio ezen az úton. Majdnem felnevetett a vicces emléken. Emlékezett, hogy jó embernek akartak látszani, mert felsoroltak minden lehetséges hazugságot, amivel moshatta volna magát. De a tény az volt, hogy később indult, és le is bukott, miért ne vinné el a balhét? Ez a hölgy az lenne? Lehet, de mit számít? Siet és kész. Szabálytalan ez a dolog? Igen! De emberséges. Később behívatta a főnöke az üggyel kapcsolatban. Késve indult - közölte, és azonnal hozzátette, mintegy sugallva, hogy simább az ügy egy kis hazugsággal - biztosan WC - n volt. Nem - hangzott az egyszerű és mellbevágó válasz, a megszokott mosollyal kísérve - egyszerűen elnéztem az időt. Később értesítették róla, hogy lesz levonás. A vezetőnek pedig egy közmondás jutott az eszébe: mondj igazat, és betörik a fejedet. Mérges volt, de valamiért arcán ekkor is ugyanaz a mosoly ült.   Miért mosolyog mindig? Tizenegy éve megszabadult a halálfélelemtől, megismerte és befogadta Jézust, a Megváltót, azóta másként élnek. Boldogok, és folyamatosan történnek az életükben csodálatos események. Ígéretük van a Teremtőtől az örök életre, miért keseregnének?   Ráadásul a két ellenőri eseménnyel szemben, napjában huszonöt-harminc esetben szállnak fel hozzá megvárt, megállón kívül felvett utasok. Ők, ugyanúgy, mint az imént felvett hölgy hálásak és megköszönik neki, az egyszerű embernek, hogy velük emberséges volt. Ezek a köszönetek az igazi elismerés, azért, amit tesz nap, mint nap. A pénz? Az is kell. De már hónap elején tudja az ember, hogy úgysem elég, amit kap. Ezen keseregni nem lenne célravezető. Kell mást is csinálni, hogy vidáman, megelégedve lehessen élni. A vezető már régen úgy döntött, hogy a fizetését ráadásnak tekinti, az emberektől kapott mindennapos elismerés mennyei értékű valutája fölött. Hogy kétszer a jóért rosszal fizettek? Ez elmegy. Ez a káló.   Belenézett a tükörbe, rámosolygott a hölgyre. Szeméből bíztatás áradt.   Képzelt riport   - Tehát ön azt állítja ügyvéd úr, hogy ügyfele ugyan ott volt akkor a bankfiókban, de nem adott le célzott lövést? - Igen. Lövés volt, de az célzatlan lövés volt, nem okozhatott komoly sérülést. - Kollégája azt állítja, hogy az ön védence lőtt később az ügyféltérben. - Ez kérem képtelenség. Ügyfelem csupán lefújta a kamerát, aztán gondosan elhelyezett egy újlenyomatot a bejárati ajtón, hogy később ezzel tudja bizonyítani, hogy ő az ajtóban állt. - Van egy megkerülhetetlen tény, hogy az ügyféltérben nem maradt egyetlen élő ember sem. Ezt hogyan magyarázza? - Két dolog történhetett. Az egyik, hogy kollégám ügyfele lőtt, hiszen nála volt a fegyver is. Vagy azt is elképzelhetőnek tartom, hogy ő sem lőtt. Hanem, az ügyféltérben tartózkodó személyek sikeresen lefegyverezték, majd ők lőttek. - Azt akarja mondani, hogy öngyilkosok lettek? - Szó sincs róla. - Akkor mi történt ön szerint? - Szerintem elvették a fegyvert ügyfelem társától, majd sajnos baleset történt. A gyilkosokon kívül ugyanis ott senki nem értett a géppisztolyhoz. Mivel az ki volt biztosítva és csőre volt töltve, a huzakodás alatt sajnos elsült és a véletlenek összejátszása folytán sajnos valamennyien meghaltak. - De a fegyveren nem találtak a megöltektől származó újlenyomatot, vagy más nyomot. - Nem találhattak, hiszen, miután mindannyian már a földön feküdtek, ügyfelem társa visszaszerezte a fegyvert, és mivel nagyon vonzódik a fegyverekhez, első dolga volt alaposan letisztogatni. Miután ezt megtette, magához vette a pénzt, és elindultak hazafelé. - Igaz az, hogy a menekülő rablókat megállították gyorshajtás miatt? - Igen ez igaz. Ezt szándékosan követték el, azért, hogy később azt tudják mondani, hogy nem voltak ott, mert éppen gyorshajtottak. - Mondja, ha nem gyilkoltak, miért nem mondták ezt el? - Hát hinne nekik valaki?