Csongrádi Szangha oldala
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

Láma Ole Nydahl életrajza

 

***

Folyamaosan frissülő, bővülő tartalom!

***

Karmapa Csenno!

A kezdetektől napjainkig

Bár szanghánk csupán egy éves fennállásnak fog örvendeni 2007. áprilisában, mégis élményekben gazdag múlttal rendelkezik. Hivatalossá válásunk előtt már fél évvel megalapította 3-4 akkor még álandó taggal Tóth Erik, Székely Attila (a bútorház tulajdonosa) és Barabás Péter. Pár hónappal később megrendezésre került egy szeptemberi napon az első nyílvános tanítás a helyi művelődési házban, Lahucsky Péter közreműködésével. Akkor sok jó karma érett be, és egy kisvároshoz képest elég sok érdeklődőt illetve álandó tagot vonzott a központunk, még a környező városokból is. Ole, mikor megáldotta a szanghát, azt mondta, mi olyanok vagyunk, mint egy Törzs, és különösen mély szálak fűznek össze bennünket. Végül is magyarországon egyedülállóak vagyunk az átlag 18-19 éves korral. Így mára 10-12 álandó taggal büszkélkedhetünk, (és mostmár az idősebb korosztályokból is) és szorgalmasan ténykedünk, belefektetve minden erőnket, hogy ez a létszám folyamatosan emelkedjen, de nem elhanyagolható, hogy a minőségre is ugyanígy építünk. A kapcsolattartás, illetve a részvétel a többi szangha közös programjaiban kissé nehézkes, mivel mind fiatal tanulók vagyunk, de minden tőlünk telhetőt megteszünk. Egy éve még (az akkor) fűtetlen bútorházban, hol ülő garnitúrákon, hol a földön meditáltunk, de mindíg feledtette velünk a kezdeti nehézségeket az egymás közti szeretet és összetartás. Ezúton szeretnénk megköszönni minden szanghának az önzetlen segítséget, amit kaptunk tőletek, kivált szeretnénk köszönetet mondani a Szegedi szanghának a folytonos pátyolgatásért és terelgetésért, ami a kezdeti lépéseinket és a néhai botlásainkat illette. Köszönet az egész menedéknek és erőmezőknek, hogy folyamatos jelenlétükkel nem enged elhagyni az erőnk és összetartanak bennünket!

Karmapa csenno!

 

Köszönöm, hogy
ellátogattál hozzánk! Tegyél javaslatot hogy mivel is
frissíthetnénk az oldalt,
hogy még felhasználóbarátabb legyen. Írj a vendégkönyvbe, böngéssz és tölts le bátran! 
És ne feledd!
Nem a kanál hajlik, hanem te magad!!;)

látotagó olvassa a lapot jelenleg.

 
 
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Írd be a keresett szót, igazítsd a megfelelő nyelvhez és már mehet is a fordítás!

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!