Új-Zéland méltán leghíresebb madara a kivi. Endemikus faj, vagyis természetes körülmények között Új-Zélandon kívül sehol sem fordul elő. 30-40 cm magas madár, jellegzetes, hosszú csőrrel, és leginkább szőrzetre hasonlító tollakkal. Kicsit felfelé hajló csőrével a földet forgatja fel táplálék után. A sötétség sem zavarja, hiszen majdnem vak, viszont nagyon kifinomult szaglószervvel rendelkezik.

Nevét a hím hangjáról kapta, úgy rikoltozik, hogy "ki-vi-ki-vi". A nőstény egész másként hallatja hangját. Földbe ásott fészkébe a nőstény egy, ritkán két tojást rak, ami – nem
tévedés – két kilogramm körül van.
A fiókák majdnem három hét alatt kelnek ki, és ekkorra a szülő bizony eredeti súlya felére is lefogy.

Új-Zéland másik nevezetessége a hidasgyík. Az emlősöket mindössze két őshonos faj képviseli, mindkettő a denevérek családjába tartozik, a többi állat pedig mind madár. A kivi Új-Zéland címerállata, Új-Zéland lakosai magukat tréfásan kiviknek hívják. De ha az élet úgy hozza, nevezhették volna magukat akár moának is, csak sajnos ez az érdekes madárfaj már kihalt. A guavatok közül a takahe, egy szárnyatlan "földönfutó" madár, e madár is majdnem kihalt, sőt azt is hitték, hogy már nem él belőle egyetlen példány sem, míg 1948-ban találtak egy mini populációt távol a civilizációtól. Ma körülbelül száz példánya él. Egyik papagájfaj a kea, bár tud repülni, de inkább "földözragadt" életmódot él. Különös szokása a lopás: Új-Zéland szarkája, de a mi szarkánk sokat tanulhatna tőle, a turisták csomagjai sincsenek biztonságban tőlük. Még egy repképtelen papagájt kell megemlíteni, a bagolypapagájt, vagy más néven kakapot. Sajnos ő is a kihalás szélén áll, a szigeteket, ötven példány él, csak természetvédelmi őrök kíséretében lehet látogatni. Az új-zélandi sólyom verébnagyságú madarakkal táplálkozik, hangos kek-kek-kek vijjogása jelzi jelenlétét. Szintén röpképtelen madár a weka, a déli szigeten él, szürkületkor indul táplálkozni, de a turizmus miatt szokásává vált a nappali kotorászás is a turisták elhagyott hulladékai között. Az új-zélandi gólyatöcs a gázlómadarakat képviseli, beszűkült élettere miatt annyira veszélyeztetett faj, hogy a fiatal példányokat begyűjtik és biztonságos helyen nevelik fel. Az egyetlen őshonos bagolyfaj a ruru, hangja, a kvor-ko úgy is érthető, hogy "more pork", az új-zélandiak szerint ilyenkor sertéshúst követel, és ha adnak neki, meg is eszi, de nem disznókra vadászik, hanem apró madarakra és rágcsálókra, rovarokra. Új-Zéland galambja a kereru, sokfelé látni, magokkal táplálkozik. A legkisebb új-zélandi madár a titipounamu, nem túl jól repül, fától fáig ugrál, és a hegyvidéki bükkösökben él. Az északi szigeten élő karéjos varjú maori neve kokako, a behurcolt ragadozók már majdnem kipusztították, mert nagyon rosszul repül. A síkvidék erdeiben még meg lehet találni őket. Mindkét sziget lakója a prédikátormadár, más néven tui, nagyon ügyes utánozóművész, gyakran szólal meg más madarak hangján.

Az itteni élővilágra a behurcolt fajok jelentik a legnagyobb veszélyt, kutyák, macskák, patkányok lepték el a szigeteket. Új-Zélandot is elérte például a nyúlinvázió, a kiirtásukra történt erőfeszítések kevés eredménnyel jártak, kicsit visszaszorították őket, de a nyúl nagyon szapora faj. A meggondolatlan betelepítéseknek még sincs se vége, se hossza. Kelet-Ázsiából japán szarvas jött, Észak-Amerikából wapiti, megérkezett a Himalája kecskéje, a thar is, Ferenc József pedig kárpáti zergéket ajándékozott Új-Zélandnak csupa jó szándékból.