Eragon és Murtagh Galbatorix legyőzése utánn, a fővárban sétálgatnak.
E:Köszönöm, hogy bíztál bennem!
M: Én köszönöm, hogy segíthettem. Végre vége és nem kell azért izgulnom, hogy mikor ugráltat Galbatorix miatad.
E: Béke?
M: Nem, azt soha... Nem bocsátom meg neked. SOHA!- Hátat fordítot Eragonnak és az égre nézett.
A szellő még megdobta őket a hullák szagával. Három napja ért véget az ütközet. De annyan vannak, hogy képtelenség őket eltakarítani... Esténként nagy égetéseket rendeznek...REggelente meg összeszedik a hullákat.
E: Rettentően sajnálom Tövist...én nem akartam... és tudom, hogy soha nem fogod kiheverni. Galbatorix kényszerített!
Murtagh meg sem fordult.
A kastély kilátólyánál álltak. Az ajtóban megjelent egy sötét, véres alak.
Elva volt az, lerogyott a földre. Eragon odarohant, de Murtagh csak bárány szemekkel nézett a szenvedő lányra.
E: Uram istenem, rólad teljesen elfelejtkeztem... Mit segítsek??
E: Mu...mu...murtagh!- sutogta- Rettentő ez a kín...beszélni is alig tudok már...elviselhetetlen.- arcán szürnyű grimaszok jelentek meg.
Közelebb húzta magához Eragont és ezt súgta a fülébe: - Hívd ide Murtaghot és menj el!
Eragon így is tett. |