A lovak alapvető szükségletei

Mintegy 5000 éve annak, hogy az ember a maga szolgálatába állította a ló erejét és gyorsaságát, hogy igavonóként és "szállítóeszköz"-ként használja.  A II. világháború után, a gépesítés előrehaladtával alapvetően megváltozott ez a régi ember-ló kapcsolat. Korábban a mezőgazdaságban, a hadseregben vagy a szállításban órák hosszat a szabad levegőn dolgozó és mozgó állat egyszeriben a nap nagy részét istállóban töltő szabadidőpartnerré, vagy egyszerűen csak "sporteszközzé" vált.

Az új, rövidebb, de intenzívebb használatból adódóan a lótartásra rendelkezésre álló hagyományos istállók, lovasobjektumok és tartási technológiák alapvetően korlátozzák a ló számára elérhető életteret az evolúció több millió éve során megszokotthoz képest. Mindezt alátámasztja az is, hogy a háziasítás során szélsőségesen árutermelésre (tej, hús, tojás stb.) szelektált más háziállatfajokhoz viszonyítva a ló genetikai állománya szinte semmit sem változott. A következőkben áttekintjük a ló szükségleteit, melyek kielégítésére törekednünk kell a természet- és "lószerű" tartási körülmények kialakításánál.

A mozgás

A ló pszichéje és viselkedési formái az évmilliók alatt a füves sztyeppék és szavannák nyújtotta tágas élettéren alakultak ki. Az évszakok miatt bekövetkező vegetációs változások a táplálék utáni szinte állandó vándorlásra kényszerítették őket. Eközben végig ki voltak téve a húsevők támadásainak és az időjárás viszontagságainak, amellyel szemben csak a csorda-ménes-család összetartó erejében bízhattak. Mindezek a körülmények együttesen egy magasan specializált menekülő- és csordaállat létrejöttét eredményezték: a lovat. Ennek az állatnak lételeme a mozgás, amelyen az evolúció évmillióihoz képest a háziasítás röpke 5000 éve mit sem változtatott.
Szemléltetésként néhány adat: "A Serengeti zebrái mintegy 80-200 km2 nagyságú élettérben mozognak. Naponta kb. 26 km-t vándorolnak a táplálkozás során." (Klingel)
Tyrel megfigyelései szerint a vadon élő new forest pónik mintegy 7-10 km2-es élettérben élnek. A vándorlás és az élettér nagysága nagyban függ az adott terület vegetációjától (állateltartó képesség), valamint attól, hogy mekkora távolságra van itatóhely. Gazdag legelő esetén kb. 6 km, míg szegényebb vegetáció esetében akár 20-30 km sugarú körben is mozoghatnak a lovak táplálék után kutatva.
A mozgás annyira fontos az egészséges életfolyamatokhoz és a mozgásszervek regenerációjához, hogy a táplálkozás után a legfontosabb a ló számára. Nagyon sok lóbetegség összefüggésbe hozható a mozgáshiánnyal. Első helyen természetesen a mozgásszervi megbetegedések, ugyanis a nem kellően mozgatott (trenírozott) ízületek, inak, izmok stb. sokkal sérülékenyebbek. A pata vérellátásáért felelős patamechanizmus is csak megfelelő szilárdságú talajon végzett, elegendő mozgás mellett kielégítő. A patahenger-gyulladás kialakulásáért is a genetikai hajlam mellett a mozgáshiány a fő felelős.

A mozgás az elegendő ízületi folyadék termelődéséhez is elengedhetetlen. A keveset mozgó ló igénybevétel esetén sokkal többször botlik meg, mert inai, kötőszalagjai elvesztik rugalmasságukat, ami oda vezethet, hogy a sérülékeny inakon sokkal gyakoribbak a kisebb-nagyobb szakadások, ennek következtében az enyhébb-súlyosabb fokú sántaság. Még szembetűnőbb az izmok gyors leépülése mozgáshiány következtében. Nem beszélve arról, hogy egy edzett izom akár háromszor annyi glikogént (az izmok energiaforrása) tartalmaz, mint az edzetlen. A lebomló glikogén anyagcseretermékeit a vörös vértestek szállítják el, melyekből az edzetlen izmok szintén kevesebbet tartalmaznak (izomláz-ünnepi betegség-izombénulás lehetősége). Az imént felsorolt fizikai károsodások mellett a mozgás hiánya mentális problémák kialakulásához is vezethet. Ezek egy része az ún. rossz szokások kategóriájába tartozik. Ilyenek a kényszermozgások, például a fejrázás, vagy a szitálás, mikor a ló a fejét és a nyakát hintáztatva a súlypontját hol az egyik, hol a másik első lábára helyezi. Tulajdonképpen a szitálás egy formájaként fogható fel, mikor a ló folyamatosan körbe-körbe jár a bokszban. Ha a tartási feltételeken nem változtatunk, legtöbbször ezek a rossz szokások visszafordíthatatlanul berögződnek, amit gyakran a többi unatkozó istállótárs is átvesz.

A mozgáshiány leginkább a hobbilovakat sújtja. Jellemző, hogy néha csak napi 1 órára kerülnek ki az istállóból, a többi 23-at a négy fal között töltik. Télen vagy rossz idő esetén, ha nem áll rendelkezésre fedett lovarda, sokszor csak a hétvégén szabadulnak ki a bokszukból. Csoda, ha ilyenkor jókedvükben ugrándoznak, még ha ezzel veszélyeztetik is a lovast? Az, hogy a lovaglás az egyik legsérülésveszélyesebb sportág, nem kis részben indokolható a mozgáshiányos tartási feltételekkel. Ha a ló nem dolgozik nyeregben vagy kocsiban legalább napi 3-6 órát, ami a mai gyakorlatban szinte elenyésző, akkor biztosítanunk kell számára a szabad mozgást a legelőn, karámban, kifutóban vagy egyéb módon, legalább ennyi ideig. Ellenkező esetben könnyen ürömmé változhat az az öröm, amit a ló a lovasának adni tud.

A fény, a friss levegő és a klíma iránti igény

A ló őshazája az állandó intenzív napsugárzásnak kitett, védelmező árnyék nélküli sztyeppe. Ennek köszönhetően a fény iránti igénye óriási. A napfény emeli a mozgáskedvet, ezzel erősíti a légzőrendszert, a vérkeringést, a takarmányfelvételt, ezáltal pozitívan hat az egész anyagcserére, és emeli a szervezet védekező képességét a fertőzésekkel szemben. A nap UV-sugárzása emellett a D-vitamin-szintézisben játszik fontos szerepet. Ezáltal közvetve felelős a normális Ca-P anyagcseréért is. A bányalovakat vizsgálva kutatások arra is rávilágítottak, hogy sötétben csökken a vérben a vörös vértestek száma.
A fény a szembe jutva a közti agyon keresztül a hipofízis első lebenyét ingerli, amely a szabályos nemi működésért és anyagcseréért felelős hormonokat termel. Ahogyan emelkedik a napfényes órák száma, úgy lesz egyre intenzívebb az ivari működés is. Késő tavasztól kora nyárig a legkifejezettebb a kancák sárlása, ekkor a legeredményesebb a fogamzás is. Ezért a tenyésztők, ha korai csikót akarnak, már a tél közepétől úgy választják meg kancáik mozgatásának időpontját, hogy az a lehető legfényesebb napszakra essék, ezzel hozzájárulnak a minél koraibb ivarzás beindulásához. Telivértenyésztők, ahol talán legfontosabb a korai csikózás, mesterséges fényprogram alkalmazásával érik el ezt a hatást. 
Megfigyelések szerint a szőrváltást is pozitívan befolyásolja a fény. Sokat istállóban tartott ló sokkal lassabban váltja a szőrét, mint a szabadban tartott (természetesen a megfelelő táplálásról nem elfeledkezve).
A ló egy olyan csordaállat, amely gyors és kitartó mozgásra képes, ez azonban csak akkor zavartalan, ha a légzőrendszer és a tüdő elegendő friss levegőhöz jut. Ezért a ló az evolúció során egészen kiváló légzőorganizmussá vált. (Adalékul: a ló akár 33-35-szörösére tudja emelni a gázcseréjét, szemben a kutya 10-szeres vagy az ember 20-szoros értékével). A ló egy lélegzetvétellel mintegy 5 liter levegőt képes felvenni, ez a legnagyobb a háziállatok közül. Ez a nyugalmi érték gyors vágtában akár 2-6-szorosra is emelkedhet. Ez azt jelenti, hogy a nyugalmi 10-14 légvétel ügetésben 50, vágtában akár jóval 100 fölé is emelkedhet. Érdekesség, hogy vágtában a lélegzetvételek és a vágtaugrások 1:1 arányban korrelálnak.

Minden galoppugrás egy lélegzetvétel, az elugrásnál belégzés, a talajfogáskor kilégzés. Azonban amilyen csodálatos teljesítményre képes ez a légzőrendszer, annyira érzékeny is. Egyes állatorvosi vélemények szerint a lovak 10%-a szenved idült légzőszervi problémáktól, és szinte minden negyedik-ötödik ló átesik valamilyen akut légzési betegségen. Azaz mindent összevetve, minden harmadik ló szenved légzőszervi károsodást! Ezzel a légzőszervi betegségek a második helyet foglalják el a lóbetegségek között. Legismertebbek az idült bronchitis és a légsejtes tüdőtágulat, vagy a fertőző betegségek közül a lóinfluenza, rhinopneumonitis stb.
A betegségek tüneteinek kialakulásában döntő szerepet játszik a környezet ammónia- (amely bénítja a légúttisztító csillócskákat) és porszennyezettsége, a porszemcséken megülő allergén gombaspórákkal, pollenekkel, melyek legtöbbször a takarmányból és az alomból származnak. Mivel a tünet általában köhögés, bizony nem könnyű kideríteni, mi áll a háttérben okként: a por, az ammónia, az allergia, esetleg valamilyen fertőzés?
Egy azonban biztos, a ló köhögése mögött a legritkább esetben, szinte soha nem állhat az embereknél oly gyakori "megfázás". A meleg istálló ugyanis még télen sem található a ló "kívánságlistáján". Ellentétben a fagyoskodó emberrel, a ló kitűnő fűtéssel rendelkezik, ezért erős a hidegtűrése. Érthető, hiszen a védtelen sztyeppéken ki volt téve a hónak, a szélnek, esőnek, az erős hőingadozásnak, egyéb időjárási viszontagságoknak. Hogy a ló mennyire jól tűri az időjárási szélsőségeket, arra jó bizonyíték az elterjedése, hiszen az arábiai sivatagoktól az északi tundrákig bárhol megtalálja életfeltételeit.

Ne féltsük tehát a lovat, bármely időjárásban engedjük nyugodtan a szabadba mozogni, mert még ha erősen nedves is a szőre, a legritkább esetben fázik meg. Ehhez egy adalék: Mikor a németek elhajtották Lengyelországból a Janow-Podlaski ménest, Holsteinben szállásolták el őket, ahol egy bővízű tóból ittak. Megfigyelték, hogy nem egyszer előfordult a legnagyobb hidegben is, hogy vemhes kancák vagy fiatal csikók fürödtek a hideg vízben minden következmény nélkül. Ezek a példák jól bizonyítják, hogy az emberi hideg-, melegérzet mennyire távol esik a lóétól. A túlságosan aggódó lótulajdonosok megfeledkeznek arról, hogy a mozgás intenzitása, a testfelület nagysága és a súlya befolyásolja a test hőháztartását. A ló és az ember között csak kb. 8-szoros testsúlykülönbség van, de a hőleadás szempontjából fontos fajlagos felület különbsége 20-szoros! Hasonló a helyzet a mozgással kapcsolatos hőtermeléssel, illetve hőleadással kapcsolatban is.

 Ellentétben a többi háziállattal, a ló testfelületét bőven borítják verejtékmirigyek, így izzadással könnyen megszabadulhat a felesleges hőmennyiségtől. Ugyanis az átnedvesedett szőr megnöveli a hőleadási felületet, az izzadság párolgáshője pedig jelentősen hűti a szervezetet. Az évszakok változásából adódó hőmérséklet-változásokhoz a ló a szőrzete változtatásával kiválóan alkalmazkodik. A sűrű, durvább téli szőrzet szigetelése kiváló, amit bizonyít télen a lovon megmaradó hó is. A hideg eső sem tudja ezt a bundát átáztatni, mert a szőrszálak kis csatornácskákat képezve levezetik a vizet róla. A legtöbb kehes ló éppen a bezárt istállóknak és a legkisebb huzattól is féltve óvó gazdának köszönheti betegségét. A gond abból adódik, hogy ezek az emberi klímazónában tartott lovak nincsenek felkészítve a hirtelen hőmérséklet-változásra, amikor a meleg istállóból az akár 20 fokkal hidegebb szabadba kerülnek. A ló számára, ha van száraz alom és elegendő energiadús takarmány, a tartós mínusz fokok elviselése sem jelent semmi gondot.
Összefoglalva: a friss levegő sokkal fontosabb a ló számára, mint a meleg istálló!

Forrás:Lovasélet magazin