Volt egyszer egy Mexikó
Színes amerikai akciófilm, 101 perc
Rendezte: Robert Rodriguez
Szereplők: Antonio Banderas, Johnny Depp, Salma Hayek, Danny Trejo, Williem Defoe, Eva Mendes, Rubén Blades

Az a bizonyos zenész, a Mariachi, visszatért, és bár azt gondolná az ember, hogy jó sok ideje volt pihenni - hiszen az "első rész", vagyis a közvetlen előzménynek tekinthető Desperado 8 éve készült -, mégis egy kicsit fáradtnak tűnik. A rövid ideig Hollywood kedvencének és Quentin Tarntino pártfogoltjának számító Robert Rodriguez egy darabig horrorokkal próbálkozott, majd beindította a SpyKids sorozatot - nem sokára nyakunkon a harmadik rész -, csak pont azt nem csinálta, amiért mindenki megszerette: a mexikói műfajt. Pedig mindenkinek bejött a gitár, amiben puska van, a cserzett bőrű gazfickók és tűzről pattant menyecskék, no, meg a pattogós zene, és a napszítta táj. És még sorolhatnám, de a lényeg az, hogy sokan és régóta várták a Mariachi-sorozat folytatását - volt ugyanis egy, még Mexikóban, pár ezer dollárból készült első rész is, ami nálunk csak videón jött ki -, és a hosszú várakozás könnyen vezethet csalódáshoz.

Szóval a zenész (Antonio Banderas) a kivarrt fekete ruhájában visszatért, és mindjárt az elején zavarba hoz mindenkit. Ugyanis egy hosszabb flashbackből megtudjuk, hogy azóta elveszette szíve választottját (Salma Hayek), és nem élteti semmi más, csak a bosszú és a fájdalom. A történetet egy kövér, félszemű kocsmáros meséli el egy titokzatos gringónak (Johnny Depp), aki annyira trükkös, hogy egy pótkart is hord, hogy a pisztolyt tartó kezét el tudja rejteni. A fickó a CIA-nak dolgozik, és egy kissé túl komplikált puccs során mind a mexikói elnökkel, mind a drogkartell fejével le akar számolni és még egy csomó pénzt is akar szerezni - vagy valami ilyesmi. Ezért is kell neki a Zenész, ugyanis a puccs egyik fontos figurája a férfi kedvesének volt szeretője és gyilkosa - szintén kissé homályosan felvázolva. De a képet bonyolítja még egy volt FBI ügynök (Rubén Blades), meg egy Mumus nevű gyilkos (Danny Trejo) és egy csinos mexikói rendőrnő (Eva Mendes), akinek úgy tűnik, viszonya van a CIA- ügynökkel. A lényeg az, hogy előbb-utóbb mindenki lőni kezd a másikra, de anélkül, hogy csorbulna a demokrácia - mi viszont előbb vagy utóbb rájövünk, hogy az egésznek semmi értelme nincsen.

Vicces, ahogyan az amerikai mozikban a mexikóiakat ábrázolják. Vagy szesztől bűzlő mocskos banditák, vagy pedig jóravaló parasztok fehér ruhában, akik csak úgy szomjazzák a demokráciát, amit, mint a kisgyerekeknek a gazdag nagybácsi, rendszerint kedves jenki bácsik szoktak nekik megszerezni, vagy, mint jelen esetben, megvédeni. Ezzel még nem lenne baj, a bibi azzal van, hogy szinte semminek nincs értelme. Jól van, tekintsünk el attól, hogy ez most folytatás-e vagy sem - mert ha igen, akkor például az előző részben megölt Danny Trejo hogyan tért vissza egy másik karakterként? -, de itt akkor igen komoly dramaturgiai hibák vannak, vagyis egyszerűen pocsék a forgatókönyv. Az egyik főszereplő, az affektáló CIA-ügynök például egyszer jó, aztán legközelebb gonosz, aztán megint rendes és megint gazember, majd a végére hős lesz belőle. Akkor most mi van? Ráadásul hihetetlenül rossz súlypontok vannak: például a gaz tábornoknak, aki a zenész halálos ellensége, van vagy három mondata, és egyik sem hosszabb négy szónál. Ahol pedig végleg elakad a sztori, ott Rodriguez nekiáll gusztustalankodni: nem is merem leírni, hogy például a félszemű kocsmárossal mi történik.

Pedig az egész jól hangzott: Banderas, ha nem is jó, de karizmatikus színész, Salma Hayek nagyon szép, bár keveset látjuk, Johnny Depp pedig régi kedvencünk, Mexikó pedig tökéletes helyszín és háttér. Az ugyan kissé kiábrándító, hogy Salma végig csak a "volt kedves", aki csak emlékképként bukkan fel néhány másodpercre, de Antonio azért megdolgozott a pénzéért. Ugrik, fut, lő, üt, vág, meg ami kell, és közben szúrósan néz, ahogy kell. A baj sokkal inkább a jó öreg Johnny Depp-pel van. Pedig annyira jó volt alig pár hete a Karib-tenger kalózaiban, de itt és ebben a szerepben csak ripacskodik. Ahogy az egész film, akármilyen jól is néz ki - mert azért elég jól néz ki -, mégiscsak egy nagy, és drága ripacskodás. Volt egyszer egy jó mexikói rendező, mostanra pedig egy közepes hollywoodi iparos, akinek néha vannak jobb pillanatai.