-       Naeremé jól tudta, sietnie kell, ha élve akarja megtalálni Draco anyját, egy percet sem veszíthet, mert ha Tsukikari nem is öli meg, az ura, aki ezt az egészet összehozta biztosan parancsot ad rá, ha minden kiderül. Biztos volt benne, zsigereiben érezte, hogy valami jóval nagyobb erő áll a dolgok mögött, mint egy nyomorult tűzdémon, valami félelmetesebb és gonoszabb lény keze van ebben, és ösztönösen érezte, hogy nem a könyörületről híres, sőt abban is biztos volt, hogy nem tűri túl jól az árulást.

-       Jin! – a név elhangzása után egy gyermekszellem (kisgyermek szelleme, aki a halála után a földön maradt, mert úgy érezte, valamit még nem fejezett be) jelent meg.

-       Hívtál Naeremé kisasszony?

-       Hívtalak kedves Jin! – a lány mosolya kedvesre váltott, szemeiben nyoma sem volt bosszúvágynak. – Szükségem van a segítségedre.

-       Jin szívesen segít Naeremé kisasszony, amiben csak kell! – a Gyermekszellem és a lány pár éve találkoztak, és a szellem rögtön a szívébe zárta a másikat, azóta kíséri láthatatlanul is a tünemény mindennapjait, és bármiben segít, ha szükség van rá, elég csak szólítani, mint aladin dzsinje, de hozzá még lámpa sem kell. Ez a kis teremtmény roppan ügyesen teleportál egyik helyről a másikra, képes energia mezőt létrehozni, és megóvni magát a támadásoktól, de isten irgalmazzon annak, akit nem kedvel!

-       Elvinnél engem Draco édesanyjához? Kérlek!

-       Ahhoz a nőhöz? – Jin láthatóan meglepődött. – Naeremé kisasszony biztos benne, hogy oda akar menni? Jin szívesen segít, de nem szívesen megy oda!

-       Igen Jin tudom, de most muszáj! Mennünk kell! Draco megmentette az életem, tartozom neki annyival, hogy megvédjem az édesanyját.

-       Jin érti, és becsüli érte Naeremé kisasszonyt, ez is csak a mérhetetlen jóságát tükrözi – a lány sóhajtott. Ha ez a pöttöm lény tudná, hogy szíve gyűlölettel és bosszúvággyal van tele… - de Jin tudja, hogy ma telihold van, és abban is biztos, hogy undok Draco mogorva anyja nem jön el vele és Naeremé kisasszonnyal!

-       A töpszlinek igaza van! – jegyezte meg Draco, akit Kurama kísért. – Anyám gyűlöl téged, de ha én kérem, akkor…

-       A fiúnak igaza van! – helyeselt a rókadémon is – Nem tartom jó ötletnek, amire készülsz, de tudom, hogy nem tudlak lebeszélni róla, így inkább veled tartok! – jutalomcsók járt ezért a megnyilvánulásárt és egy hálás odabújás.

-       De Jin nem vihet mindannyiunkat! – vetette fel a teremtés, és ez teljesen igaznak bizonyult.

-       Főleg, mert mi is megyünk! – tette hozzá Hiei.

-       Jin visz mindenkit szép sorban, ha Naeremé kisasszony kéri!

-       Jó, akkor menjünk, először Draco és én! – a tünemény villámgyorsan döntött, tudta életek múlhatnak az időn, és neki abból most nagyon de nagyon kevés állt a rendelkezésére. Jin megfogta a két érintett kezét.

-       Várj! – fordult hozzá Draco – Most jól figyelj te vakarcs! – a Gyermekszellem felvonta szemöldökét, így nézett fel az egyre sápadtabb fiúra, aki még nem heverte ki a sérüléseit, az is csodának számított, hogy képes állni.

-       Jinhez szólál? – kérdezte sértődött hangnemben – Csakhogy tisztázzuk, Jin tesz szívességet Undok Draconak, nem fordítva!

-       Én a helyedben nem kezdenék vele! – figyelmeztette a srácot Naeremé, aki nem egyszer volt már szemtanúja a gyermekszellem dühkitöréseinek. – Menjün Jin, kérlek! – alighogy elhangzott a kérlek, már el is tűntek ők hárman, és egy romos tóparti ház előtt jelentek meg újra.

-       Ha valami gond van, fogd Namét, és vidd el innen! – parancsolt Draco Jinre.

-       Mint a szabad szellemek népének tagja, nem engedelmeskedem parancsnak! – vágott vissza fensőségesebb hangsúlyt megütve a szellem. – De ha kérsz, te undok ficsúr…

-       Mi?? Kérjek?! – a fiú túlságosan hangosan beszélt, és már közel voltak a házhoz, hogy ne hallják meg. Hamarosan mozgolódás támadt és már nyílt is az ajtó, sajnos nem az lépett ki, akire vártak. Tsukikari állt velük szemben. Draco rögtön szélörvényt kavart, és ezzel ledöntötte lábáról, aztán pedig a megjelenő Hiei és Kurama vették kezelésbe. A harc közepette dobogó lábak sietős léteinek zaja szűrődött ki, s bár még semmit sem láttak, már hallották, ahogy egy vékony női hang a tűzdémont szólítja, aztán máris száguldott a gyilkos inda Naeremé felé. Jin pillanatok alatt a lány előtt termett, és ügyesen egy pajzshoz hasonló energiagömbbel kivédte a támadást.

-       Anya, én vagyok! – kiáltott közben Draco.

-       Draco? – az asszony arcán megkönnyebbülés látszott, de ahogy megpillantotta a fia mellett álló teremtést és a harcolókat megzavarodott, felemelte kezét.

-       Ne anya! Ők azért vannak itt, hogy segítsenek! – a srác térde megrogyott, Naeremé rögtön mellette volt és támaszt nyújtott neki. Saját magán is érezte még a kések hatását, pedig ő jóval kevesebbet kapott belőle.