A szabadság fényei
Mily csillogóan tör elő a sötétből Napnak első sugara,
Bevillantva szemnek tükrébe lágy finomságát
S megtörve éj mámorát!
Régmúlt szabadságunk új erőt kíván,
Támadjon fel büszkeségünk, égig szökjön,
Nem érhetünk el magasabbra,
Ha csak múlandó létünkre hagyjuk örökségünk!
Tárjuk fel hát lehetőségeink tárházát,
Hisz egy élet vár reánk odakint,
Nem hagyhatjuk börtönben sanyarú lelkünk,
A sors keze kivel, ha nem mivelünk?
Meddig tart a szó, mond uram,
Meddig élhetünk-e így?
Minden nyomorúság a miénk,
Egy életen át kell szenvednünk, míg kivívjuk mit elvettek tőlünk?
Parancsolónk sem segít már,
Hogy lelkünk cellájának lássuk át poklát.
Elveszünk-e végleg, avagy harcolunk?
Legyen ez a kérdés amíg pusztulunk!!
Chester Dennington
2003-03-21
|