| Kiváló jelzőkutya, ápolást igényel
Bár a csivava eredete homályba vész, ismereteink szerint nagyon ősi fajta. Csak a múlt század végén került az érdeklődés középpontjába Mexikóban és hivatalosan is önálló fajtaként ismerték el. A hosszú szőrű változatot valószínűleg az Amerikai Egyesült Államokban tenyésztették ki a sima szőrű csivava és egyéb ölebek (például a Papillon, a pomeráni, esetleg a pekingi palotakutya, Yorkshire terrier és az uszkár) keresztezéséből. A hosszú szőrű csivava alapjában véve megegyezik a rövid szőrű változattal, csak szőrzetükben különböznek. Néha mindkét típusa feltűnik ugyanabban az alomban, annak ellenére, hogy külön fajtaként jegyzik őket. A hosszú szőrű csivava szőrzete hosszú, sima, vagy enyhén hullámos, lágy tapintású. A többi hosszú szőrű fajtához hasonlóan rendszeres ápolást igényel. A rövid szőrű változathoz hasonlóan "nagy kutya" kis testben, néha teljesen elfeledkezik méretbeli korlátairól: nem tűri el, hogy nagyobb kutyák megfélemlítsék, bátor természete és védekező ösztöne kiváló jelzőkutyává teszi. Imádja az embereket és a társaságot, jól viseli a gyerekeket, ha azok nem túl hevesek. Átlagos súlya nem éri el a 2,7 kilogrammot.
Forrás: Házi kedvencek | |