Hol vagytok barátok?
Volt idő, mely gondtalan volt,
Mert rengeteg, hű barátom volt.
S most hirtelen, más lett minden,
A barátok, az élet, minden, minden.
Nem tudom, mit tettem ezért,
Csak azt kérdezgetem, miért.
Nehéz időszak bőven kijutott,
Csak az együttérzés az, ami elfogyott.
Már nem is érdekel az egész,
Itt már nem segít a józanész.
Talán az idő és Isten erőt ad,
S új reményből bimbó fakad.
Egy új barátság bimbója,
Melyet egy nap semmi le nem tiporja.
Hallhatatlan, őszinte érzelem,
Mely átsegít az életen…
2002. január 17.
Csak Te vagy nekem
Édesem, egyetlenem, kedvesem,
Csak Te, csak te vagy énnekem.
Szeretsz, s vigyázol rám nagyon,
Hálám s szerelmem nálad hagyom.
Szívem örökké csakis a Tiéd,
Másé nem lehet, ugyan kié?
Mindenem neked adom, amim van,
Boldog vagyok, s ez miattad, van.
Életem vize zavaros volt, s szürke,
Míg bele nem folyt életed vize.
Két kis csermely, ha egyesülni akar,
Nincs olyan gát, mi megakadályozza.
Együtt, tovább a hatalmas vízig,
A végtelen vakító kékségig.
Hol együtt hullámzunk majd,
S boldogságunk rózsája hajt.
2002. január 17.
Közel a pillanat…
Közel a pillanat, már nagyon közel,
Mit annyira vársz, s együtt érünk el.
Akarom, hogy szeress most és mindig,
Csak így tarthatsz karodban mindvégig.
Varázslatok, bűvölet, káprázat,
Várnak, s felgyújtják a lázat.
Szívem kitárom, hogy befogadjalak,
Már alig várom, hogy karomban tartsalak.
Tűz, szenvedély, heves csókok,
Édes vallomás, lágy bókok.
Érezd, lásd, halld szavaimat,
Soha ne feledd: közel a pillanat.
Hallani akarom szíved dobbanását,
Lélegzeted, ajkad harapását.
Forró tested, akár a parázs,
Bódító ez az éjjel, miénk a varázs.
2002. január 17.
Rossz álom
Felhők kúsznak lassan szépen,
Fény csillog a tó vizében.
Szél fodrozza a fák lombjait,
Pillangó száll, kitárva szárnyait.
A nap büszkén, önfeledten,
Mosolyog e mesés képen.
Mintha a szél is kacagna,
A világ vajon boldog volna?
Hirtelen beborul az égbolt,
Ilyen sötét már régen volt.
Hová tűnt a nap, hová?
Ki rabolta el a csodát?
A tó most, mint fekete gyöngyszem,
Oly sötét, mint a halál azt hiszem.
Villám cikázik ide-oda,
Mennydörgés hallatszik ide s tova.
Nagy fekete palást lobog az égen,
A nap sikít, s szenved régen.
Itt az ideje, hogy felébredj szépen!
2002. január 17.
Elmúlt egy év…
Elmúlt egy év, most ébredek rá,
A gyermekkor már csak emlék tán.
Az életem megváltozott gyökeresen,
Másképp látom a dolgokat egészen.
Születés, élet, halál. Ennyi.
De vajon tényleg csak ennyi?
Boldogság, szenvedés, öröm,
S az élet pofonjai a bőrön.
Sokszor töprengek magamban,
Mennyit ér az élet, ha már csak egy napom van?
Mennyit ér a napsugár, a tavasz, az ég kékje,
A forró ölelések, s csókok végetlenje.
Miért van ennyi szenvedés e földön?
Rettegés, éhség, gyötrelem, s közöny.
Vég nélküli ígéretek, s hazugságok,
Az Úristen óvjon s vigyázzon rátok…
2002. január 31.
Te vagy…
Te vagy minden vágyam, s álmom,
Te vagy minden kívánságom.
Te vagy kit féltek, s szeretek,
Te vagy kiért mindent megteszek.
Te vagy a levegő, ami éltet,
Te vagy ki megmutatta, mi is a szeretet.
Te vagy az életem,
Drága kicsi szerelmem!
2002. február 10.
Hogy mit jelentesz nekem?
Mint fának a lágy szellő,
Mint villámnak az erő.
Olyan vagy te nékem
Szívem, lelkem, kedvesem.
Ereimben a lüktető vér,
Mit szívem ritmusa kísér.
Olyan vagy te nékem,
Szívem, lelkem, kedvesem.
Nyári napnak vakító sugara,
Fülledt hajnalon selymes fű illata.
Olyan vagy te nékem,
Szívem, lelkem, kedvesem.
Téli estéken tűz lobogása,
Minden percben szívem dobbanása.
Olyan vagy te nékem,
Szívem, lelkem, kedvesem.
2002. február 10.
Nyújtsd a kezed…
Nyújtsd a kezed, had érezzem,
Nézz rám simogatón,
Minden lélegzeted élvezem.
Simogass, add ajkad forrón.
Még ne hagyd abba, még ne,
Ez a perc legyen örökké tartó,
Bőröd lassan hozzám érjen,
Úgy érzem, éget minden szó.
Testem átadom neked, csak neked,
Ölelj, szoríts, ne engedj el még,
Tudnod kell, boldog vagyok veled,
Érezd, érezd, szeress még.
Nélküled mondd, mit ér az élet,
Mit ér a tavasz egyedül,
Csak te tartasz életben édes,
Nélküled a kis tücsök sem hegedül.
Szívem tüze kialszik, s fagyos lesz,
A lét fájdalom lesz csupán,
Csak az emlékek enyhítik ezt,
Az emlék, mint fekete tulipán.
Ne hagyj el, soha kérlek,
Mondd, hogy örökké velem maradsz,
Hisz oly boldog vagyok veled,
Mikor karodban tartasz.
Tudom, nem vagyok tökéletes,
Vannak hibáim, de mit számít,
Ha te mellettem állsz, az életem,
Neked adom, kérhetsz bármit.
2002. február 11.
Talán
Talán a csillagok csak apró bogarak,
Talán az idő egy röpke gondolat.
Talán a fájdalom az öröm foltja,
Szürke nagy folt, végtelen pálya.
Talán a hold figyel bennünket,
Együtt a nappal, ami éltet.
Meleg sugara simogat, s átölel,
Kinyújtja kezét, s csak figyel.
Bőrünk szinte lángol, úgy piroslik,
Szívünk kinyílik, ha szeretik.
Talán be sem zárul soha,
Kapui kinyitva, rád várva.
Talán ezek a kapuk csak várnak,
Arra hogy téged magukba zárjanak,
Ne félj, ez nem csapda, ó nem,
Csak azt óhajtja szívem: légy velem
2002. április 14.
Mély erdőn…
Mély erdőn sétálok egyedül,
Boldogság vesz körös-körül.
Hallgatom a madarak énekét,
A patak moraját, a mező csendjét.
Langyos szél belekap szőke hajamba,
Itt a tavasz, minden madár ezt búgja.
Kis ösvény, apró pici kövek,
Kanyargó út, ami hozzád vezet.
Karom kitárom, s azt kívánom:
Jöjj velem, s őrizd álmom.
Kezem soha ne engedd el,
Csak a halál válasszon tőled el.
2002. április 14.
Ne add fel soha!
Azt hitted jól döntöttél,
De rájöttél, hogy tévedtél.
Bánat mardossa most szíved,
Könny önti el két szemed.
Ne csüggedj, messze még a vég,
Kár feladnod a reményt.
Hisz hinni mindig kell, mindig jó,
Életed értelme így már nyilvánvaló.
Hibáztál, de lábra állsz újra,
Erősebb leszel, mint valaha.
A bánat már csak a távolból néz rád,
Mert tudja jól, számára te nem vagy társ.
S ha majd újra felemészt a bánat,
Ne add fel soha, ez csak a látszat.
Minden rossz véget ér egyszer,
S újra gondtalanul élsz, s boldog leszel.
2002. április 14.
Szomorú vagyok…
Szomorú vagyok, mert nem vagy velem,
Fáj a szívem, mert kellesz nekem.
Kell a mosolyod, a nevetésed, az ölelésed,
Hiányzik a hangod, odaadó érintésed.
Mit tegyek, hogy enyhüljön e fájdalom?
Hogy elmúljon a határtalan kínom?
Éjjelente csak rólad álmodom, tudod,
Szerelmem angyala rád vigyáz, tudom.
Veled ébredek, gondolatban arcod látom,
Egy meleg szempár pihen vállamon.
Halk suttogás, bűvös szavak, hangok,
Becéző ajkak, lágy dallamok.
Karjaidban megpihenni maga a mámor, igen.
Ajkaidon csüngni, a minden nekem.
Szívem kapui beengednek, majd bezárnak,
A szabadulás piciny kulcsa e zárnak.
Ha menni akarsz, hát menj, ne nézz vissza,
Csak gondolj néha vissza egy szerető lányra.
2002. június
Szerelmes Tavasz
Hull az eső, egyre csak hull és hull,
Elmossa a világot, s nem marad csak a múlt.
De mit ér a múlt jelen, s jövő nélkül?
Hogyan élhet egy emberszeretet nélkül?
A piciny virág attól lesz szép, s illatos,
A felhők tarka színei, mint fagylalt tejszínhabos.
Tavaszi szél hordja tova lágy meleg illatát,
Kalapos kislánynak simogatja haját.
Forró köveken zubog patak hűs habja,
Piros arcú kislányt ölelik, s hagyja.
Kicsi szíve repes a boldogságtól,
Ki tudna repülni a világból.
Amott hangyák szorgos dala zendül,
Katicabogár, pillangó repül.
Csodálatos a világ, a szeretet erejétől,
Vigyázni kell rá, s óvni minden tüskétől.
2002. június
A tiéd vagyok
Minden mozdulatom, szavam, s tettem,
Neked adom, csak maradj mellettem.
Senki más nem érdekel, csakis te,
A tiéd vagyok szerelmem örökre.
Bárhová sodorjon az élet vize,
Úgyis kikötök a te szigeteden
Tartson bármily hosszú ideig is ez az út,
Tudom, te vagy a jelen, jövő, s a múlt.
Megteszek érted mindent, csak mellettem légy,
Ölelj, óvj, csókolj, ameddig csak lehet még.
S ha majd lejár mindkettőnk ideje,
Csendes patakban csobogjon életünk vize.
2002. június
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
