Keltetés

Keltetés: a termékeny tojásokban az aktív életfolyamatok megindítása. Természetes úton kotlóssal, mesterséges úton keltetőgéppel történik.
A keltetés során az embrió fejlődéséhez a fizikai tényezőket (oxigén, hő, nedvesség) és a mechanikai tényezőket (hűtés, forgatás) fajonként eltérő mértékben és szinten kell biztosítanunk.
Évezredek teltek el, míg a legtökéletesebb technológiákat kidolgozták, a legtökéletesebb berendezéseket megalkották.
Már az ókori Egyiptomban is próbálkoztak keltetéssel. Az általuk kidolgozott eljárásban a hőt erjedő tevetrágya szolgáltatta, s minthogy hőmérőjük nem volt, az optimális keltetési hőt érzékszervi úton próbálták beállítani.
Egészen aprólékos leírások maradtak fenn a később alkalmazott két szintes, szalmatüzelésű keltetőgépekről, és a Kínából elterjedt, keltetőüstről.
A tojások keltethetőségét rontja az állás. Alapszabályként azt kell elfogadnunk, hogy keltetésre 10 napnál öregebb tojás nem alkalmas.
A keltetés során időszakonként átlámpázással állapíthatjuk meg, fejlődik-e az embrió.
A keltetés eredményességét kelési százalékkal mérjük, amikor is az életképes, kikelt napos állatok számát viszonyítjuk, nem a berakott, hanem a termékeny tojásokhoz.
A papagájok tojását is keltethetjük géppel. Ilyenkor Alderton szerint az optimális keltetési hőmérséklet 37,2 fok.
(Érdekes, hogy a III. papagájkonferencián elhangzottak szerint a papagájok mesterséges keltetésének tapasztalatai (Cathlin Szabo) cáfolják a korábbi elképzeléseket, ti. messze nem olyan magas a páratartalomigény mint azt gondolták. Az amazonok, az arák és a kakaduk esetében 50 % körüli relatív páratartalom javallt.)
A keltetés során a tojás elveszti az eredeti tömegének cc. 14 %-át. Naponta kb. 0,65 % a beszáradási veszteség.