Jegyei: testhossza 9-12,5 cm, farokhossza 3-4,5 cm, tömege 14-50, többnyire kb. 20 g. Bundája a szürkésbarnától a sárgáig változik, fülkagylója belsõ oldalán rövid, sûrûn nõtt szõrszálak vannak. Európa jellemzõ és leggyakoribb pocokfaja. A hasonló fajoktól csak különleges bélyegek, pl. a fogak rágófelülete (zománchurkok) alapján lehet elkülöníteni.
Élõhelye: nyílt területek, szántók, rétek. Európában széltében elterjedt, a hegyekben 2000 m-ig hatol.
Életmódja: a mezei pocok nyughatatlan, mozgékony állat, elsõsorban éjjel tevékenykedik, de nappal is látni. Járatai többnyire közvetlenül a felszín, havazás esetén a hó alatt vezetnek.
Tápláléka: hajtások, gyökerek, magvak, kultúrnövények, gabonaszemek csírái.
Szaporodása: a mezei pocok gyorsan és hihetetlen módon elszaporodhat. A nõstény 3 heti vemhesség után évente akár hétszer 4-12 kölyköt vet. A kicsinyek csupaszon és vakon, föld alatti fészekben születnek. Anyjuk 2 hétig szoptatja õket, a harmadik héten már önállóak és ivarérettek. A túlszaporodás kedvezõ években kora tavasztól késõ õszig, azokon a vidékeken, ahol enyhe a tél, egész évben tarthat. Ha a sok esõ és a nedves, hûvös idõjárás nem pusztítja el a fiatalokat a fészekben, a gradáció minden 3-4. évben megismétlõdhet. Ilyenkor mindenütt látni a pockokat, a nagy állománysûrûség idején többet tartózkodnak a felszínen. Bár természetes ellenségei, mint a róka, a hermelin, a menyét, az egerészölyv, a vörös vércse és a baglyok sokat elpusztítanak közülük, szaporodásuk annyira gyors, hogy ezzel a ragadozók nem tudnak lépést tartani. Helyenként, különösen a szántók szegélyein és az utak mentén teljesen lerágják a gyepet, de a gradáció késõbb magától összeomlik. Az igen nagy egyedsûrûség a mezei pockoknál stresszhatást vált ki, amely szaporodásukat is kedvezõtlenül befolyásolja. Adrenalinszintjük ugrásszerûen megnõ. Többet tartózkodnak a felszínen, territóriumaik részben megszûnnek, beteges viselkedésváltozások lépnek fel, amelyek együttesen a túlszaporodás gyors, szinte robbanásszerû összeomlásához vezetnek. |