Nadine: Hogy is van ez most, amikor felismernek titeket az utcán és sokan rengeteg mindent tudnak rólatok (legalábbis úgy gondolják)?

Bill: Kedves Nadine (4srác nevet), mi ööö… mi… hogy vagyunk azzal, hogy az utcán felismernek, hogy ez milyen… hát azt kell mondanom, hogy hát igen… ez… minden esetre egy nagy változás a korábbi életünkhöz képest, hisz bárhová mész is felismernek és autogramokat kell írnod. De azt kell hogy mondjam, hogy ez nem feltétlenül stresszes. Mi tulajdonképpen élvezzük is a dolgot. Hisz mindig is ezt akartuk, Hogy az emberek a bandáról beszéljenek, felismerjenek minket, arról beszéljenek, hogy mit csinálunk, és így tovább. Nos ezt elértük és így nagyon is örülünk neki.


Sarah: Mi hiányzik nektek a legjobban turnézás közben?

Tom: Hát Sarah, hogy mit hiányolunk turnézás közben,… hát azt hiszem, hogy hát, így a tulajdonképpen a saját ágyunk, így… Hisz minden nap másik városban alszunk, különböző hotelekben, és így tovább, tehát ez egy kis változás… az ágy meg minden. Amúgy meg szerintem tényleg mindent megkapunk, szóval minden esetre(Tom és Bill:) a család és a barátok (mindenki bólogat). De szorgalmasan telefonálgatunk és másképp meg megkapunk mindent, amire szükségünk van. Ételt, italt, a csocsó / asztali foci asztal, szóval minden.


Désirée: Most ugyebár külföldön is bemutatjátok a számaitokat, milyen érzés, hogy az ember ott (külföldön) is népszerű? Számítottatok rá?

Bill: Szóval Desirée, határozottan állíthatjuk, hogy nem számítottunk arra, hogy külföldön is ismertek lennénk meg minden. Szóval ez nem úgy van, hogy tudod mire számítasz és kimész élőben, hogy oké, tudom, ismerem, hogy Németországban hogy megy és akkor annak most külföldön is így kell mennie. Őszintén szólva féltem, hogy ez most hogy megy, mert a közönséggel együtt kell dolgoznom, illetve együtt szeretnék dolgozni, és ők még a szöveget sem nagyon tudják , de tök izgi volt mert mindenki tudta. Ez tényleg egy nagyon jó rajongói alap és azt kell hogy mondjam, hogy nagyon meg vagyunk elégedve a fellépésekkel.


Vroni: Mit szóltok a fanok akcióihoz, nem gondoljátok, hogy egyesek túl messzire mennek?

Tom: Kedves Vroni, mi ööö… mi mindig nagyon örülünk azoknak a dolgoknak amiket a rajongók csinálnak, rengeteg levelet, meg tök szép dolgokat kapunk. És nekünk ez nagyon jól esik, főleg hogy így törik magukat, hogy nyerjenek egy „meet & greet”et (találkott és üdvözölj). Ez nekünk is mindig nagyon király. Korábban már elmeséltük, hogy a piros szőnyegen, meg ilyen helyeken mindig rengeteg a rajongó és nem lehet igazán az egyedi kéréseket teljesíteni valahogy, és a „meet & greet”eknél mindig inenzívebben lehet beszélgetni meg minden, és igenn…, nincs ellenünkre, hogy a rajongók törik magukat/ igyekeznek.


Laura: Nyáron megint mentek suliba, és ha igen, akkor nem koncerteztek közben?

Bill: Laura, mindenféleképpen újra megyünk iskolába, és ööö… izéé… hogy milyen formában, azt még nincs meghatározva pontosan, de mi nindenféleképpen le akarunk vizsgázni (be akarjuk fejezni a sulit). De egyet már most megígérhetek… ti rajongók semmiféleképpen sem fogtok hiányban szenvedni, hisz a suli lesz a mellékes és nem a zenélés, tehát ez mindig előtérben lesz, és ugyan annyi interjút fogunk adni, ugyanannyi fellépésünk lesz, adunk ki új dalokat, albumot. Minden ugyan úgy lesz, mint azelőtt. Szóval nem kell emiatt aggódni. Nekünk biztosan stresszesebb lesz, de valahogy csak megoldjuk.


Lucia: Tom igaz az, hogy van valami közted és LaFee között?

Tom: Igen, ööö szóval Lucia, erről már én is hallottam. Sokan gondolják, hogy van valami köztem és LaFee között, de hát… izéé.. ööö… igazából nem is ismerem, csak hírből. Szóval nincs közöttünk semmi. Nem is simerem, mint ahogy már azt mondtam. Soha még egyetlen szót sem váltottam vele. Sóval ne aggódjatok, nincs köztünk semmi.
Georg: Asszem nem is a mi női ideálunk.
Tom: Igen. Én is így gondolom.


Laura: Igaz az, hogy Bill szerelmes és szertene belemenni egy kapcsolatba, amikor a Tokio Hotel körül nem lesz ekkora nagy hűhó csapva?

Bill: Nos Laura, ha lenne is barátnőnk, soha nem mennénk velük nyilvánosság elé, még akkor sem, ha minden nyugisabb lesz, mert ez… ööö… ez … ez mindenféleképpen privát és mindenkinek a saját dolga. De azt hogy van, mindenféleképpen elmondanánk. De nem lennének rólunk fotók, se semmi egyéb. De azt elmondhatom, hogy nincs barátnőm, hogy hát szóval egyikünknek sincs barátnője Mindannyian, csakúgy mint azelőtt szólók vagyunk.


Christina: Mi történne akkor, ha a csapat egyik tagja ki szeretne szállni? Feloszlanátok, vagy keresnétek egy új csapattagot?

Bill: Hát Christina, meg kell, hogy mondjam, hogy természetesen reméljük, hogy nem lép ki senki mostanában és nem is nagyon gondolkodtunk ezen. De ha ez valaha mégis bekövetkezne, az a szituációtól függne, hogy folytatnánk e, vagy sem. Hogy a többiek még megértik e egymást, vagy haraggal válnak el, vagy valakinek már nincs hozzá kedve, vagy valaki apa lesz, és akkor a többiek valószínűleg folytatni akarják. De ezt természetesen nem lehet így előre megmondani, hiszen a szituációtól függ. De remélejük, hogy soha nem történik ez meg.


Knuddi: Ti is féltek a koncerteken, hogy valamit félrejátszotok, vagy hibáztok néha egyántalán?

Tom: Nos igen, Knuddi, az hogy kocerteken valamit hibázunk az teljesen normális. Eléggé sokszor előfordul de nem lehet észrevenni. Szal igen, …
Bill: De ha az emberek megkérdezik, nem tudjuk megmondani, hogy volt e vagy sem. De minden esetre minden koncerten van néhány félresikerült dolog. Az, hogy minden 1 és fél órán keresztül tökéletesen menjen, az nagyon ritkán van.
Tom: Nem mindig a zenéléssel van gond. Néha a világítás, néha a gitárommal van tele a hócipőm, vagy valami ilyesmi. De nincs olyan probléma amit ne tudnánk megoldani.