Biztos sokatokban felmerült már az a kérdés, vajon miért is szeretjük a TH-t és a Blog27-et, egyáltalán miért jött létre az oldal, de egyet mondunk, nem érdekből. Nem az unokatesóink, rokonaink, vagy ilyesmik. (ne röhögjetek ki, mert olvastam már ilyet is)

Kezdjük a Tokio Hotellel..

Nos, ez tulajdonképp nagy fogalom. Amikor ma a kocsiban gondolkoztam, az járt a fejemben, vajon hogyan fogalmazzam meg magam velük szemben?! Sokszor kérdezték már azt szavazásokban itt-ott, hogy mióta szeretem. Én mindenkinek azt mondom kb. év eleje óta, mármint 2006 elején. Nem tudom miért, már régebben is, amikor csak felkapott volt ez a téma, eléggé utáltam őket, de mégis kinn volt 4 poszter az ajtómon. Aztán később egyszer csak elkezdtem hallgatni. Nicki mutatta nekem a számokat, aztán később jött az oldalunk, ami be is futott jó számmal, viszonylag átlagosan jönnek, mint régebben. Szóval elkezdtem hallgatni, aztán jött a CD, majd a DVD, és azon vettem észre magam, hogy amikor nem voltam otthon 10 napig, és nem hallottam őket, sóvárogva gondoltam rájuk, vagy éppen dúdoltam a számukat. Nem tudom mi fogott meg bennük. Sokszor olvasom a dalszövegeket újra-és újra, és egyszerűen valahogy át tudom érezni az egészet. Amikor a magyar fordítást olvasom, mindig elszorul a szívem, mert látom magam előtt Billt, ahogy kiadja egy papírra vagy akár egy dalban az egész bánatot magából. A dalszövegekben rengeteg lekövetkeztetést tudok venni, mint például a Gegen Meien Willen, ami szerintem biztosan a szülők válásáról szól, mivel megemlíti, vagy akár a Beichte, amibe leírja azokat a dolgokat dióhéjban, amit elrontott az életben Bill. Amikor a Fókuszban bemondták azt: ,,Fiatal koruk ellenére, dalaik a szakításról, válásról és a fájdalomról szólnak.." Valahogy egyetértettem vele. De Billt ezért csodálni tudom, hogy ilyen jól kiírja magából a fájdalmat. Biztos sokan tudtok dalszöveget írni, én egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem tudom, lehet, hogy nincs benem meg az a bizonyos "tudás", de egyszerűen szörnyen béna, nyálas dalszövegeket tudnék írni, és saját magam kritizálom, így azóta nem nagyon próbálkozok, csak ha nagy ihletet kapok.

Amikor olvastam a szívfacsaró történetet, egészen addig Billt szerettem.. Ha igazán szerettem volna Billt, akkor azt inkább rajongásnak nevezném. Szerelm szerintem ilyenkor nincs, ez egy tinikori túlrajongás. Akkor lehetsz valakibe totál szeerelmes, ha látod. Egyszóval hirtelen azon kaptam magam, hogy ahogy olvastam-olvastam, egyszer csak könnyek hulltak szememből, de olyan szinten, hogy nem akartam felfogni, hogy Tom él. Nem. Tudom, hogy hülyén hangzik, de nem. Azután végig tomra gondoltam, és amikor láttam a róla készült poénos videókat, boldog voltam, hogy láttam egyáltalán őt, így aztán most őt előrébb helyezem, de Billt is irtó jófejnek tartom.

A Blog27-et annyira nem ismertem még, de egyszerűen megfogott a zenéjük. Szerintem marha jófej csajok lehetnek, és nagyon nagy mázlijuk van az énekléssel kapcsolatban.

Hát ennyi lenne a véleményem.

Tola voltam.