A civilizáció, pontosabban a tudomány fejlődése az emberek többségét leszoktatta erről a „természetes gyógymódról”.  Olyannyira, hogy a „hivatalos” orvostudomány már úgy véli: ez babona, vagy jobb esetben a beteg gyógyulásba vetett hitének köszönhető a javulás, azaz egyfajta placeboeffektus. Persze ugyanígy vélekedtek néhány éve még az akupunktúráról, az akupresszúráról, a negatív gondolatok rákkeltő hatásáról is…

Egy biztos: minden korban léteztek – és léteznek ma is – szép számmal olyanok, akik az átlagnál jóval több energiával rendelkeznek, és ezért az érintésük gyógyít. Ezt nemcsak ők állítják magukról, hanem a tények (gyógyult betegeik) is igazolják. A nyolcvanas évek legendás gyógyítója, Clive Harris után nagyon sok „érintő” bukkant fel szerte a világban.
A tudósok egy része ezt tagadja, más részük hajlik arra, hogy elhiggye, és még arra is hajlandó, hogy tudományos magyarázatot keressen arra: vajon miben rejlik az érintéses gyógymód hatása.
Az amerikai Rhine Puthoff, a brit C. Burgent, a német Bender professzor és a tudósok közül még sokan azt állítják, hogy igenis lehet hatni a beteg szervezet energiájára, hiszen maguk is eredményesen alkalmazzák. Harris azzal magyarázza a gyógyhatást, hogy a beteg szervezet mintegy „kiesett a ritmusból”, elromlott, és az érintő ezt a ritmust állítja helyre a saját bio-energiáját átadva. A folyamat azért nem ilyen mechanikus, de kétségtelen, hogy az érintés alig néhány másodpercig tart. Napjainkban már az sem ritka, hogy tömegek kezelésénél használják.
Nardelli az 1980-as években stadionnyi beteget gyógyított egyszerre. A látvány lenyűgöző volt: ötven-százezer ember állt a lelátókon, ő pedig megafonon utasította az embereket, hogy fogják meg egymás kezét. Ezzel több kilométer hosszú élőláncot alkottak, és e láncban összekeveredett a bioenergia. Nardelli mindig látványosan lépett be ebbe az emberláncba és a két legszélső kezét az ő teste, az ő bioenergiája kötötte össze. Az emberek ilyenkor a testükön átsuhanó forróságot érezték – de ez lehetett a sok várakozás utáni lelki hatás is, vagyis önhipnózis (esetleg képzelődés) következménye.
Az viszont már egyáltalán nem a képzelet szüleménye, hogy az orvosbizottságok ellenőrzése szerint érezhető volt a javulás.
Egyébként a kutatók úgy próbáltak rájönni a kézrátéttel gyógyítók titkára, hogy munka közben vizsgálták őket, és kiderült, hogy rendkívül nagy energia sugárzik a testükből – miközben energiafelvételük is meghaladja a normális mértéket. A gyógyító személynek munka közben sokkal több oxigénre van szüksége, mint máskor. Gyorsabb a szívverése, és testének elektromos övezete (aurája) jóval kiterjedtebb, erősebb, mint a hétköznapi embereké. Az auralátók pedig esküsznek rá, hogy az érintéssel gyógyítók még akkor is szép (és az átlagnál nagyobb) aurával rendelkeznek, amikor nem gyógyítanak. Érintés közben az aurájuk (ez az energiaburok) valósággal „lobog”…