Sora bejutása a színpadra
Sora Naegino álma kiskora óta, hogy bekerüljön a Kaleido társulatba. Sora 16 évesen elindul Japánból Amerikába. Ami az utat illeti, hát az nem volt éppen egy leányálom. A repülön elalszik és kishián megfojtja a stuardest. Sora végre túl van az úton, viszont nem találja a színpadot. Elmegy egy újságoshoz, hogy valami segítséget találjon. Ott találjon Calos, akiről még nem tudja, hogy ki. Calos tesz egy megjegyzést a lábára, de ezt Sora nem szívleleli. Közben egy tolvaj ellopja Sora bőröndjét, de Sora elkapja egy jó kis előadás közben. Beviszik a rendőrségre ahol elég sokáig faggatják. Mikor egy rendőr megtudja, hogy hova megy és, hogy honnan jött rögtön elviszi őt a színpadra, viszont a meghallgatásnak már vége. Próbál mutatni valamit, de Laylát nem érdekli. Ken a menedszer megkéri, hogy maradjon, nézze meg az előadást. Ez pont jól jön, de mondjuk kicsit rossz is, Sora azt hiszi, hogy a nyuszit alakító lányra majdnem ráesik egy nehéz tárgy, de az csak egy lufi. A lányt ellöki, de eltörik a karja. Neki kell beugrania helyette. Elöszőr nem megy valami fényesen, de aztán kezd belejönni mikor majdnem leeseik az ugróasztalról. Beugrik Yuri és megfogja. Sora ezek után azt hiszi, hogy már biztosan nem jut be, de mégis. Büszkén mondhatja bejutott végre a Kaleido társulatba! |