Nagyon sok állattartó szembesül azzal a ténnyel, hogy nem tudja napra meghatározni kedvencének ellési időpontját. Ez a humán orvoslásban ma már nem probléma, mivel a diagnosztikai vizsgálatok, és a műszerek ezt lehetővé teszik. Kisállatokhoz méretezni műszereket igen költséges lenne, és ez sok esetben technikailag kivitelezhetetlen.
Érdekességként említeném meg, hogy ultrahangos vizsgálattal meg lehet határozni az embriók számát, és viszonylagos érettségét.

Az ellésnél a megszülető kölykökkel van a legtöbb probléma. A nőstény hibájából, vagy a gyors egymás utáni világra jöttük következtében, rajtuk marad a magzatburok. Ez fulladáshoz vezet. Ha szerencséje van az állatnak, akkor a gazdi jelen van, és egy csippentéssel feltépheti. Ez után tenyérre kell helyezni, és finoman dörzsölgetni kell. Ha rendesen elkezd lélegezni, akkor további teendőnk nincs, vissza lehet tenni a mamához. Tátogó szájmozgás jelzi, ha a tüdőbe magzatvíz kerül, ilyenkor marokra fogjuk úgy, hogy az állat nyaka a hüvelyk, és a mutató ujjunk fele van, és fejjel lefele fordítjuk. Egy perc lógatás alatt kiköhögi a vizet, és normalizálódik a légzése. Ha az újszülött még mindig szörcsögő hangot ad, akkor ezt megismétljük.
Előfordul, hogy a mama rossz helyen rágja el a köldökzsinórt, és ez a beszáradt darab túl hosszú marad, ezért ezt vissza kell vágnunk ollóval 2 centiméteresre. Ritkán lehet találkozni vérbő köldökzsinórral. Figyeljünk arra, hogy ez fel ne szakadjon, mivel ez az állat elvérzését idézheti elő, egyébként ez egy-két nap alatt felszívódik. Ebben az esetben, ezt 2 cm távolságra elkötjük, majd gézlappal fedjük, és a lefedett részt leukoplaszttal rögzítjük az állat szőréhez.
Magánál az ellésnél is bekövetkezhetnek problémák. A születendő kölyök elakad a szülőcsatornában. Ez leggyakrabban a még nem ellett idős nőstényeknél gyakori probléma, és csak állatorvosi beavatkozással lehet megmenteni az anyát. Fiatal állatoknál, alacsony alomszámnál a 140 g. feletti, túl méretes magzatok akadhatnak el. A Gurney által leírt módszer szerint benyúlunk ujjunkkal a szülőcsatornába, körmünket beakasztjuk a magzat fogába, és gyengéden húzni kezdjük. Figyeljünk az anya tolófájásaira, és lassan kiemeljük a magzatot. Számos esetben a késői segítségünk ellenére a magzat már rég megfulladt. A még ritkább eset a farfekvés, és ebben az esetben is ugyanazt kell tenni, csak itt a hátsó lábat kell megkeresni. A szülőcsatornából, ha más lehetőségünk nincs, kampóval, vagy érfogóval kell eltávolítani az újszülöttet. Az ilyen jellegű beavatkozásoknál mindig a nőstény érdekeit, túlélési esélyeit kell figyelembe venni.
Az ellés második szakaszában a méhlepények kerülnek napvilágra. Ha az első szakaszban, probléma merült fel, akkor a folyamat gyorsítására, hogy a méh hamarabb húzódjon össze, Ca , vagy méhösszehúzó injekciót kell adni az állatnak. Ezek a szerek megfelelő adagolásban, az egész ellés folyamatának meggyorsítását is elősegíthetik, de indokolatlan esetben, illetve túladagolás következtében a méhfal szakadását idézhetik elő.
Kórbonctani esetként lett leírva egy olyan nőstény feltárása, ahol a méhfal annyira el volt vékonyodva, hogy ezért az állatnak még esélye sem lehetett volna a normális ellésre.