A november úgy szaladt el, mint ahogy minden normális ember, ha meglátta Friccset a folyosón. Beköszöntött a december, és a Weasley ikreknek köszönhetően az egész Roxfort térdig járt a hóban – először csak a folyosókon –, majd kis idő múlva Dumbledore-t is elkapta az ünnepi láz, és megindult a karácsonyi díszítőhadjárat.

Tizedike környékén már minden lépcsőkorláton és sarokban elkezdtek nőni az örökzöldek és a fagyöngy, és két-három napon belül már meg is termettek rajtuk a kis színes bogyók, csillogó és fénylő bigyók, zizegő izék és motoszkáló hogyishívjákok. Kis cédula hirdette azt a fenyőt is, amelyik a jó jegyet kapó diákot megjutalmazta valami finomsággal, ha meglengeti előtte a pergamenjét.

Tizenötödikén este aztán a gyerekek arra lettek figyelmesek, hogy egy hatalmas edény áll a nagyterem közepén. Mindenki elfoglalta a helyét, és azon igyekezett, hogy nyaktekerő mutatványok árán, de belelásson az üstbe. Természetesen ez lehetetlen volt, de próbálkozni lehet. Amikor az összes ház elfoglalta a helyét, az igazgató felállt.

-         Jó estét kívánok mindenkinek – emelte fel kezeit. – Amint láthattátok, Roxfort elkezdte a karácsonyi készülődést, amiben mindenki segítségét szívesen vesszük, ha van valami ötlete. Sajnos Piton professzor azon kérését hosszú évek után sem tudom teljesíteni, hogy az alagsorban ne legyenek éneklő koszorúk – nézett mosolyogva a férfira. – Ezen kívül idén elláttam őket egy bűbájjal, hogy rejtélyes körülmények között ne tudjanak megnémulni – kuncogott Dumbledore saját leleményességén, amivel megakadályozza, hogy Piton kihúzza magát karácsony szelleme alól. – Mint már láthattátok, a manóktól kölcsönkértem a pudingfőzős üstöt, és most egymás után elé járulhattok, hogy húzzatok belőle egy nevet. Meglepetésképpen elmondanám, hogy minden Roxfortban élő ember neve szerepel a cédulákon. Akit kihúztok, annak a nevét titokban kell tartani – erről a biztonság kedvéért én gondoskodtam. A csere nem megoldható, tehát akit húztok, annak kell ajándékot készíteni, vagy kérni a Télapótól. A kívánságokat szintén majd az üstbe kell bedobni. Az ajándékozás a karácsonyi bálon lesz.

Dumbledore a tudnivalók után odasétált az üsthöz, és pálcájának egy suhintására a kezébe repült egy cédula. Elmosolyodott, majd az ujjait zipzárként végighúzta a száján – jelezve, hogy ő bizony tartja a titkot. Ez után intett, hogy jöhetnek a diákok is. A sorok minden irányból szinte kígyóztak az edényhez, és mindenki kihúzta azt, akinek ajándékot ad karácsonykor. Volt, aki nagyot nevetett vagy csak mosolygott, de volt, aki fancsali pofával kullogott vissza az asztalához.

Lassan Lunára is sor került. Míg sokan azon töprengtek, hogy vajon kit fognak húzni, a hollóhátas lánynak csak az jár a fejében, hogy nem vette még eddig észre ezt a hatalmas pudingfőző üstöt az eddigi konyhalátogatásai során. Ezt természetesen sürgősen orvosolni kell majd. Odalépett az edényhez, és kezét a peremére tette. Most bele tudott kukucskálni, hiszen Dumbledore jelenlétében nem vette körül az a védőburok, ami fél órája még nem engedte oda a bámészkodókat. Rengeteg egyforma sárgás pergamenpamacs hevert egymás hegyén-hátán az edényben. A széleik sorra egymáshoz értek, és olyan hatást keltettek, mint egy összefüggő papírmassza-halmaz. A gyűrődések és a pergamen árnyalatai és az őket körbeölelő varázslat csillogó mézes-mázas vaníliapudingra emlékeztette Lunát. Kerek szemei előtt már ott lebegett a kép, ahogy Dumbledore még reggel nagy áldozatok árán, de átvállalja a pudingos üst „kitakarítását” a manóktól.

-         Egy pillanat – állt meg Luna hirtelen a gondolatmenetében. – Húznom kell – emelte pálcáját, hogy a toporgó tömeg előtt is megnyissa a lehetőséget az ajándékozásra. Nézte a sok egyforma papírt, majd megakadt a szeme egyen, ami szinte tüntetett az üst oldalán. – Te leszel – legyintett a lány, de a papír kinyújtotta a sarkait, és úgy kapaszkodott a vashoz, hogy Luna nem bírta leszedni. Végül megvonta vállát, derékig belódult az edénybe, míg a gyereksereg csak kapálódzó lábait láthatta. Fél kézzel lefeszegette a makacs kis papírost az edény faláról, majd diadalittas mosollyal visszalendült a padlóra.

Luna a pergament zsebre csapva indult vissza háza asztalához, és a következő percekben csak azon törte a fejét, vajon kinek a nevét rejtheti az ellenálló cetli. Kezét ismét a zsebébe dugta, és gyűrögette, morzsolgatta a lapot, mintha így le tudná tapogatni a kívánt információt.

-         Így nem megy – állapította meg magában, és a vacsora végeztével sietve elindult a hálókörlete felé.

Már körülfogta ágyának baldachinja, amikor végre kibontotta a szorosan összehajtogatott lapocskát. Nem nézett még rá. Szemét szorosan összezárta, és még itt, az utolsó utáni pillanatban is azon töprengett, a vajon ki lehet az, akinek még a pergamenje is visszavonuló és undok. Meg akarta oldani a rejtélyt, de tudta, hogy ennyire kevés ismeret birtokában ez lehetetlen vállalkozás. Végül magához méltatlanul rápillantott a cetlire, hogy aztán nagy sóhaj keretében csóválja meg a fejét:

- Áh, tudnom kellett volna! – Nyitotta még kerekebbre holdvilág szemeit - Perselus Piton.

*

Perselus Piton még a szokottnál is mogorvább arccal járta a köröket a szobájában. Már hallja a bálba igyekvő ostoba gyerekek rohanását a folyosókon, az egymás ruháját dicsérő sikongató lányokat, és látja maga előtt Dumbledore elégedett mosolyát, hogy kötelezővé tette számára ezt az inkvizíciós eseményt. Szorosra húzta magán fekete talárját, és Merlinre esküdött, hogy a következő karácsonyt inkább valami távoli helyen tölti.

Becsapta maga mögött a pince ajtaját, és elindult a kornyikáló adventi-koszorúk övezte folyosón a nagyterem irányába. Az aula már tömve volt a befele igyekvőkkel, de neki csak meg kellett jelenni, és kettévált a tömeg. Gyors léptekkel, maga mögött suhogó talárral vonult a katedrához és foglalta el helyét a tanári asztal szélén.

A zsivaj végre elült, ahogy Dumbledore szólásra emelkedett:

- Nagyon örülök, hogy ezen a szép ünnepen ilyen sokan együtt lehetünk. Mivel holnap a legtöbben hazautaznak a szünidőre, most kívánok mindenkinek boldog karácsonyt, mielőtt elragadna minket a báli forgatag – mosolygott le az izgatott diákokra. – Most kezdődjék a lakoma, majd teret engedünk az ajándékozás és a tánc örömének. Jó étvágyat!

A sok kis asztal megtelt minden földi jóval, és vidám dalok és gyertyafény töltötte be a termet. A fogások ínycsiklandók voltak, és ez együtt úgy hatott Perselus Pitonra, mintha Dumbledore legalább három csomag citromport nyomott volna le a torkán. Arra várt, hogy végre elslisszolhasson, de amint ezen törte a fejét, az igazgató kék szemeinek vizslató tekintetével kellett számolnia.

- Nos, mielőtt kifúrná mindenki oldalát a kíváncsiság – emelkedett szóra az ősz mágus a vacsora végén – szeretném megkezdeni az ajándékozást, és ezzel megnyitni a karácsonyi bált. – Azzal előhúzott egy kis dobozt a talárja zsebéből, és csontos ujjai közé fogta. – Az, akit én húztam, a méltán híres és ravasz ház tagja. Jó tanuló, de jobb szeretném ha tudását mások érdekében, semmint mások bosszantására használná – indult el a mardekárosok felé. – Remélem, ezzel az ajándékkal még sok helyzetben jó döntést tudsz majd hozni – állt meg Draco Malfoy előtt, és átadta neki a kis csomagot. – Boldog karácsonyt, Draco.

A diákok egymást túlpipiskedve nyújtogatták nyakukat, hogy minden egyes ajándékozót láthassanak. A nagy meglepetések éjszakája volt ez, főleg amikor George Weasley átadta Frics úrnak igencsak termetes ajándékát, amit a gondnok meglehetősen sok vacilálás után vett csak át. Nem is kellett csalatkoznia, hiszen a csomag masnija hamarosan már fejjel lefelé lógatta őt, majd a doboz egyszerűen eltüntette magában a férfit. Hermione fésűt és tükröt kapott a mardekáros Parkinsontól, Crack és Monstro egy-egy hángedlit Blaise Zambinitől. Lassan fogyatkoztak a még sorra nem kerülők, és Perselus Pitont egyre inkább elfogta a hányinger attól a gondolattól, hogy hamarosan ő is sorra fog kerülni. De arra azért még ő sem számított, hogy egy szőke fürtös, álmatag tekintetű lány sétál oda hozzá.

- Boldog karácsonyt, professzor – nyújtotta át Luna szinte unottan Pitonnak az összecsavart pergament, majd minden további körítés nélkül megfordult, és visszaült a helyére. Perselus ennek örült, hogy legalább nem intézett hozzá szónoklatot. Ő is a zsebébe nyúlt, és az általa készített bájitalt odaröptette Madam Cvikkernek, majd sietős léptekkel elindult a pince felé. Úgy gondolta, most már megtette a kötelességét, és az igazgató sem mondhatja, hogy nem vett részt a karácsonyi kínzásokon.

A szobájában a megszokott rendszer várta, a polcon a könyvek, az asztalon a felszerelés, és az egyik sarokban minden anyag és eszköz amit előző héten rendelt. A kandalló melletti fotelhoz lépett, és elővette talárja zsebéből a pergament.

Tisztelt Professzor!

Mivel ön vitte be a most olvasott levelet a szobájába, és önszántából nyitotta ki, a benne foglalt varázs most aktivizálódik. Január 14-én automatikusan deaktiválódik, addig fölösleges az előidézett jelenség eltüntetésével foglalkoznia.

Luna Lovegood

A szoba sarkában levő csomagok egyszerre remegni kezdtek, és a felhalmozott bájital alapanyagnak szánt fenyőgallyak kis fává álltak össze. Az egyik lombiktároló rekesz megrázkódott, és az üvegek felrepültek a fára. A magyal és fagyöngy bogyók végigpattogtak a padlón és felültek az ágakra, majd ezüstös csillogással lebbentek fel a véla-hajszálak a fenyő csúcsára, hogy onnan omoljanak le. Amikor Piton már végső kétségbeesésébe zuhant, akkor a rovarokat tartalmazó üveg szétpattant, és az összes szentjánosbogár elszabadult. Betöltötték a szobát, majd egy kör megtétele után belerepültek a fenyőn csillogó lombikokba, hogy onnan árasszák sejtelmes fényüket.

A szoba kellemes sárgás-zöldes homályban úszott, és a friss fenyőillat körbelengte a fotelba gyökerezett professzort. Piton sóhajtott egyet, majd megadóan dőlt hátra:

- Boldog karácsonyt, Lovegood.