Hosszúra nyúlt a késő délutáni sápadt nap sugara a könyvtárban. Luna kidugta az orrát a két könyvkupac mögül, és beleszimatolt a levegőbe. Fahéjas forró csokoládé.

-         Ez csak egyet jelenthet – és elgondolkodott, hogy meg kellene bizonyosodni a sejtelméről.

A forró csokoládé illatát a huzat hozta be az olvasóterembe, ahogy Draco Malfoy duzzogva belökte a nagy, kétszárnyas ajtót. Nyomában ott loholt első számú rajongója is, Pansy Parkinson azzal az örök, szinte letörölhetetlen csodálattal az arcán.

Draco ledobta a könyveit az asztalra és úgy vágódott le a székre, ami meghazudtolta oly nagyra tartott nemesi származását. Pansy kis szoknyájának minden libbenése a mardekáros fiúnak szólt, ahogy billegve megkerülte, és leült vele szemben.

-         Te meg mit vigyorogsz ilyen bárgyún? – kérdezte morcosan a szőke – Inkább hozd a könyveket, mert így nem lesz kész az az átkozott házidolgozat Pitonnak – háborgott, és a sértődött Pansy alakját figyelte, ami sebtében elindult a bájitalos polcok irányába. – Erre is csak ő képes, hogy karácsony előtt is esszét írasson – morgolódott tovább.

Luna mélázva nézte a kis közjátékot, majd feltette utolsó mondata végére a pontot. Eltűnődve nézte a fiút, és azon gondolkodott – már nem először -, vajon ennek a mardekárosnak milyen pálcája lehet. Abban biztos volt, hogy meg sem közelíti az ő mágnesmadár farktollával ékeskedő csodáját, de arról is meg volt győződve, hogy azért biztosan értékes. Valami egyedi és hatalmas.

-         Lüke Lovegood – szakította ki gondolatmenetéből egy gúnyos hang. – Ne bámulj, mert te képes vagy ártani a jóhíremnek. Még csak az hiányzik, hogy belém zúgj. Ezt azért még Merlin sem mosná le rólam.

Lunát akár meg is lephette volna ez a fennhéjázó modor. De mivel Lunáról van szó, ez őt vajmi keveset érdekelte.

-         Nem kell ilyentől tartanod Draco, hiszen rólad minden bizonnyal minden szép érzés lepereg – válaszolta kék szemeit a mardekáros arcára ragasztva.

-         Mit képzelsz magadról, te buggyant?! Ki vagy te? – Mordult fel minden apjától tanult gőggel a fiú. – Bár amilyen ütődött vagy, azt sem tudod, kinek és főleg mit beszélsz – húzta gonosz mosolyra a száját.

-         Draco Malfoy vagy, a Malfoy dinasztia leszármazottja és legfiatalabb tagja. Nemesi családotok visszavezethető legalább az 1200-as évekig. Bár abban is biztos vagyok, hogy inkább a hatalomvágy tartotta életben a generációk sorát, mint bármi más. Pökhendi vagy, gúnyos és háziállatnak tekinted a barátnődet, aki rajong érted – mondta LUna lassan, de annál nagyobb meggyőződéssel. – Bár azt meg kell vallani, hogy az eszed a helyén van. – nézett pislogás nélkül a zavarodott Dracora. – Persze nem mintha ez számítana, hiszen én nem tudhatok semmit.

-         Most meg kéne, hogy átkozzalak, Lovegood – sziszegte Malfoy.

-         De persze égi szerencse, hogy fikarcnyit sem adsz a szavamra – állt fel Luna, és komótosan elsétált a könyveivel a szikrázó tekintetű fiú mellett. A könyvtárat elhagyva még hallotta, amint a mardekáros visszatérő barátnőjét vezeti le a feszültséget.

Egy virágmintás tornacipő gumitalpának nyikorgása visszhangzott a folyosón. Hosszabb csikorgó hang jelezte, hogy tulajdonosa befordult a sarkon. Egy cuppanás, két nyekkenés, és Lunát máris átpréselte a rejtekajtó - összes könyvével együtt - a Hollóhát torony lépcsői elé. Lába már az első lépcsőfokon pihent, amikor meglátta az ismerős piros surranást a fordulóban. Nekirugaszkodott a feljáratnak, és halkan nyitott be a klubhelységbe.

A szobában kellemes meleg volt, a kandallóban narancs fényben pattogtak a lángok. A tűzrakótól jobbra egy nagy piros dolog ténykedett, mérőszalaggal felmérve a helyet. Dolga végeztével felegyenesedett, és felállt.

- Szervusz, Luna – köszönt mosolyogva. – Sejtettem, hogy összefutunk.

- Hello Télapó – tette le könyveit a lány a díványra, majd ő maga is helyet foglalt. – Korán jöttél.

- Tudom, csak egy kis előzetes terepfelmérés – kacagott az öreg. – Tudod, tavaly sem fértem be a fával, hát idén felkészülök. Csettintett egyet, mire két bögre fahéjas forró csokoládé jelent meg az asztalon.

- Ez mindig elárul. A könyvtárig ért az illata – vette kezébe Luna az egyik bögrét.

- Hát igen – nevetett fel a Télapó. – Gondoltam, hogy kiszagolod, hogy itt vagyok – ült le ő is a lánnyal szemben. – Pedig mondtam Dumbledore-nak, hogy zárja le az irodát.

- Nem baj – nézte Luna a bögrére kulcsolt ujjait. – Idén is lesz ajándékozás? – kérdezte.

- Természetesen, Dumbledore-t le sem lehetne beszélni – mosolygott – persze nem mintha le akarnám. Idén bárkit húzhatnak a diákok, mert minden név be lesz dobva a nagyteremben egy üstbe, persze a varázslat itt is kizárva.

- Az igazgató úr hisz a nagy globális roxfortbékében, ami a házakat illeti, mégsem nézik miatta olyan bolondnak, mint engem az avarlakók miatt – pislogott Luna.

- Hát igen – kacagott fel a Mikulás - , ha nem ismertem volna a szüleidet is, azt mondanám, hogy Dumbledore-ral rokonok vagytok.

- És nem vagyunk azok? – emelte kék szemeit az apóra.

- Ilyenkor még én is elbizonytalanodok – mondta meglepő őszinteséggel, de aztán visszasuhant a gyermeki szikra a szemébe. – Meg akkor is, amikor nassoltok. Főleg, amikor nassoltok.

- Idén tudsz már hozni lila karácsonyfát? – tette fel a kérdést halálos komolysággal Luna.

- Hát… - nyelt nagyot a Télapó – tudod, már beszéltünk a hagyományokról… a fa, az zöld. A fenyő. Arról nem beszélve, hogy ha neked hoznék lila fát, akkor mindenki ostromolna a levelekkel, hogy más színű fát akar.

- Semmi baj, hozhatsz zöldet, majd átváltoztatom – vont vállat a lány, majd felnézett a Mikulásra, aki kissé zavarban volt, még ennyi idő után is. – Vicceltem. Jó a zöld is – jelentette ki Luna színtelen hangon, majd elmosolyodott az apóból felszakadó sóhajra.

- Nálatok sosem tudni… - igazította meg sapkáját az öreg, majd felállt. – Mennem kell, mert még a többi klubhelység is ott van, és megígértem Dumbledore-nak, hogy idén ismét megpróbálok bemenni Piton professzor szobájába is – forgatta meg a szemeit. – De a jégcsap tudja, tavaly is világító zöld orral és zenélő csizmákban jártam. Piton mindig telerakja csapdákkal és zárakkal a szobáját. Nem bánt, de nem is enged be. Még egy nyavalyás szaloncukrot sem tudtam bedobni hozzá, nemhogy egy karácsonyfát.

- Ha azzal a szándékkal mész, hogy lopj tőle, akkor biztos, hogy be fogsz tudni menni – hörpintette ki Luna az utolsó kortyot a pohárból. – De akkor nem fogsz tudni kijönni. De legalább beviszed a fát.

- Mondasz valamit – nevetett a Télapó. – Na, megyek. Légy jó Luna, és majd írd meg, hogy milyen ajándékot szeretnél annak, akinek a nevét kihúzod – azzal beállt a kandallóba, és eltűnt.