Az idő éjfél körül járhatott , az eső zuhogott , egyetlen csillag sem volt az égen , az utcákon egy lélek sem járt… vagy mégis. Egy vörös hajú lány futott , arcát könnyei mosták. A könnyek elvakították… megbotlott egy nagyobb kőben és beverte a fejét… vékonyka csíkban csorgott a vér az arcán. Megpróbált felállni , de az esés a földhöz szögezte. Erőtlenül nyögött egyet , majd nem kelt fel többet…

                                                   ***

Reggel a szobájában ébredt , a feje fájt… nagy nehezen felállt és kinyitotta az ablakot. Orrát az eső utáni kellemes illat csapta meg , a növényeken még ott csillogtak az esőcseppek amiket a tegnapi zápor hagyott emlékül. A szellő lágyan cirógatta arcát… a messzeséget kémlelte a lány. Aztán becsukta a szemét és gondolkodott. Elmélkedett azon , hogy milyen lenne az élete, ha olyan lenne mint a többi hétköznapi lány… Markkal mindig találkozhatna , nem tudna az űrmanókról , nem tűnne el hirtelen , nem lett volna tegnap az a veszekedés… ahogy az utóbbira gondolt szíve összeszorult. Arcán egy könnycsepp csorgott le , majd a párkányon talált végső menedéket. Ekkor megszólalt a telefon… a lány felvette…

-Hallo- kezdte illedelmesen , de annál szomorkásabb hangon.

-Ööö… szia Zoey- szólalt meg egy ismerős hang kissé félénken.

-Szia, Mark.

-Figyelj lehetne veled beszélni?

-Igen , mikor?

-Mondjuk… ma olyan 11 körül a téren, megfelel?

-Igen…-hosszú csendszünet következett. -Hát jó , akkor szia- búcsúzott a rózsaszín pizsamás lány és letette a kagylót…

                                                                   ***

A találka előtt 20 perccel indult el Zoey. Lassan lépkedett , közben maga elé nézett… Mikor odaért , Mark a falnak támaszkodva várta őt. A lány odasétált, és felézett a fiúra. Tudta , hogy ez a beszélgetés maá lesz mint a többi… teljesen más… komolyabb, keserűbb, nehezebb és bizonytalanabb…

-Ööö… Zoey- gondolataiból Mark hangja zökkentette ki..-Bocsánatot szeretnék kérni a tegnapiért… - mélyen a lány szemébe nézett.- Nem így akartam , de elegem lett , talán ez az egyetlen mentségem , hogy meguntam. Elegem lett abból, hogy megbeszéltünk egy találkozót és te nem jössz el vagy hirtelen el kell menned…

-Nem kell bocsánatot kérned… - vágott szavába a lány , szemét könnyfátyol borította, a hangja elcsuklott, de mondta tovább… - az én hibám… ha elmondtam volna… ha öszinte lettem volna… akkor …akkor… nem lenének nézeteltéréseink. Csak féltem… hogyha megtudod ki vagyok … nem fogsz szeretni. Féltem, hogy ez… közénk állhat… És sajnálom a pofont…

-Azt megérdemeltem , de nem értem, hogy miről beszélsz…-Zoey ettől félt… de ha már elkezdte , akkor nem hagyja abba… elmondja neki… úgy is mindegy, hogy azt hiszi , hogy más fiúval kavar vagy hogy megtudja, hogy ő egy vadmacska…Megfogta Mark kezét és vezette. Mark értette és követte… Zoey egy olyan helyet keresett ahol senki sincsen, majd megfordult és mélyen Mark szemébe nézett… felfedezte benne a szeretetet és kiváncsiságot… ellenben az övé csak félelmet és szomorúságot idézet… Belenyúlt a zsebébe és elővette a varázsmedált. Mark nem szólt csak érdeklődve figyelt. A lány megpuszilta az aranyszínű medált… szerelme jelenlétében átváltozott egy vadmaccsá. Lehajtotta fejét… szemeiből könnyek szöktek ki… de nem mozdult… várta , hogy történjen vmi…n A fiú csak nézett …. Majd megfogta egyik kezével a vállát a lánynak ,a másikkal felemelte fejét, így megpillantotta Zoey fájdalmas arcát….