A napokban jelent meg a Red Hot Chili Peppersbol ismert John Frusciante negyedik szólóalbuma. A világ egyik leghíresebb rockegyüttesének tagja kábítószer-függoségébol eredoen a földi pokol bugyrait is megjáró rimbaud-i figura, aki - miközben a jól beazonosítható chilis slágerek (társ)szerzoje - szólólemezein kizárólag a privát mitológiáját járja körbe. Az elozo három albuma sokak számára házi demófelvételek kiadásának tunt, a Shadows Collide With People azonban tökéletes stúdiómunka. Ez persze nem jelent semmit: rögzíthetik Frusciante mitológiáját bármily módon is, az sohasem a mi szempontjaink szerint fog értelmet nyerni.

Magyar Narancs: A 2001-es To Record Only Water For Ten Days a pokolból való visszatérésed eseményeit dokumentálta. Most a Shadows Collide With People szövegkönyvét olvasva az volt az elso gondolatom, hogy nem nagyon változtak a dolgok körülötted, csak sokkal magabiztosabb vagy.

John Frusciante: Amikor a helyzetem stabilizálódni kezdett, akkor írtam a To Record Only Water For Ten Days dalait. Igaz, még mindig sok dal születik az akkori élményeimbol, de már nem csak azokból. Mostanában, ha a barátaim zurös ügyeken mennek keresztül, és szeretnék nekik segíteni, azt érzem mindig, hogy minden eseményhez kapcsolódik egy olyan érzelmi adalék, ami felül áll a mindennapi valóságon, és számomra az egy különleges ajándék, hogy a valóság másik síkjának is a részese lehetek. Szóval ma már minden fontosabb számomra, mint régebben, amikor a dolgok zavarosnak tuntek, és az események összefüggéseit értelem nélküli pszihedéliaként érzékeltem. Minden alkalommal, amikor valami történik velem, tudom, hogy az "párhuzamosan" is megtörténik, és én ezt a kétféle realitást teljesen egyenértékunek tartom.

MN: Mintha egyszerre állnál egy tükör két oldalán?

JF: Igen, egyszerre látom a dolgokat és a fonákjukat ugyanabban a pillanatban. Így aztán dalszövegeimben is ellentétes érzelmeket próbálok összehozni. Lényegében így születik az összes dalom, az igazság és a hazugság, a jó és a rossz egyideju megjelenítésével.

MN: Sokszor azt érzem, mintha egy nem valóságos vagy már nem élo személyhez szólnál.

JF: Vannak személyek, akikkel az életem különbözo idoszakaiban mindig is kommunikáltam, és nekik állandóan dalokat akartam írni. Olyan szellemek ok, akik egykor ugyanabban a világban éltek, mint én; csak amíg itt éltek velem, ment az ido, én pedig nem írtam meg azokat a dalokat. Sokan eltávoztak már közülük, és amióta nem élek a drogokkal, csak a zenémmel tudok kapcsolatot teremteni velük.

MN: Míg a legutóbbi lemezednek az volt a summája, hogy "nem bánok semmit sem", a Shadows Collide With People egyik száma a Megbánás címet kapta, és arról szól, hogy megbántad a múltad.

JF: Valóban ez a címe, és tényleg ezt éneklem benne, de ez csak egy vicc. Ez a dal kábé ugyanabban a szellemben született, mint amikor azt írta Kurt Cobain, hogy utálom magamat, meg akarok halni. Arról gyakran születnek dalok, hogy valaki milyen bolond vagy milyen nagyszeru ember volt, de arról, hogy megbánta volna a múltját... hát nem tudom. Eredetileg azt a címet szántam neki, hogy "nem bánok semmit sem", aztán az ellentmondás kedvéért megfordítottam. Így most pont az ellenkezojét tükrözi annak, amit érzek. Valójában nem bánok semmit sem. Megbánni a múltamat, hát az elég vicces lenne.

MN: Az ellentmondásokban való gondolkodás végig jól érzodik a lemezen. Elso hallásra kiderül, hogy minden dal más nézopontot tükröz, mint az azt megelozo. Emiatt számomra a Red Hot Chili Peppersszel készített Blood Sugar Sex Magicet idézi, annak a dalai építkeztek ennyire eltéro perspektívából.

JF: Ez a gondolkodás abból az idoszakból ered, amikor sok rajzot és festményt készítettem, meg abból, hogy szeretem a filmeket. Pontosabban azt a folyamatot, ahogyan a filmek jelenetei egymásra épülnek, jóllehet minden jelenetnek más hangulata van. Én ahhoz kaptam adottságot, hogy a zenei pillanatoknak teremtsek más-más atmoszférát, de a festészetben is erre törekedtem. Volt, hogy leültem rajzolni, és egy ültömben készítettem húsz rajzot, de azok lényegében egyformán néztek ki. Azok a festok, akiket csodálok, éppen abban voltak nagyok, hogy minden alkotásuk más volt. Ez érdekel a legjobban a muvészetben. Hogy képes legyek újra és újra valami mást csinálni, mint amit addig csináltam. Szerencsére a zenével könnyen lehet kapcsolatot teremteni, gyorsabban összehozza az embereket, mint a festészet. Az emberek inkább a zene iránt érdeklodnek, ami valószínuleg a tudatalattival függ össze.

MN: Talán azért, mert a zene mindig üzeneteket hoz valahonnét. Olyan zeneszerzok, mint Beethoven vagy Bartók, mindig a jövobol hoztak elore valamit, legalább ötven évvel megelozve a korukat.

JF: Folyamatosan érzem, hogy a szellemek, akik segítenek a dolgomat tenni, jól ismerik a jövot, azaz pontosan tudják, hová vezetnek. Emlékszem, 1992-ben azon gondolkodtam, milyen irányba kellene fejlodnie a gitározásomnak, és már akkor közel kerültem a jelenlegi stílushoz, pedig akkor még nem volt jele, hogy a zene ebben az irányban fog haladni. De én láttam, hogy a gitárosok egyre egyszerubb stílusban fognak játszani, és miként lesz egyre fontosabb a hangzás és a textúra. Nem azt mondom, hogy akkor és ott belolem pattant ez ki, inkább azt éreztem, hogy valakitol ezt a felismerést kapom. Hogy vezetve vagyok valahonnan.

MN: Hogy valaki csatornaként használ, azaz te vagy a hírhozó...

JF: Igen, és azok az "emberek", akik használnak, kis darabokat adnak nekem, amikkel játszhatok. Persze nekem csak egy nagyon pici adottságom van ehhez, mondjuk Leonardo da Vincihez képest, aki legalább háromszáz évet elore látott az idoben.

MN: Ebbol a szempontból értheto, hogy a zenédet hallgatva miért van néha olyan érzésem, hogy valami "visszafelé" visszhangzik, de nem feltétlenül a múltból.

JF: Szeretem ezeket a visszhangokat, mert az idonek egy olyan darabját hordozzák, amelyben nincsenek jelen. Ilyenkor azt lehet tapasztalni, hogy az idonek egy darabja éppen mozgásban van. Hogy valaki rendelkezik egy olyan gombbal, amellyel képes felgyorsítani vagy lassítani az idot. Ez az élmény mindig része a folyamatnak, amikor dolgozom.

MN: Ezért olyanok a lemezeid, mintha valami belso filmet látnánk...

JF: Igen, a dalaim egymásra reagálnak. A Shadows Collide With People lemezhez más számokat is írtam, talán jobbakat is, mint amelyek hallhatók végül, de nem volt kérdés, hogy csak azok a dalok kerülhetnek rá, amelyek a többihez valamilyen módon kapcsolódnak.

MN: A lemezen a chilis társaid, azaz Flea és Chad Smith mellett Josh Klinghoffer a legfobb közremuködo, a belso borító fotóin is vele vagy látható. Mondanál valamit róla?

JF: Josh a barátom, talán a legjobb barátom. Most huszonnégy éves. Tizenhét volt, amikor találkoztam vele, és öt évvel ezelott kezdtünk igazából összebarátkozni. Akkoriban a By the way albumot írtuk a Red Hot Chili Peppersszel, és ugyanekkor kezdtünk Joshsal egyre több idot együtt tölteni. Sok zenét tanultunk együtt, Beatlest, Velvet Undergroundot, még John Denver-dalokat is; próbáltuk megérteni a harmóniameneteket. A Shadows Collide With People albumon mindketten gitározunk, enyém az összes ritmusgitár, de a rájátszásokat már Josh-sal együtt készítettük, hol o hallatszik, hol én. Ez egy igen egészséges együttmuködés. Mindketten elég artisztikusan gondolkodunk a zenérol, inkább kifinomultan és fegyelmezetten játszunk, mintsem hogy pusztán erobol csapjunk a húrok közé.

MN: Az általam ismert populáris muvészek közül azon kevesek közé tartozol, aki nyíltan felvállalja élete sötétebb periódusait is, és természetes módon beszél fájdalmairól. Miért érzed ezt ennyire fontosnak; mire taníthat minket a fájdalom?

JF: Számomra ez egy olyan dolog, amivel szembe kell nézni, ami elol nem szaladhatok el. A fájdalmat a partnereddé kell tenned, meg kell tanulnod együttmuködni vele - sot, elobb-utóbb el kell érkeznie annak a pillanatnak, amikor örülsz, hogy a partnered lett. A kellemetlenség így egyszer csak erové válik, ami folyamatosan mozgat elore, s ami segít, hogy keményebben állj a dolgaidhoz. Az összes ismerosöm, aki valami csodálatos dolgot próbál létrehozni, a fájdalomból merít folyamatosan. A fájdalom a barátom, a szomorúság teszi az életet valódivá.

Csontos István
Magyar Narancs