Tollhegy: Verbum
Hová tűntek a csendes hajnalok, A harmat cseppekben fürdő reggelek, A délben is kedves napsugarak, S a délutánt öntöző nyár-fellegek.
Hová tűntek a régi szép napok, A grundon kacagva játszó gyermekek, Csillogó szemmel sétáló lányok, A boldog mosollyal járó emberek…
Mindent megöl a Ma kapzsisága, Jövőnk végső falatját falja épp, Már a csillagokig ér mohósága,
S ha holnap újra, újra enni kér, Mi balgán-bambán tovább etetjük, S hogy már rég minket fal, észre sem vesszük.
Tarpay Tamás: Baj van
Baj van. Nagy baj van. Fehér holló fürdik éjfekete hóban, s mi dagonyázunk öncélúan felforgatott világunkban.
Rejtőznénk takaró szavakban, lényeget kendőző, szemfedő ál-igazakban, de árnyékunk is hazudik.
Csalódott Istenünk el is fordul tőlünk. A telített gazság, mint árulkodó izzadtság csöppen ki belőlünk.
Íme, az útnak végére értünk. De fel nem fogjuk, most sem értjük, lelkünkig a való el nem hatolt; a teremtés csak értünk történt; miattunk volt.
S mi csupán játszottunk, mint vásott gyermek a kenyérrel, a Földdel, az Éggel. az Atya örökével.
S most már harcolhatunk a felismeréssel, lassanként eszmélve: baj van, jaj nagy baj! Kifosztott házunkban mi vagyunk a tolvaj…
|