|
5.fejezet
Sue 2006.04.12. 17:05
 Kétlem, hogy olvassa még ezt valaki / Kétlem, hogy még lenne bármi indíttatásom befejezni / De elvből le akarom zárni.
Hermione kopogtatás hangjára riadt fel álmából, de lassan fogta fel, milyen hangokat hall, utána pedig nehézkesen tudta nyitva tartani a szemét, mert az ablakon besütő reggeli napfény majdnem megvakította. Miután mindkét szemét ki tudta nyitni, rögtön Harry-re nézett, de a fiú még mindig ugyanolyan nyugodt, békés arccal aludt az ágyon, mint aki valami csodásat álmodik, és nem akarja, hogy véget érjen. Hermione órákig el tudta volna nézni szerelmét, azonban az illető, aki be akart jutni, nem hagyta abba a kopogást. A lány gyorsan összeszedte magát, majd az ajtóhoz sétált és nem éppen barátságos köszöntéssel nyitotta ki.
Amikor azonban megpillantotta a küszöbön hajdani professzorát, kedvesen elmosolyodott és beinvitálta vendégét. Dumbledore először a hálószoba felé vette az irányt, ahol tekintetével megvizsgálta Harry-t, kezét a homlokára tette, majd megszabadította néhány takarótól a fiút. Mikor kisvártatva Hermione-ra nézett, egy bíztató mosolyt küldött a lány felé. Ezután leültek az étkezőasztalhoz, a nő gyorsan összedobott két teát (magának kakukkfüveset, hogy kicsit felrázódjon tőle). És akkor az öreg varázsló végre belekezdett.
- Röviden foglalnám össze a történetet, mert sietnem kell, de úgy gondolom, ennyivel tartozom. Kérlek, a kérdéseidet akkor tedd föl, ha már befejeztem. – Hermione némán bólintott, majd minden figyelmét az igazgató következő szavaira irányította.
- Tehát. A mi dimenziónkon kívül, amiben mi élünk, létezik egy másik is, sőt még sok-sok más. Azonban az, amiről én beszélek, párhuzamos velünk és nagyjából ugyanazok a történések esnek meg benne, mint itt nálunk, kivéve amikor valaki nem kontárkodik át egyik helyről a másikba. Azt a dimenziót, amiben mi élünk, alfának hívjuk, a velünk párhuzamosat bétának. Persze a másik dimenzióban élők szemszögéből nézve mi vagyunk a béta, de ebbe ne menjünk bele. A béta dimenzió más idősíkban van, azonban az alfához viszonyított eltérés változó, sok mindentől függ, amit most nem részleteznék. Most van az a pár napos időszak, amikor csak egy-két órával jár előrébb a béta. Létrehoztam egy ideiglenes átjárót a két dimenzió között, noha én jómagam többször átjárok a béta béli énemmel beszélgetni. Előre béta-másommal pontosan megszerveztünk mindent, így mikor Harry átment az átjárón, már ott várta a felkészített béta párja. Azt már nem tudom, hogy a mi Harrynk mennyire volt felkészülve erre a találkozásra, de mivel az akció sikerrel végződött, feltételezem megbirkózott a helyzettel. A két Harry ekkor a tervek szerint egy ősi varázslattal elpusztította Voldemortot, azonban ez a nagyúrnak még csak egy része volt. Az alfa és a béta beli énünk olyan, mint a lelkünk két része. Nos mivel Voldemort lelkének egy részét elpusztították, az alfa béli énje jelentősen legyengült. Ennek köszönhetően a visszatérő Harry egyedül be tudta fejezni a varázslatot, és ezzel, remélhetőleg, örökre eltűntetve a Sötét Nagyurat mindkét dimenzióból. Most kérdezhetsz.
- Hm…. Sok mindent nem értek teljesen, de a legfontosabb kérdésre még nem kaptam választ: Mit történt Harry-vel?
Dumbledore lágyan elmosolyodott, majd így szólt: - Nem tudom pontosan, valószínűleg kifárasztotta a harc. A két dimenzió közötti ugrálás eléggé emberpróbáló. Szerintem csak pihenésre van ideje. Más kérdésed van?
Hermione elgondolkozott, majd inkább nemmel válaszolt. Előbb meg kell emésztenie a mostanáig kapott információkat. Dumbledore elnézést kérve tőle hamarosan dehoppanált. A lány el sem tudta képzelni, mennyi dolga lehet most az öreg varázslónak…
A lány az egész napot Harry mellett töltötte, még az étkezésekről is megfeledkezett volna, ha délután nem ugrik be Ginny és hallja meg hangos gyomorkorgását. Barátnője beléerőszakolt néhány falatot, azt is csak úgy sikerült elérnie, hogy a kisbaba egészségére hivatkozott. Rövid ottléte alatt beszámolt a Weasley család tagjainak hogyléte felől, majd gyorsan elviharzott, mondván rengeteg a teendő még most a harc után is, főleg a Szent Mungóban kell segédkezni a sebesültek mellett. Hermione-t ismét elöntötte a keserűség a tehetetlenség miatt, hogy ő nem segíthet… Vigasztalta azonban, hogy van egy külön betege, aki remélhetőleg hamarosan felébred.
Az este közeledtével Harry egyre többször mocorgott, arcszínét kezdte visszanyerni, és ez boldogsággal töltötte el a lányt. Egy pillanatra sem vette le a tekintetét a fiúról, azonban egy idő után szemhéjai megmakacsolták magukat, és kezdtek lecsukódni, amikor…
- ’Mione? – hallotta alig érthetően a fiú suttogását, és amikor ránézett, az végre visszatekintett rá, bár csöppnyit ködös volt a tekintete. – Bocs, hogy felébresztettelek – tette hozzá Harry vigyorogva.
Írj kritikát
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
