Halld most a boszorkák szavait, Az éjszakában rejtőző titkokat, Segítségül hívjuk az ösi erőket, A mágia hatalmas ereje kerestetik. Ezen az éjszakán ebben az órában.Hívom az ösi eröt, Küld le ránk az erőt, , kell nekünk az erő , add nekünk az eröt!
Ezzel a verssel szerzik meg azt az ajándékot, ami később a látszólag hétköznapi lányokat a legvadabb álmuknál is veszélyesebb kalandokba sodorja. A Halliwell nővérek, Prue, Piper és Phoebe soha nem gondolták, hogy egy napon az ártatlanok védelmezői lesznek, a legerősebb boszorkányok, akik a gonosz erői ellen harcolnak. A lányok élete soha nem volt könnyű, főleg azokban az időkben nem, amikor édesanyjuk, Patty megfulladt, apjuk, Victor pedig elhagyta őket. A nagyanyjuk, Penny házában éltek, és soha nem gondoltak arra, hogy egyszer megismerik valódi önmagukat.
Miután a Nagyi szívrohamban meghal, Prue és Piper visszatér régi házába. Penny úgy akarta, hogy egy napon megismerjék sorsukat.
Prue egy helyi múzeumban dolgozott, és nehéz időkön ment keresztül ex-vőlegénye miatt, aki mellesleg a főnöke volt. Eközben Piper, aki egy újságíróval, Jeremyvel járt a Quake bárban dolgozott. Phoebe hazatér New Yorkból, ahová azért ment, hogy megkeresse elveszett apjukat. Félt a találkozástól Pru-val, sejtette ugyanis, hogy mit gondol róla nővére azok után, hogy elcsábította a vőlegényét.
Phoebe üzenetet kapott a szellemtáblán, mialatt nővérei az alagsorban a biztosítékot ellenőrizték. Vihar volt, és az egéz ház sötétségbe borult. Phoebe kinyitotta a padlásajtót, amit csak akkor lehet megtenni, ha mindhárom testvér a házban tartózkodik. Megtalálta a calád ősi örökségét, az Árnyak Könyvét, amit még az XVII. században Melinda Warren kezdett el írni, és amit azóta a Warren család minden generációja varázsigékkel és démonok leírásaival bővített. Testvérei ott találtak rá, miután elmondta az erő megszerzésének varázsigéjét. Attól az éjszakától kezdve legnagyobb segítőjük volt a könyv, amit Prue a "Boszorkányság Könyvének" nevezett. Így öröklődött az erő a Warrenek újabb generációja számára.
A tény, hogy ők a világ legerősebb boszorkányai, megváltoztatta az életüket. Még meg sem ismerték igazán erőiket, és máris démonok, warlockok és különféle gonosz lények támadták meg őket, hogy elvegyék tőlük jogos örökségüket: a hatalmukat. Néhányszor úgy tűnt, hogy sikerül félreállítani a nővéreket, de valami földöntúli energia mindig megmentette a Halliwell nővéreket. Lelkesedésük és hatalmuk azonban eltűnik, miután kedvenc legidősebb nővérük, Prue meghal egy démonnal, Shax-szal folytatott küzdelemben. A Hármas Erő, mely a lányok összefogásából származik, és ami legyőz minden gonoszt, nem műkdhet többé.
Ekkor bukkant fel mostohatestvérük, aki anyjuk, Patty és egy angyal, Sam gyermeke, Piper elvállalja, hogy tanítja Paige-t, féltestvérüket, hogy megismerje a mágia világát, de számára is nehéz a kettős élet, hiszen egyszerre kell az ártatlanok védelmezőjének és Leo szerető feleségének lennie. Eközben Phoebe megpróbálja manipulálni kapcsolatát Cole-lal, hogy nővéréhez hasonlóan ő is férjhezmehessen - Colehoz. Paige beletörődött, hogy két új testvért kapott, és egy különleges erőt. A Bűbájos Boszorkák ismét felveszik a harcot a gonosz erőkkel.
A törékeny testvéri kpcsolat végül megszilárdul, sikerül legyőzniük a különbségeiket, hogy békében éljenek a Halliwell-házban. A Hármas Erő ismét működik, de a lányoknak ezúttal nem csak a démonokkal, hanem saját személyes problémikkal is szembe kell nézniük. Kudarcba fullad-e a Halliwell-testvérek véget nem érő harca a gonosz ellen? Elvesztik a csatát az Alap ellen? A válasz valószínűleg ez: "A hármunk ereje felszabadít!" |