3. Fejezet

Kopogás után bementem apáékhoz. Az ágyon ültek, és egy filmet néztek. Mind a ketten felém fordultak.
-Öhm, ne haragudjatok, hogy zavarok de itt vannak Harryék..- majd anyuék értetlen képét látva, el kezdtem mesélni. – Ők hop porral jöttek hozzám a kandallón keresztül. Na de nem ez a lényeg. Azt szeretnék, ha 1-2 hétre elmennék velük oda ahol most ők laknak a nyár folyamán.
Anyuék összenéztek, kissé olyan arcot vágtak, mint a szigorú szülők. Így hát megkérdeztem tőlük amit akartam.
- Ugye elmehetek?
- Nem is tudom Hermione. – mondta apa, és látszott rajta, hogy nem igazán akaródzik neki igent mondani.- Anyáddal nem akarjuk hogy valami bajod essen amikor olyan védtelen vagy. Főleg ebben az időkben.
-Dehát nem leszek egyedül?! – mondtam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne – Ott lesznek Ron szülei, és egy rakás más felnőtt varázsló akik szintén vigyáznak ránk.- láttam, hogy nem tűnik nekik valami megbízható érvnek. Aztán eszembe jutott valami. – És ott lesz lesznek azok a felnőtt varázslók is, akiket ötödik évvégén láttatok a King’s Cross pályaudvaron. Tudjátok, Mordon professzor, Lupin professzor. Ők nagyon képzett varázslók ám.
Még mindig nem válaszoltak.
-Kérlek?!- szinte már sírtam. – Ők a barátaim. Nagyon fontosak nekem.
- És mi nem? – kérdezte anya szemrehányóan.
-Dehogynem. Jaj anya, hogy mondhatsz ilyet? Tudod, hogy ti vagytok a legfontosabbak az életemben. De ők a barátaim, és... á hadjuk. – kicsordultak könnycseppek a szememből. Lehajtottam a fejem, és elindultam az ajtó felé. Amikor a kilincsre tettem a kezem, anya halkan megszólalt.
-Elmehetsz, Mio.
Megfordultam, és letöröltem a könnycseppeket az arcomról.
-Komolyan?
-Igen, de szeretnék beszélni Harryvel és Ronnal.
-Köszi anya.- odamentem hozzá, és meöleltem.- És neked is apa. – neki is adtam egy ölelést meg egy puszit. – Akkor most megyek és összepakolok gyorsan.
Bementem a szobámba, és elővettem a gardróbomból az utazóládámat. Belepakoltam a két hétre való ruháimat meg pár tanulni valót. Úgy döntöttem, Csámpást nem viszem magammal. Hamar végeztem, és a csomagommal együtt lementem a földszintre. A nappaliban Harry egy könyvet nézegetett a II. Világ Háborúról, Ron ped.... Álljon meg a menet.Harryt érdekli a II.világ háború? Ha, ezt nem is tudtam. Szóval Ron pedig megállás nélkül nevetett egy kicsi szobron, amit még két éve hozott apa Belgiumból. Mivel a szobornak „ Pisilő Kisfiú” a neve, érthető miért találja olyan viccesnek Ron. Az ajtóban megálltam az utazóládámmal, és köhintettem egyet. Harry rögtön felpillantott a könyből, majd a csomagom láttán elmosolyodott. Az olvasnivalót visszarakta a helyére, majd Ron kezéből kivette a szobrocskát és azt is lerakta a tv mellé.
-Szuper. – mondta Ron. – Látom elengedtek.
-Igen.- én is elmosolyodtam.
-De miért ilyen vörösek a szemeid?- kérdezte Harry.- Csak nem sírtál?
-Egy kicsit, de ez hosszú történet. Anyu mindjárt lejön, mert szeretnek veletek beszélni.- és amint kimondtam, anyu meg is jött.- Áh, már itt is van. Én csinálok nektek pár szendvicset, addig a konyhában leszek.
Amint kimentem a helyiségből, hallottam Harrry illedelmes köszönését. Bementem a konyhába, csináltam egy kis harapnivalót a fiúknak, ahogy azt megígértem, és megterítettem az asztalon. Narancslét is öntöttem nekik. ....Nemsokára aztán távolodó léptek zaját hallottam a lépcső felől, és két közeledő fiút a konyha felé.
-Na mit beszélgettetek?- kérdeztem, miközben leültek az asztalhoz.
- Hát,..megkért hogy vigyázzunk rád, - kezdte Harry. – és hogy tudja, hogy nagyon fontosak vagyunk neked, és csakis azért enged el téged mert a legjobb barátaid vagyunk. És megígértük anyukádnak, hogy vigyázni fogunk rád, és teljes biztonságban leszel.
-Köszi.
-Nincs mit ’Mione. – mondta Ron, de nagyon bámulta a szendvicseket.
-Nyugodtan egyetek ám.- mondtam, mert láttam hogy a két fiú megállás nélül csak az ételt nézi. – Azért csináltam őket, hogy egyetek.
Nem is kételkedtem, hogy Ron lesz az első aki az első percben fel fog falni majdnem egy egészet.
-Ez tök finom! – beszélt tele szájjal Ron.
-Szerintem is.- tette hozzá Harry.
A falatozás után, aztán fekete hajú barátom az órájára nézett.
-Huh, már fél 9. Asszem indulnunk kéne. Ron, anyukádnak azt mondtuk hogy legkésőbb 9-re ott leszünk.
-Oké, akkor induljunk. Hagyd csak Hermione, majd mi visszük a ládádat.
Amíg a két fiú elrendezkedett, addig felszaladtam az emeletre, és elköszöntem a szüleimtől. Kicsit szomorúnak látszottak, de megnyugtattam őket. Váltottam egy puszit mind kettőjükkel, majd visszamentem barátaimhoz. Ők már a kandalló előtt álltak, ígyhát én is odamentem. Ron kezében már ott volt egy tasak hop por.
-Ki fog először menni? – kérdeztem. Nem igazán kedvelem a hop poros utazást, a sok forgás miatt.
-Én, és a ládád. Utána jössz te, majd Harry.
Ron a kezembe nyomta a hop porral teli zacskót, az egyik kezével beállította az utazóládámat a kandallóba, a másikkal kivett egy marékkal a csillogó porból, majd ő is beállt. Harry és én hátrébb álltunk. Ron kimondta az úticélt, majd zöld lángok között eltűnt.
-Hát, akkor most megyek én.-mondtam egy kisebb sóhaj kíséretében, és elindultam, de Harry elkapta a karomat és megállított. Értetlenül néztem rá, miután megfordultam.
-Lehetne egy kérdésem?
-Persze, mondjad csak nyugodtan.- el sem tudtam képzelni, mi lehet az.
-Öhm....miért sírtál? Mármint amikor fent voltál a szüleidnél....Bár nem tom, lehet hogy ez nem rám tartozik, szóval ha...
-De elmondhatom. Annyi hogy először nem akartak elengedni és nagyon elszomorodtam, mert mondtam hogy ti vagytok a legjobb barátaim, meg biztonságban leszek, de nem nagyon hittek. Így aztán tökre elkezdtem sírni, aztán anya mégis csak azt mondta, hogy mehetek.
-Szerinted miért nem akarták hogy elgyere?
-Biztos azért mert féltenek, meg...nem tudom.....
-Én is féltelek.- mondta csendesen Harry, és valahogy kerülte a tekintetem.
Nem is tudom mit mondhattam volna. Egy pár pillanatig csendesen voltunk, majd elszánt cselekvésre szántam magam. Egyik kezemmel megfogtam Harry kezét, ő meglepedten nézett rám, majd adtam neki egy puszit az arcára.
Utána kivettem egy marokkal a hop porból, odaadtam a kis tasakot Harrynek , majd beálltam a fadarabok közé, és zöld lángok között, eltűnt előlem minden, Harryvel együtt.
Miközben egy csomó más kandalló elhaladt előttem, behúztam mind a két karomat, mivel nem akartam beverni. Aztán egyszercsak hideg kőpadlóra érkeztem meg , négykézláb. Ron segített felállni, majd leporoltam a ruhámat mivel elég sok por ragadt rám az utazás során. Csak mi ketten voltunk a konyhában. A többiek már valószínüleg aludtak.
-Egy ideig asszem csak te leszel Ginny szobájában. – mondta Ron.
-Miért? Ő hol van? – kérdeztem meglepedten.
-Valami táborszerűségben van Roxmorts környékén.- vont vállat Ron.
-És anyukéd elengedte őt?
-Igen, mivel a roxforti tanárok vezetése alatt megy a tábor 2,3 hétig, és gondolom van pár auror is közöttük.
-Akkor biztos jól érzi magát. Pedig szívesen találkoztam volna vele. – kissé elszomorodtam, amiért nem láthatom legjobb barátnőmet.
-Kivel találkoztál volna szívesen?- Harry épp most érkezett meg, így biztos hallotta a mondatom második felét.
-Ginnyvel.
-Ja, igen. Majd csak augusztus elején jön meg.
-Honnan tudod te ezt? –kérdezte értetlenül Ron.
-Onnan, hogy tegnap este a vacsoránál, a szüleid épp erről beszélgettek, én meg megjegyeztem.
-Nem kéne felmennünk, vagy valami? Esetleg szólnunk, hogy itt vagyunk?- kérdeztem a fiúktól, mivel láttam a falon levő órán, hogy pár perc múlva 9.
-De. Jó, hogy mondod ’Mione. Öhm, ti maradjatok itt, én felszaladok anyához.
-Oké. – mondtuk egyszerre Harryvel.
Vörös hajú barátunk kiment a félhomályban úszó konyhából. Leültem az egyik székre, majd Harry is egy másikra. Így most pont egymással szemben voltunk.
Ahogy jobban szemügyre vettem a helyiséget, észrevettem néhány változást. A konyha szekrény át lett festve a tálalószekrénnyel együtt, így most szép sötét barna színük volt. Elég szépnek találtam így. Az asztal közepén egy váza volt, tele színes virágokkal. Illatuk átjárta a konyhát. Harry időközben két karjára dőlt az asztalon.
-Fáradt vagy?- kérdeztem tőle.
-Eléggé. Hajnali 4 óta nem tudtam aludni.
-Áh, itt vagy Hermione!-Mrs. Weaslez jött be a konyhába szét tárt karokkal, Ronnal a háta mögött. Odajött hozzám, és megölelt miután felálltam.
-Jó estét Mrs. Weasley- köszöntem.
-Annyira örülök hogy látlak. Szüleid elengedtek igaz?
-Igen, minden rendben van.
-Nagyon jó. Szeretnél valamit enni? Csináljak valamit gyorsan?
-Nem kérek semmit, köszönöm.
-Biztos? Olyan kis vékonyka vagy. – erre a két fiú elkuncogta magát az asszony mögött. - Jaj, hallgassatok fiúk!- szólt rájuk és gyengén megcsapta Ron karját.
-Igen biztos.
-Rendben. És mond csak, hogy vagy Hermione? Olyan régen láttalak már.
-Hát... jól, köszönöm. Igaz, most fáradt vagyok egy kicsit, de egyébként jól.- ezt komolyan gondoltam. Simán eltudtam volna dőlni most egy ágyon.
-Akkor gyere fel, és feküdj le szépen.
-Oké. Ti is jöttök fiúk?
-Igen.- bólintott Harry.
A ládámhoz indultam, amikor Mrs. Weasley megállított.
-Hagyd, csak. Így egyszerűbb, Locomotor láda! – a csomagom a magasba röppent, majd az asszony vezetésével elindult fel az emeletre. A fiúkkal követtük Ron anyukáját. A szobám, és Harryék szobája között aztán megálltunk. Mrs. Weaslez bevitte az utazóládámat a szobámba, utána elköszönt tőlünk, és elment aludni.
-Hát, akkor jó éjszakát!-köszöntem el barátaimtól.
-Neked is.
Azzal becsuktam magam után az ajtót, és Harryék is maguk után.

Írj kritikát