Augusztus 22. este 10 óra

A nyár utolsó hónapjának eseményei röviden összefoglalva: nem sok… Na jó, azért a tengerparton történt egy-két dolog, de azon kívül tényleg semmi. Merlinre, ezt a nyaralást sosem fogom elfelejteni!

Az indulás napján apa kérésére már hajnalban elindultunk. Vagyis indultunk volna, ha Sam szokásához híven el nem alszik. Ugyanis, előző este elfelejtette beállítani a vekkerjét, ezért mikor fél hétkor telefonáltam neki, hogy hol van már, még az ágyában húzta a lóbőrt. Úgyhogy a tervezett hat óra helyett fél nyolckor berregett fel a motor. Dél is elmúlt, mire odaértünk, és kettő, mire leértünk a partra. Anglia nem éppen egy verőfényes ország, de szerencsénk volt, pont azon a hétvégén nagyon meleg volt az idő, és a víz is kellemes volt.

Drága barátnőm persze nem hagyott fel a tervével. Még öt perce sem voltunk a strandon, már kereste a megfelelő „kísérleti nyulat”. Talált is kettőt. Egy homok szőke hajú, kék szemű, átlagos, ugyanakkor helyes fiút nekem, és egy fekte hajú, fekete szemű, bodybuilder testalkatú álom pasit magának. Ez utóbbit ő mondta, nem én!

Na, szóval kiszemelte a két áldozatot, név szerint Dave-et (a szőke) és Greg-et (a fekete). A terv első fele (a csábítás) zökkenőmentesen ment. Négy órára már a tenyerünkből ettek. Vagy éppen mi az övékből? Mindegy, jól elvoltunk, és kész. Délután tanítgattak minket szörfözni (engem nem sok sikerrel), este pedig egy nagyobb társasággal vettünk rész egy amolyan „tengerparti-grillpartin”. Összegezve az első nap nagyon kellemesen telt. Bár igaz, hogy amikor belopóztunk a szobánkba (közös szobánk volt Sammel), anyáék elkaptak, és jól leteremtettek minket, hogy ilyen későn méltóztattunk hazamenni. Ugyanis akkor már éjfél is jócskán elmúlt. De szerencsére megúsztuk egy hegyi beszéddel (ami mondjuk jó hosszú volt), és hajnali kettő – fél három körül már aludtunk is. Így kissé az ébresztő is korai volt.

A Napnak még esze ágában sem volt felkelni, mikor csörgött a telefon. Én vettem fel.
- Halló, 76-os szoba. Itt Hermione Granger beszél.
- Szia Hermione! Greg vagyok. Beszélhetnék Sammel? – Itt, ezen a ponton átfutott az agyamon egy gondolat: ezek sosem alszanak?

- Persze, egy pillanat. Sam! – szóltam át neki a szoba másik felébe.
- Alszom. – morogta a fejére húzott paplan alól.
- Greg az.
- Mi! Add ide gyorsan! – ugrott ki az ágyból, mint akibe áramot vezettek. – Á, szia Greg! – mondta immár mézesmázos hangon a telefonba.

Úgy gondoltam, hagyom a kis galambpárt, hagy turbékoljon, és ha már felkeltettek, kivonultam a fürdőszobába. Pár perc múlva barátnőm is csatlakozott a fogmosáshoz.
- Iparkodj. – szólt rám – Dave és Greg már várnak a szálloda kapujában. Azt mondják, tudnak egy helyet, ahonnan nagyon szép a napfelkelte. És ha nem sietünk, lekéssük.

Öt perc múlva már a bejáratnál voltunk. Éppen elcsíptük a napfelkeltét. Gyönyörű volt! Akkor eszembe ötlött egy, több mint két éves emlék. Most, így, ennyi idő távlatából meseszép volt.
Akkor a naplementét néztük Harryvel és Csikócsőrrel. A szíven kétszer olyan vert, mint általában, de nem a szerelemtől, hanem az izgalomtól. Szerelem, hah! Gondoltam is én akkoriban ilyenekre! Nem, csak egy jó, nagyon jó barátot láttam a fiúban, semmi többet. Aztán ki tudja, mikor hódított meg igazán az a smaragdzöld szempár…Az viszont biztos, hogy akkor reggel, ott a tengerparton, csak rá tudtam gondolni. Mi lett volna, ha ő ül ott mellettem, nem pedig Dave. Mi történhetett volna…Ott ültem újdonsült „hódolómmal”, a tengerparton, a homokban, az apró hullámok a lábamat nyaldosták, én pedig azon ábrándoztam, hogy mi lenne, ha itt feküdne mellettem, és szeretne…Álmodozásomból Sam billentett ki.

- Hé! Ideje mennünk, mert ha lekéssük a reggelit, a szüleid nagyon pipák lesznek! – azzal felém nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen – Köszi fiúk a meghívást! Délután a strandon?
- Rendben, ott leszünk! Sziasztok lányok! - azzal ők elindultak balra, mi pedig jobbra. Hangtalanul ballagtunk, majd Sam megszólalt.

- Végig róla álmodoztál, igaz? – kérdezte.
- Kiről? – tettetem az ártatlant.
- Hát kiről, kiről!? Hát arról a bátor, jóképű, aranyos, nemes lelkű, zöldszemű lovagodról, akinek egyetlen szerelmes pillantásától a mennyekbe repülnél!
- Ja, hogy róla… hát… hát igen…- feleltem fülig elpirulva.

- Nyugalom, kicsim – azzal anyáskodva átkarolta a vállam – esküszöm, hogy összehozlak titeket, ha törik, ha szakad. – itt tartott pár másodperc szünetet, majd kissé viccelődve folytatta – Pár év múlva, a leánybúcsúdon majd röhögve fogjuk visszaidézni ezt az időszakot, amikor csak messziről imádtad a vőlegényed…

Éppen a szálloda medencéje mellett mentük el, és, hát belelöktem. Kicsit kuncogtam barátnőmön, majd a kezemet nyújtottam neki, h kisegítsem. Vesztemre, ugyanis amint elérte a kezemet, megrántotta azt, és behúzott maga mellé a vízbe. Talán nem is kell mondanom, mit szóltak anyáék, mikor csurom vizesen megjelentünk az előcsarnokban.

Délelőtt a városban nézelődtünk, majd ebéd után visszatértünk a strandra. A fiúk még nem voltak ott, ezért Sam elhatározta, hogy átadja magát a napnak. Én pedig – mindenki döntse el, jó vagy rossz – szokásomhoz híven olvastam. Körülbelül fél óra múlva befutott Dave.
- Szia! – köszöntem.
- Szia… - láthatóan zavarban volt – Figyu… szeretnék veled beszélni. Négyszemközt.

Kicsit megijedtem, hogy mit akarhat, de azért vele tartottam. Majd mikor már elértünk a part egy olyan szakaszára, ahol már nem volt fürdőző, belekezdett a mondókájába:
- Hát…őőő…remélem, nem vetted túl komolyan ezt a kapcsolatot.
- Ezt meg hogy érted?
- Tudod, van nekem otthon barátnőm, csak a haverjaim…Jessel már két éve együtt vagyunk, ezért elkezdték, hogy már biztos berozsdállódtam, már egy csajt sem tudnék felcsípni…és hát fogadtunk. Bocsánatért esedezem.

Hát igen, ez a sors iróniája. Elmosolyodtam magamban.
- Megbocsátok, ha te is nekem.
- ?
- Tudod nekem is van más. Pontosabban valaki, aki nagyon tetszik, de sajnos nem vesz észre. Sam tanítgatott rá, hogyan csábítsam el, és kitűnő alkalomnak tartotta ezt a nyaralást a gyakorlásra. Ő találta ki, hogy jöjjünk össze, és persze az lett volna a vége, hogy ma mindent elmondok. Kvittek vagyunk. Remélem nem haragszol.

- Dehogyis – mosolyodott el – ahogy mondtad: kvittek vagyunk. És mond csak, legalább normális az a srác?
Fülig pirulva meséltem el neki mindent Harryről, amit csak lehetett. Mert persze a Roxfortról és a varázsvilágról nem mondhattam semmit. Mikor befejeztem, megszólalt:

- Ha majd egyszer összejöttök – amiben biztos vagyok – kérlek, mond meg neki, hogy azt üzenem, hogy hamarabb is felfigyelhetett volna rád. Mert egy ilyen gyönyörű, kedves, okos, intelligens lány nem nő minden bokorban. Nem lehet olyan vak, hogy ezt nem veszi észre. – megeresztett felém egy ragyogó mosolyt, majd jobbját felém nyújtva folytatta – barátok?

- Bárátok! – ráztam meg a kezét.
Nevetgélve mentünk vissza a strand zsúfoltabb részére, ahol a dühtől tajtékzó Sammel találkoztunk. Dave, mint a nyúl, aki megérzi a vadász jelenlétét, menekülőre fogta.

- Szia Hermione! Majd kereslek! - Nem is tudta, milyen jól teszi, hiszen ha Sam mérges, nem tanácsos a szeme elé kerülni, ha az illető nem akar egy röpke látogatást tenni a kórházban. Hát igen. Barátnőm kissé heves természetű.

- Mi a bajod? – kérdeztem ártatlan mosollyal – Ki bántott?
- Az a szemét, mocsok, disznó…
- Kicsoda?
- Greg! Megcsalt, kihasznált! – füstölgött – Tegnap még össze-vissza bókolt, becézett, ma meg ott istenítette magát egy halom topmodell között! Ott állt körülötte vagy tíz csaj, majdhogynem a nyakába másztak! Szemét, mocsok, állat…

- Sam, hagy emlékeztesselek rá, hogy te is ezt csináltad vele!
- Jó, de ez egészen más!
- Hát, ebben nem értek veled teljesen egyet, de azt hiszem, most már mindegy. – körbenéztem – Tényleg, ő hol van?
- Aaaaz elsősegélynél.
- Micsoda!?
- Nem csoda, csak egy kicsit pofon vágtam. Betört az orra. De nincs semmi baj, nem tesz feljelentést. Tuti, hogy teszem zsebre, azt, amit ezért anyámtól kapok. És nálatok? – váltott témát.

Azzal elmondtam neki, hogy miről beszéltünk Dave-vel.
- Na ne! Hát, úgy néz ki, - itt elváltoztatta mélyebb, fensőség teljesre hangját – hogy a csillagok állása nem kedvez nekünk a szerelmi ügyekben, mert a nem tudom melyik bolygó nem áll kontaktusban a fogalmamsincs melyik csillaggal. – fejezte be monológját, majd még hozzátette – A régi jóslástan tanárom beszélt mindig így. Kitűnő volt egy-egy óra, amikor fáradt voltam. Egyszerűen aludtam egy jót. Úgyse vette észre. Nem tudom, hogy csúsztam át a vizsgákon. De légyszi nem említsd majd a suliban, hogy tanultam jóslástant. – itt suttogóra fogta hangját – kiküldtek egy lapot, hogy jelöljem be rajta, hogy milyen tárgyakat tanultam eddig, és hát a jóslástant „véletlenül” elfelejtettem bejelölni.

A vasárnap is kellemesen telt. Külön megnevetetett, mikor Greg megjelent a parton bekötött orral. Elég mulatságos látványt nyújtott. Dave-vel is találkoztam, címet cseréltünk, és megbeszéltük, hogy levelezni fogunk. Az otthoni címemet adtam meg neki. Úgy gondoltam, hogyha majd ír, anyáék elküldik nekem a Roxfortba, így nem fogok lebukni. Kicsit tovább fog tartani, de nincs más megoldás.

Aztán estefelé hazaindultunk. Utána semmi említésre méltó. Délutánonként összejárunk Sammel, beszélgetünk, tanulunk, semmi érdekes. Neki mindegy, mit csinálunk, csak ne legyen összezárva az anyjával.
Holnap megyek a Grimmauld térre. Sam pedig szomorú, amiért nem jöhet velem.

- Most itt hagysz egyedül anyámmal egy teljes hétre? Ezt most komolyan gondoltad? Bele fogok őrülni! – mondta mindig. De a Rend főhadiszállására mégsem állíthatok be egy idegen lánnyal. Vagyis nekem nem idegen, csak képzelem, hogy például Piton mit szólna hozzá. Vagy Mordon. Rögtön álruhás halálfalónak nézné. Sajnos. Ez van, ezt kell szeretni.

Na, megyek, mert még össze kell pakolnom a cuccaim, ugyanis a Black házból majd rögtön a King’s Crossra megyünk, tehát idén már valószínűleg nem jövök haza. Most már tényleg megyek. Viszlát, kedves Naplóm!

Írj kritikát