|
14.fejezet
Orlissa 2006.04.09. 20:44
 : Újabb fejezet, köszönjétek Miának :))) kritikáért esedezem!
Július 27. 14. 24
…Tudom, tudom, megint régen írtam, csak tudod nagyon pörögtek az események, és alig volt időm. Gőzerővel vettem a sakk-leckéket Sam-től (pontosabban egy könyvtől, mert ő sem tudott többet a játékról, mint én), ugyanis egy fiú figyelmét úgy lehet a legjobban felkelteni, hogy valamiben, amit szeret, jobb vagy nála, vagy egyszerűen csak magadhoz képest vagy jó. Így hát a könyv segítségével elkezdte nekem tanítani a „sakk magasiskoláját”, ahogy ő nevezte. Először nem sok sikerrel, aztán apu megkönyörült rajtunk… Közben pedig Sam is mesélt az édesapjáról. Abból, amit mondott róla, nagyszerű ember lehet. Nagyon hiányzik neki.
Harry is már nagyon hiányzik. Igaz ugyan, hogy levelezek vele, de az nem ugyanaz, mintha itt lenne mellettem. Arra pedig még legalább egy hónapot kell várnom. Ugyanis anyáék elhatározták, hogy idén csak a szünet utolsó hetében mehetek el a Grimmauld térre. Mondván, hogy egy kis időt végre velük is tölthetnék. De ez csak álca. Tudom. Látom a tekintetükben. Féltenek. Azért nem engednek el hamarabb. Sőt, ezt az egy hetet is alig sikerült kikönyörögnöm. Dumbledore biztos értesítette őket a helyzetről, de nem szeretnék, hogy ezt tudjam. Ezért mondják azt, hogy elhanyagolom őket, és, hogy az „alibi mese” még hitelesebb legyen, hogy a hétvégét a tengerparton töltjük. Az egész család, együtt.
Szerencsére Sam is jön. Mikor megmondtam neki, hogy hova megyünk a hétvégén, rögtön kérlelni kezdett.
- Légyszi, vigyetek magatokkal! A kocsiban van hely, a többit meg majd fizetem! Ígérem, jó kislány leszek!- mondta hatalmas őzike szemekkel – Elegem van már az anyámból! Csak a hétvégére ments meg tőle, és hálám étetem végéig üldözni fog!
Gondolhatod, hogy nem kellett nekem kétszer mondani. Egyedül elég rosszul érezném ott magam. Senkit sem ismerek. Muglikkal meg évek óta alig érintkezem. El vagyok szokva tőlük. Még szerencse, hogy anyuéknak sem volt semmi kifogásuk az ötlet ellen. Sőt, örültek neki. Így hát Sam már visszavonhatatlanul az útitársam.
Viszont, hogy ennek a csajnak milyen ötletei vannak!Tegnap délután is itt volt nálunk. Épp a kocsit mostunk anya kérésére. Egyszer csak megszólalt.
- Azért jó lesz gyakorlópályának a beach. Kipróbálhatod, hogy mit tanultál.
- Tessék? Miről beszélsz?
- Uff. Hát arról, hogy a strand tele van helyesebbnél helyesebb fiúkkal. Eddig világos?
- Persze.
- És mit tanultál mostanában?
- Átváltoztatástant, mágiatört…
- Mármint tőlem!
- Sakkozást…
- Komolyan mondom, Hermione, ha te tényleg évfolyamelső vagy, akkor jól titkolod. Na, még egyszer kérdezem: mit tanultál tőlem, mostanában, a pasikról?
- Ja, mármint arra gondolsz! Hogy is mondtad? Hogyan csavarjuk el egy pasi fejét öt perc alatt?- kérdeztem bujkáló mosollyal.
- Pontosan kis zsenim, pontosan!
- Jó, jó, de még mindig nem értem a tervedet. Elmagyaráznád bővebben?
- Röviden: Lemegyünk a beach-re, kiválasztunk egy helyes srácot – pontosabban kettőt, egyet neked, egyet nekem – odamész hozzá, meghódítod, hétvégén jártok, vasárnap pedig szépen közlöd vele, hogy vége. Így gyakorlatban kipróbálhatod a csábítást, én pedig lefekszem egy napágyra, csoki barnára sütöm magamat, és páholyból figyelem, hogy mire mész vele
Akkor nem vétettem el a célt, nem úgy, mint a párnával. A vizes rongy, amivel éppen a szélvédőt töröltem, cuppanva landolt Sam arcában.
- Vagy úgy! – kiáltotta, azzal ő is hozzám vágta a sajátját.
Fél óra múlva csurom vizesen baktattunk be a házba. Még szerencse, hogy épp nem járt arra senki…
Szóval az utóbbi napok eléggé vidáman teltek. Mindazonáltal mostanában sokszor elgondolkodom, főleg álmatlan éjszakáimon, hogy mi lenne, ha Voldemort nem létezne? Harry szülei, Sirius, Cedric, és még sokan mások még mindig életben lennének. Béke lenne, nem kéne senkinek sem attól félnie, hogy rátörnek a halálfalók a családjára, és hogy megéri-e a holnapot. Aztán egy másik szörnyű kép lebeg a szemem elé. Pontosabban kettő. Az egyiken nevetünk, szórakozunk Sammel. A másikon Harry ül búskomoran, egyedül, a Privet Driveon. Ilyenkor megkérdezem magamtól: megérdemlem én ezt? Van családom. Olyan sokan vesztették el szüleiket, testvéreiket, barátaikat, rokonaikat a háborúban, ami most ismét kezdődik, és életeket követel. A sakkban és a háborúban egy közös dolog van: egyikben sem győzhetsz áldozatok nélkül. Áldozatok. Mr. És Mrs. Potter, Sirius, és még ki tudja mennyien…
A szemem lassan megtelik könnyel. Hát ez vár ránk? Sötétség és rettegés? Ez lesz egész életemben, és még annyi ember életében? Nem, én ezt nem fogom hagyni! Ha az életembe kerül is, de változtatni fogok rajta, ha törik, ha szakad. Harcolni fogok. Ha az én életem már nem is lehet tökéletes, de legalább majd a következő generációé az lesz. Talán majd a gyermekeimé. Ha egyáltalán megélem azt, hogy legyenek gyerekeim. Remélem.
Most már legalább van egy igazi cél az életemben: a család. Persze, ott van még a tanulás. De az ember társas lény, és a könyvek nem épp a legjobb beszélgetőpartnerek. De egy férfi, egy társ. Egy ember, aki vár haza, egy ember, akit várhatsz haza… Erre vágyom. És persze békére. Nyugalomra, boldogságra. És ezt meg is fogom szerezni, esküszöm!
Írj kritikát
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
