Június 26. reggel 9 óra

Újra otthon. Egy jó dolog van ebben az egészben: addig aludhatok, amíg csak akarok. Anyuéktól akár délben is felkelhetné, mert szerintük „a nyár kitűnő esély arra, hogy kipihenjem a tanév fáradalmait”. Én pedig hagyom, hadd dédelgessenek, mint egy kislányt. Most jól esik a szeretgetés. A Sirius halála okozta seb kissé gyógyult ugyan, de még mindig ott tátong a lelkemen. A fájdalom is enyhült, és kezd visszatérni belém az életkedv.

A tegnapi vonatút csendben telt. Szó is alig esett köztünk. A pályaudvaron viszont egy egész kis különítmény várta Harryt. Azért jöttek el, hogy beszéljenek Dursleyékkal. Ott voltam, hallottam minden szót. Szörnyen mulatságos volt. Főleg mikor a szemébe húzott keménykalapban érkező Mordon megmutatta Mr. Dursleynek sebesen forgó varázsszemét. Azt a rémült arcot sohasem felejtem el. Végül is azért mentek ki, hogy figyelmeztessék a „kedves rokonokat”, hogy ha három napig nem hallanak a fiú felől, tiszteletüket teszik a Privet Driveon. Utána elbúcsúztunk, majd szó nélkül beültem a kocsiba, és elindultunk London kertvárosa felé, ahol laktunk.

Út közben sem esett nagyon szó köztünk, mígnem anya ezt megelégelte, és elkezdett beszélni.
- Képzeld, Thompsonék elköltöztek, új szomszédaink vannak. Tegnap kezdtek el berendezkedni. Majd ha hazaértünk megismerkedhetsz velük.

Ezután kissé megkönnyebbültem. Jack Thompson, aki egy évvel idősebb volt nálam, évek óta üldözött állítólagos „szerelmével”. Még ha nem is lett volna rajta harminc kiló fölösleg, nem lett volna fogszabályzója, valamint palacsinta képe, tele pattanásokkal, és az a rettenetes modora, még akkor sem tetszene. Ezekkel együtt meg pláne nem.

A kíváncsiságom úrrá lett rossz kedvemen, és elhatároztam, hogy amint hazaérünk, megnézem magamnak az új szomszédságot. Így hát amint megérkeztünk, megcéloztam a kerítést. Az szerencsére csak a derekamig ért, úgyhogy kitűnő kilátást nyújtott.

„Tisztára olyan, mintha egy pletykás öregasszony lennék”.- futott át az agyamon.

A szemem először egy negyven év körüli, szőkére hidrogénezett hajú, tűsarokban tipegő, láthatóan plázacica természetű nőn akadt meg. Különösen arra emlékeztetett, mintha Rita Vitrolt, McGalagony professzort és Umbridget egy emberbe gyúrták volna. Haja és ruházata ugyanolyan igényes volt, mint kedves újságírómé egykoron, tartása, alakja, mint a professzorasszonyé, modora pedig láthatóan akár a mi hőn szeretett főinspektorunk. Mindezek mellett pedig igencsak idegesnek tűnt, így hát úgy döntöttem, abbahagyom a bámulását, mielőtt még észrevenne.

Szememmel újra pásztázni kezdtem az udvart beborító bútor- és doboz halmokat. Az eredmény sem maradt el. Szinte azonnal megláttam a másik szomszédomat. A velem körülbelül egykorú lány magas volt, vékony, amolyan bombázó alkat. Enyhén hullámos, aranybarna haja majdnem derekáig ért. Első látásra amolyan én-vagyok-itten-a-nagy-menő-csaj. Az olyanokat nagyon nem szeretem.

Nos, ő olyannak tűnt aprócska miniszoknyájában, valamit alig takaró toppjában, szőke csíkokkal tarkított hajával. De csak látszott. Ugyanis Ő, ellentétben édesanyával (mivel a másik nő minden bizonnyal az anyja volt.) szinte azonnal észrevett, és odarohant hozzám. Közelről már ékszerit is láthattam, amiből neki bőven volt. Nyakán hat-hét bőrláncon függő amulett lógott, karjain pedig ezzel harmonizálva egy halom, nagyrészt valószínűleg saját készítésű karláncot hordott. Szájára rózsaszín szájfényt kent, kékeszöldes szemében vidámság, ugyanakkor szomorúság csillogott. Amint megszólalt, minden jellemét illető kétségem szertefoszlott.

- Szia! Biztosan te vagy Hermione. A szüleid nagyon sokat meséltek rólad .- Szólalt meg lágy, bársonyos csengésű, erősen akcentusos hangján. Aztán értetlen arcomat látva folytatta- jaj, bocsi, még be sem mutatkoztam. Samantha Heather White-nak hívnak. De szólíts csak Samnek, ahogy mindenki .- Azzal felém nyújtotta lakozott körmű jobb kezét. –Mostantól szomszédok leszünk. De gondolom erre már magadtól is rájöttél. Azt pedig, hogy ki vagy, onnan tudom, hogy tegnap a szüleidnél teáztunk anyával. – itt lopva körülnézett, majd mikor megbizonyosodott róla, hogy az anyja hallótávolságon kívül van, halkabbra fogta hangját, és folytatta- Légyszi, ments meg! Jön anya „új pasija”. Gondolhatod…

Ennél a pontnál akaratlanul is elmosolyodtam. Sam küldött felém egy szúrós pillantást, majd ő is kuncogni kezdett, én pedig lassan bólintottam, hogy segítek.

-Gyere, igyunk egy teát. – mondtam bujkáló mosollyal. Aztán ő is széles vigyorral a képén át kiáltott a háta mögött az édesanyjának:
-Anya! Átmentem Grangerékhez teázni! Majd jövök!

Az anyja, mint aki csak félvállról veszi a dolgokat, bólintott, majd az éppen érkező kocsihoz tipegett.

A teázás közben aztán megeredt a lány nyelve. Elmesélte, hogy eddig Amerikában élt, csak a szülei kapcsolat megromlott, az anyja elkezdett félrelépegetni, utána pedig elváltak, a bíróság pedig az anyjának ítélte.

- Hatalmas patália volt. Tíz hónapig tartott az eljárás. Apa imád engem, de az anya előjogokat élvez. Így kerültem hozzá.- mesélte.

Mrs. White Angol származású, így miután kimondták a válást, lányával együtt visszatért a királyságba. Akinek ez persze egyáltalán nem tetszik, mert ott kellet hagynia az édesapját,a barátait, az otthonát, az iskoláját, és a macskáját, ahogy ezt külön kiemelte.

- Anya utál minden állatot. Ha rajta múlna, nem is lennének állatok a földön. Egyszerűen szörnyű ez a felfogás. Így sajnos azt sem engedte, hogy Salemet magammal hozzam.- mondta

Valamint még elmondta, hogy ebbe az egészben egy, vagyis most már csak két dolog van: egy, hogy mostantól gyakrabban láthatja a szintén Londonban élő kedvenc nénikéjét, kettő, hogy megismert engem. Meg még annyit, hogy két nap alatt megszerette a teát.

Aztán – úgy kilenc óra tájban- megcsörrent Sam mobilja. Az anyja kereste, hogy jó lenne, ha tiszteletét tenné otthon. Így kelletlen-kedvetlen elbúcsúztunk, és a lány hazaszaladt. Nem mintha sokat kellett volna futnia. Én pedig úgy feküdtem le, hogy ez egy nagyszerű barátság kezdete.
Anya már kiabál, hogy menjek le reggelizni. Úgy néz ki, tévedtem azzal kapcsolatban, hogy délig hagyna aludni. Na, mindegy. Viszlát, kedves Naplóm!

Írj kritikát