Március 10. este 9. 45

Hú, jobb kedvem van, mint mikor Harry azt mondta, hogy nem tart csúnyának. Két napja jelent meg a Hírverő márciusi száma, ide tegnap jutott el, de csak ma volt időm írni a naplómba.
Hétfő reggel épp a pirítósomat majszoltam, mikor megérkeztek a postabaglyok. Harry, aki egész évben csak egyetlen egy levelet kapott, nagyon meglepődött, mikor az egyik példány elé szállt le. Miközben megkérdezte a madártól, hogy kit keres, még tíz-tizenöt bagoly érkezett, természetesen az összes küldemény Harrynek címezve. Rögtön felfogtam, mi a helyzet, és kiemeltem a tollrengetegből egy hengeres alakú, barna csomagot kézbesítő kuvikot. Átadtam a fiúnak a madarat, hogy azt levelet nyissa ki először. Jó volt a megérzésem, ugyanis a papírból a magazin került elő, a címlapon Harry bambán vigyorgó képével, és a következő szöveggel:

Harry Potter végre mindent elmond!
Mi történt aznap éjjel, mikor Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért!

Időközben Luna is odafurakodott közénk,,és a maga álmatag módján közölte velünk, hogy előző nap jelent meg az újság, hogy megkérte az édesapját, hogy küldjön egy tiszteletpéldányt Harrynek, és, hogy a többi szerinte az olvasói levelek (Még ennyi hogy). A lány most kivételesen nem tévedett, a baglyok tényleg a hozzászólásokat kézbesítették. Harry engedélyével négyen nekiláttunk a levélrengeteg feltérképezéséhez. Az egyik fele a levélíróknak még mindig futóbolondnak tartotta a fiút, viszont a másik fel (jó 60%-a) belátta Harry igazát.
Még nem sikerült az összest elolvasni, mikor Luna mögött megjelent a főinspektor. Undorító kislányos hangján megkérdezte, hogy mi ez a rengeteg levél? Mikor Harry elmondta neki a teljes történetet, a varangy éktelen dühbe gerjedt. Megtiltotta a fiúnak a további Roxmortsi hétvégéket, levont ötven pontot a Griffendéltől és még egy hét büntetőmunkát sózott rá. Hogy lehetek én mégis boldog?Ha folytatom a történetem, megtudod.

Tegnap késő délelőttre az egész kastély tele lett a 27-es oktatásügyi rendeletet hirdető plakátokkal. Az új szabály szerint a Hírverő birtoklása a diákoknak eltanácsolás terhe mellet tilos. Engem e plakátok látvány még ma is mosolygásra késztet. Mikor Harry megkérdezet, miért van ez, teljesen elcsodálkoztam. Hogy hogy nem értette? Pedig teljesen egyértelmű. De egyszerűen képtelen vagyok rá haragudni. Olyan helyes. Úgyhogy szépen, érthetően elmagyaráztam nekik – ugyanis Ron is értetlenül pislogott -, hogy mivel a béka indexre tette az magazint, és benne a cikket, a diákok elkezdtek érdeklődni utána, hogy ugyan miért bántja az úgy a főinspektor csőrét? Így estére már mindenki olvasta az interjút. Az írásról beszéltek a folyosókon, a termekben, a klubhelységben, sőt, még a WC-ben is. És ezt még csak tetézte, hogy a Roxfortos diákok többsége is belátta tévedését.

De a jó hírek itt még nem értek véget. Nos ez nem igazán jó hír – az én szemszögemből -, de Harry és Cho újra együtt, vagy legalábbis beszélő viszonyban vannak. Hát, nem igazán örülök neki, de legalább megkönnyebbültem, és már nem mardos a bűntudat. Aztán ma, átváltoztatástan előtt, Seamus odajött hozzánk, és elmondta Harry térdének, hogy most már ő is hisz neki, és küldött egy példányt a magazinból az édesanyjának is. Délután a könyvtárban pedig összefutottunk Malfoyjal és a talpnyalóival, akiket most kiegészített egy vézna, szintén Mardekáros fiú, név szerint Theodore Nott. Majdnem elnevettem magam, ahogy néztem őket. Szúrós szemekkel meredtek Harryre, az öklüket dörzsölgették, de tenni nem tehettek semmit. Ugyanis ha bántották volna a fiút, magyarázatot kellet volna adniuk az egyik tanárnak, akiknek nem lehet hazudni (szerintem legalábbis erre még Malfoy sem lenne képes. Vagy igen?) és ezzel már el is árulták magukat, hogy olvasták a cikket. De szép lett volna! Bár igaz, lehet, hogy ha bántják Harryt, nem álltam volna jót magamért. Viszont akkor már rég a Roxfort Expresszen csücsülnének, útban hazafelé. Nem veszített volna velük sokat a suli. Csak egy görényt, két gorillát és egy patkányt.
Persze a tanárok is kimutatták véleményük. Sajnos a nemtudomhanyas oktatásügyi rendelet értelmében nem beszélhettek velünk a cikkről, de megtalálták a módját annak, hogy kifejezzék tetszésüket. Bimba professzor húsz pontot adott a Griffendélnek, miután Harry odaadott neki egy locsolókannát. Szemtanúja voltam annak, mikor Flitwick titkon a fiú tenyerébe csúsztatott egy csomag cukoregeret, és most az egyszer megbántam, hogy leadtam a jóslástant. Ugyanis Parvati és Lavender nagy komolyan bejelentette, hogy Trelawney professzor az óra közepén közölte meglepett diákokkal és Umbridge-el, hogy Harry mégsem fog fiatalon meghalni, Mágiaügyi Miniszter lesz, és tizenkét gyereke fog születni. Szívesen megnéztem volna a tanárnő kirohanást és a Varangy elképedést. Szörnyen vicces lehetett.

A Griffendél klubhelysége még most is zengi az interjút. Fred és George kinagyították a címlapot, beszélő bűbájjal kezelték, és a veszéllyel mit sem törődve kiakasztották a szoba falára. A varázslat hatására a Harry arc időnként mennydörgő hangon szidta a főinspektort és a minisztériumot. Az első félórában még én is viccesnek találtam a posztert, de később már kezdett idegesítő lenni. Ezért is jöttem fel a hálóterembe. De lent még mindig folyik a buli. Az alsóbb osztálybeli diákok újra és újra elmeséltetik Harryvel a temetőbeli történet izgalmasabb részeit, akin már látszik, hogy nagyon unja. Kicsit kuncogtam is azon az arckifejezéseken, amiket produkált, mikor végre-valahára befejezte monológját, biztosan jött egy-egy új gyerek, könyörögve, hogy mondja el neki is a történetet. Ilyenkor a többi is bőszen bólogatott, és Harry beletörődve sorsába újra és újra neki kezdett a meséjének. Csak azt nem értem akik- mert volt olyan- elejétől a végéig meghallgatták a történetet, hogy tudták végigülni tízszer , tizenötször? Nekem már az az egyszeri alkalom a Három Seprűben elég volt. Nem hallgatnám meg még egyszer, azokat a borzalmakat.

Kezdek álmos lenni. Azt hiszem elteszem magamat holnapra. Jó éjt, kedves Naplóm!

Írj kritikát