Február 14. este 8. 30

Szörnyű bűntudat gyötör. Nem akartam semmi rosszat, mégis sikerült szétválasztanom Harryt és Chot. Végül is nem csak én tehetek róla. Mindössze annyit tettem, hogy megkértem a fiút, hogy jöjjön el délben a Három Seprűbe. Éppen ez volt a baj. Ha megmondtam volna neki, hogy mire készülök, akkor ő is úgy közölhette volna a lánnyal,nem pedig úgy, mintha közbe velem lenne randevúja. Pedig ő így állította be. Legalábbis ahogy elmondta, én azt hittem volna. Miután mindent elmondott Ritának, és a nő elment, valamint Luna is magunkra hagyott minket a fogadóban, Harry elmondta nekem minden bánatát.

Miután leértek a lánnyal Roxmortsba, elmentek Madam Puddifoot kávézójába. Hallottam már arról a helyről. Állítólag ott minden rózsaszínű. El tudom képzelni Valentin napon. Szóval beültek a presszóba, és elkezdtek beszélgetni. Pontosabban ültek egymással szemben, szótalanul. A fiú ezt nagyon kellemetlennek érezte, ezért- jobb témája nem lévén- felhozta, hogy várom a délben, a Három Seprűben. Csak így, akármilyen kertelés nélkül. A lánynak ez persze nem tetszett, és megpróbálta féltékennyé tenni Harryt. Elmesélte neki, hogy előző évben, ugyanitt volt Cedrickel és nagyon jól érezte magát, miközbe kihívóan bámulta a mellettük csókolózó Roger Davist és barátnőjét. De sajnos a fiú nem vette a lapot, így a lány következő reakciójaként sírva fakadt, és kirohant az esőbe. A fiú utána, de már nem tudta utol érni, ezért hát eljött idő előtt a megbeszélt helyre. Okos, helyes, kedves srác, de a nőügyekben nincs semmi gyakorlata.

Ha már én okoztam-, ha nem is teljesen és akaratlanul- Hogy szétjöttek, vissza is fogom csinálni. Lehet, hogy nincs sok értelme, és teljesen ellentmond az érzéseimnek, de meg kell tennem. Hát ennek se füle, se farka. Viszont ez még mindig jobb, mint a mardosó bűntudat. Vagy nem? Mostanában eléggé bizonytalan vagyok.

Szóval megpróbálom helyretenni a hibát. Miután Harry befejezte a mondókáját, én elkezdtem a sajátomat. Elmondtam neki, hogy hogyan kellet volna beállítani a meghívásomat. Pontosabban: ha azt mondta volna, hogy ő sem akar menni, de megígérte nekem, mert annyira könyörögtem, hogy igazából semmi kedve elmenni, de hát az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó, hogy csúnyának, lapátfogúnak, strébernek tart, és, hogy ha végeznénk, lenne-e kedve elmenni vele egy romantikus sétára?

De nem, nincs nekem akkora szerencsém. Ő egyszerűen kijelentette, hogy délben el kéne menniük a kocsmába, mert várom. Hát mit ne, mondjak, én is faképnél hagytam volna. Időközben kiléptünk a fogadóból és az utcán folytattuk az eszmecserét. Ez volt a mázlim. Ugyanis, mikor azt, mondtam, hogy a lány provokálására úgy kellet volna felelnie, hogy rondának tart, akkor belevágott a szavamba, és tudtomra adta, hogy egyáltalán nem tart csúnyának. Ugyanis az arcom kicsípte a hideg szél, így nem vehette észre, hogy elpirultam. Vagy talán észrevette, csak nem szólt? Ki tudja. Viszont, ha ez így folytatódik, akkor hiú ábrándokba fogom ringatni magam. De lehet ez nem is baj, legalább lesz egy kis remény, egy aprócska fény a sötét, aggodalmas időkben, mikor minden reggel úgy kelek fel, hogy lehet pont ezen a napon Voldemort megmutatja hatalmát, és elkezdődik az igazi, végső háború. És lehet, hogy este már nem fekszem le, csak a hűvös földbe.

Szörnyű gondolatok, de sajnos ezek a kilátásaink. A Sötét Nagyúr már visszanyerte testét, így- szerintem- már csak idő kérdése, hogy régi hatalmát is visszaszerezze. És, ha ezek a szűklátókörű agyalágyultak a minisztériumban ezt rövid időn belül nem látják be, a harc számunkra elveszett. A varázslótársadalomnak vége, és Voldemort fog uralkodni az egész világ felett, hacsak sürgősen nem teszünk ellene valamit. Én pedig elhatároztam, hogy igenis, nem fogom hagyni, hogy a világ a sötétség hatalma alá kerüljön! Igaz egy tizenöt éves lány nem sokat nyom a latba, de amit most segíthettem, megtettem. Ha csak mondjuk ezren elolvassák a márciusi Hírverőt, és ebből csak százan hiszik el az igazságot, már megérte.

Furcsa, ha arról van szó, hogy hogyan hívjuk fel a figyelmet a gonoszra, vagy , hogy hogyan kell kancsóból bőröndöt csinálni, rögtön tudom a helyes (?) választ, míg mikor a szívügyeimmel kéne foglalkoznom, olyan bizonytalan vagyok,. mint Neville bájitalórákon. Vagy ez teljesen normális dolog? Vagy csak én vagyok ilyen tapasztalatlan? Ilyenkor jó lenne, ha otthon laknék, és elbeszélgethetnék ezekről a dolgokról anyával. Persze írhatnék levelet, de manapság, mikor Umbridge a számára fontosabb baglyokat elfogja, és küldeményeiket átnézi… Nem élném túl, ha megtudná, hogy mit érzek Harry iránt. A baglyoposta tehát kilőve. Kandallót sem használhatok. Egyrészt azért, mert a Varangy ellenőrzi a tüzeket, másrészt pedig nincs is bekötve a miénk a hálózatba. Szóval úgy néz ki, marad ez a szívem legféltettebb titka. De talán jobb is így. Vagy nem? De itt a Roxfortban nincs senki, akivel beszélhetnék. Harrynek mégsem mondhatom el, hiszen belé vagyok szerelmes. Nem állíthatok csak úgy oda elé, hogy figyu Harry, szerelmes vagyok beléd, jó mi? Nem ez azért elég furán jönne ki. Vagy mégsem? Na, mindegy. Ron? Á, nála még egy kiskanál is jobban ért a szerelemhez. Ginny? Nem, ő sem jobb. Úgy értem, ő tudná miről beszélek, csak kicsit pletykás, és tovább adná a barátainak, meg Ronnak, aki tovább adná Harrynek, és két nap múlva az egész suliarról sutyorogna, hogy a stréber sárvérű szerelmes a híres-neves Harry Potterbe. Ezt meg nem szeretném. A szobatársaim? Miket gondolok én? Nem is vagyok velük túl jóban, meg ugyanaz történne, mintha Ginnynek mondtam volna el, csak fele annyi idő alatt. Ugyanis ő legalább fél-egy napig vívódna, hogy elmondja-e valakinek, de Parvati, meg Lavender… Ez számukra nem is lenne kérdés.

Na, azt hiszem, mára ennyi. Még kéne kötnöm egy-két manósapkát is. Eddig minden darabot elvittek! El sem tudom képzelni, hány szerencsétlent szabadítottam már fel. Így aztán már raktáron sincs sok.

Jóéjt, kedves Naplóm!

Írj kritikát