Az első forgódugattyús motor több mint nyolcvan évvel az általunk is jól ismert Otto motor megjelenése után készült el, és bár sok előnye van, a gyártástechnológiai nehézségek miatt egyelőre nem terjedt el széles körben. Felix Wankel német géptervező (1902-1988) neve egybeforrt a forgódugattyús motorokéval, bár a XVI. században már Kepler, a híres csillagász is foglalkozott ilyen típusú motor megtervezésével.

 

A motorok, ezen belül is a belső égésű motorok története 1861-ben kezdődött, amikor Nikolaus August Otto, a Deutz gázmotorgyár kereskedelmi vezetője (akit e pozícióból később Gottlieb Daimler szorít ki) feltalálta a négyütemű robbanómotort. Tőle függetlenül Alphonse Beau de Roches 1862-ben ugyancsak feltalálta a négyütemű robbanómotort, de ő szabadalmaztatta is. Hogy mégis Otto-motorként emlegetjük, annak az az oka, hogy 1876-ban ő volt, aki meg is építette az első működő motort. Később Rudolf Diesel az általa 1892-ben kidolgozott elv alapján 1897-ben megépítette az Otto-motor működésén alapuló dízelmotort. A dízelmotor az Otto-motorhoz képest jobb hatásfokkal működik, kevesebb alkatrészből áll, olcsóbb üzemanyaggal is működik, ám nagy mérete és tömege miatt, kezdetben nem volt alkalmazható mozgó járművekben.

 

Felix Wankel munkásságának köszönhetően a belső égésű motoroknak egy teljesen új mechanizmussal működő generációja indult útjára 1957 januárjának első napján, a sikeres próbautat követően. A Wankel-motor, szemben az eddigi motorokkal, nem tolóerőt fejt ki, amit először a dugattyúhajtókaron keresztül egy forgattyús tengelyre kell vinni, hanem közvetlenül a tengelyt hajtja meg, azaz a forgatónyomatékot átalakítás nélkül hozza létre. A Wankel-motorban nem az általunk ismert dugattyúk mozognak „fel-le”, hanem egy bolygódugattyú forog a tengelyen. A bolygódugattyú domború oldalakkal rendelkező, egyenlő oldalú háromszög, amely excentrikusan forog egy tengelyen a dugattyúházban. A dugattyú közepén található kör alakú, fogazott nyílásban helyezkedik el az ugyancsak fogazott tengely, amelyek az excentrikus mozgás ellenére, folyamatosan kapcsolatban vannak egymással. A forgás közben az ismert négyütemű folyamatok, úgy mint „szív, sűrít, gyújt, kipufog”, a dugattyúoldalak és a dugattyúház fala közti három térben megy végbe, egyazon időben, így egy fordulatban három hasznos ütem van, nem úgy mint a négyütemű motornál, ahol négy fordulatban van egy hasznos ütem. Ennek köszönhető, hogy a Wankel-motor járása egyenletesebb, csendesebb. A motor helyszükséglete, tömege kisebb, zajszintje alacsonyabb és a fenntartása is kíméli a pénztárcánkat. A forgótárcsák számának növelésével pedig a teljesítményük is fokozható.

 

A hagyományos motoroktól érezhetően eltér abban, hogy majdnem minden fordulatszámon a maximális forgatónyomatékot adja le, ezáltal különleges vezetési élményt ad a sofőrnek. A Wankel-motor gyártásának nehézsége az, hogy a különböző nyomású tereket elválasztó tömítéseknek jó hatásfokúaknak kell lenniük, a megkívánt kis súrlódás mellett, és megfelelő élettartamúnak. A Wankel-motor kivitelezése éppen e miatt a megszokottnál nagyobb precizitást igényel, ami megnöveli az árát is. Hozzáértők úgy látják, hogy e miatt nem is várható szélesebb körben a Wankel-motoros járművek elterjedése.

 

Annak persze nincs akadálya, hogy kipróbáljunk egy Wankel-motoros autót: egy Mazda RX sportkocsi volánja mögé ülve, például, megtehetjük. Csak vigyázzunk, hogy rá ne kapjunk túlságosan!