Főoldal>>   1. rész! 2. rész! 3. rész! 4. rész!

A kenderes

Újabb sikeres vállalkozásokat hajtottak végre a magyarok. Egyszer három hadifoglyot hoztak át géppuska fészekből, géppuskával együtt. Majd két hadifoglyot fegyver nélkül. A mocsaras áthatolhatatlan területnek tartott több km hosszan elnyúló eltévedt oroszokat is fogtak el hatot egyenként. Kihallgatásuk során elmondták, hogy az általunk kenderesnek nevezett mocsaras részen vannak oroszok a mi oldalunkon.

Bár ne mondták volna. Újabb támadást dolgoztak ki a zlj. irodán. Sötétbe átfésüljük a kenderest és elfogjuk az ideát lévő oroszokat. Könnyű feladatnak ígérkezett. Átjöttek a muszkák, nem kell csónakba rakni őket, dörzsölték tenyerüket a tisztek.

Új alezredesünk rádiós beszámolót kívánt a helyszínről. Mint valami futballmeccsről. Minden eseményről tudni akart.

Alkonyat előtt, ötszáz körüli létszámmal megközelítettük a kenderest. Kétszáz méter hosszan, nyílt terepen kellett áthaladni, mely ellenség által aknavetőkkel belőtt terület. Kézigránátot mindenki annyit vett magához amennyit akart egy odakészített ládából. Ez is ritkán fordult elő.

Futásban egyszerre indulva akartunk átjutni a nyílt terepen. Azonnal észrevettek. Hullottak is az aknák mint a jégeső. Szerencsére csak minden hetedik nyolcadik robbant fel, különben kevesen jutunk el a kendres szélére. Oda ugyanis már nem lőhetnek, mert saját embereik is ott vannak. A 35 kg-os rádióval az utolsók között értünk át. Kevés veszteséggel. A sebesültekért az erős tűz miatt senki sem mehetett. Azok ott is maradtak sötétedésig. Hogy az aknavető tűzet lekössék aknavetőkkel vagy tüzérséggel arról szó sem volt. Drága a tüzérségi lőszer.

Ahogy áttérünk a bozótos szélére megszűnt az aknavetők tüze. Felvettük a rádió összeköttetést. Adásunk nagyon halk, telepről generátort kell használni. A generátor kurblizása viszont nagyon hangos. Hadnagyunk beszámol:

- Átértünk csatárláncban fejlődve megindulunk.

Az emberek eltűnnek a bokrok és a két méternél magasabb kenderben. Erősen sötétedik. Mi lesz ebből a marhaságból? Vagy 10 m-re megyünk a csatárlánc után. Mögöttünk Hermándi százados vigyáz le ne maradjon valaki. Megtehettünk 400 métert. Már a csatárlánc mögött vagyunk, közvetlenül így is alig látjuk őket. Halálos csend és vak sötét. Az égen egyetlen csillag sincs. Az előttünk járókat csak halljuk. A magas kenderben vakon tapogatózva hangok után megyünk.

Hadnagyunk összeköttetést kér. Letesszük a rádiót ledöntsük a növényzetet. Kisebb mélyedést tapogatunk ki annak szélére állítjuk a rádiót. Percekig tart mire sikerül a vak sötétben bedugaszolni az antennát és egyebeket. Egymás kezét tapogatva adom át a kagylót és mikrofont. Indul a generátor a búgásra vadul lőnek a hang iránya felé. Nem csal a fülem orosz puskák és géppisztolyok. A hadnagy alázatosan jelenti:

- Előrejutottunk 1 km-re esemény nélkül.

- Akkor mi ez a lövöldözés?

- Alázatosan jelentem most kezdődött a generátor hangja miatt minket lőnek - magyarázkodik.

Hermándi százados hangja a sötétből:

- Mit csinál maga marha, megszűnt az összeköttetés?

Már mindenfelől ránk lőnek. A nyomjelzős lövedékek fütyülnek a fejünk fölött, tapadunk a mélyedés fenekére. Ha véletlenül nem itt álltunk volna meg cafatokká lőnek minket. Magyar puskák is megszólalnak. Mindkét oldalról a torkolattüzek iránya a célpont. A fegyverek hangjából biztosan megállapítható az oroszok legalább annyian vannak mint mi ötszáz körül. Egy magyar puskalövés torkolattüzére fél tárat rá eresztenek a dobtáras géppisztolyokból. Méghozzá több irányból. A találati esély száz az egyhez az oroszok javára. Minden túlzás nélkül.

A kézigránátok dobálásában jobb a helyzet. Az orosz nyeles kézigránát hatása sokkal nagyobb. Még a legkisebb tojásgránáté is. Itt a sötétbe az a hátránya hogy eldobás után szikrázik. A szikrázásból megállapítható honnan dobták. A magyar Vécsei kézigránát hatása csekély, de nem szikrázik mint a csillagszóró. Eldobója rejtve marad, nem tudni honnan jött. Ez változtatott a helyzeten, az oroszok sem mertek annyit lőni, mert a torkolat tüzek irányában repültek a kézigránátok. Óriási káosz támadt. A vak sötétben, két méternél nagyobb növényzetben össze keveredtek az emberek. Tájékozódni nem lehetett. A fekete égbolton egyetlen csillag nem látszott. Senki sem tudhatta ki van mellette néhány méterre. Azt sem merre lehetne kijutni a veszélyes helyzetből.

A hirtelen kirobbant eszeveszett csatazaj megszűnt. Mindenki megállt ahol volt és csendben várakozott. Ha feléje tartó mozgást észlelt tüzelt. Sejtelme sem lehetett ellenség vagy barát közeledik. Ebben a helyzetben mindenki csak magát védte. Előbb lőni! Ez az életben maradás egyetlen reménye.

Ahogy megszűnt a generátor hangja nem felénk tüzeltek kiestünk a központi célból. Hadnagyunk azonnal eltűnt Hermándi hangja irányában. Később tudtam meg Hermándi egy telefon drótot húzatott Ernő barátommal menetünk irányában, hogy visszafelé el ne tévedjen. Ketten mint akik jól végezték dolgukat a drótot fogva vissza sétáltak kiindulási pontunkra, majd a zlj irodára beszámolót tartani. Tapogatózva össze pakoltuk a rádiót.

- Mit csináljunk? - kérdezi Vida.

- Megyünk utánunk, de sürgősen. Hátunkon a rádióval megyünk talán jó irányba. Fütyülnek körülöttünk a golyók. Vida elesik.

- Jaj, eltaláltak!

Leülök mellé: - Hol?

- A combomon.

Elveszem a sebkötöző csomagját, jó szorosan bekötöm.

- Tudsz menni?

- Megpróbálom.

Tudott.

- A generátort itt hagyjuk?

- Nem, azt is viszem. - Feladom a hátára.

- Indulj, megyek utánad.

Hátamra veszem a rádiót, indulok utána. Alig néhány lépés után talán 5 m-ről villanás dörrenés. Tompa ütést éreztem a fejemen. Azonnal hasra vágódtam. Fülem csengett a közeli lövéstől. Semmit nem hallottam. Szemem el káprázott a villanó fénytől. Eltaláltak. A rádió mögé bújva pisztolyom a lövés irányában tartva fekszek. Gondolataim tiszták. Úgy érzem az orromtól lefelé nincs fejem. Akkor pedig elvérzek. De előbb kilövöm az összes töltényem, és a három kézigránátom eldobom a lövés irányába.

Lassan nyúlok az állam irányába, hogy később tudjam meg a valóságot. Kezemre langyos vér csurdogál, hirtelen oda kapok. Megvan! Végig tapintom az egész államat. Nem hiányzik. Olyan mintha egy darab fát vagy követ fognák, de meg van egészben. Végtelen öröm tölt el még élek és élhetek!

Fantasztikusan sok gondolat fut át pillanatok alatt az agyamon. Barátom akit bekötöztem nem jön a segítségemre. Hozzátartozók, szerelmek, akiknek viszontlátásáról néhány pillanattal előbb végleg lemondtam. Minden tovább mehet zavartalanul, ebben már egy pillanatig sem kételkedtem. Míg ezek a gondolatok átvillantak agyamon, máris az egyetlen helyes terv kivitelezésén dolgoztam, melyek közben szintén megszülettek. Egy kézigránát tetejét félig kicsavartam. Magas ívben aknavető pálya szerű ívben a cél irányában dobtam. Fülem befogtam szemem. Így is észleltem a dörrenést és villanást. Ezek most nem engem tettek percekre süketté és vakká. Azonban felugrottam és ellenkező irányban elfutottam, vagy ötven métert. Hasra vágódtam majd tovább kúsztam a legnagyobb csendben, ha valaki észrevett volna nehogy oda eresszen egy sorozatot. Sűrű bozótban megbújva elővettem sebkötöző csomagom és bekötöztem magam. Milyen szerencse, hogy a barátom saját csomagjával kötöztem, nem az enyémmel. Most itt állnék kötszer nélkül.

Államat még mindig nem érzem, hangot sem tudok adni. Kezem tiszta vér, kötésem világít a sötétben. Így nem mehetek, mert az első ember akivel találkozok észreveszi a mozgó fehér foltot, és belém lő. Különben sem tudom merre kéne menni. Véres kezemmel bekentem a fehér kötést, hogy ne világítson annyira, majd földet kentem rá. Így már tűrhető, de meg kell várni míg derengeni kezd nehogy rossz irányban induljak. A vérveszteségtől elájulhattam, mert arra ébredek, hogy erősen lövöldöznek.

Már derengett. Az összekeveredett katonák kezdtek tájékozódni és vissza húzódni biztonságosabb helyre. Az észlelt zajra ismét tüzeltek. A legnagyobb csendben kúszva indultam vissza a kiindulási pont felé. Ez a kis derengő fény elegendő a biztos irány tartásához.

Úgy gondolom a káoszból kiértem, felállva lopakodok. Egy alakot látok egyhelyben mozog. Megközelítem, magyar egyenruhája van.

- Mit csinálsz itt? - kérdezem

- Felcsavarom a vezetéket - feleli. Hangjáról felismerem.

- Te vagy az Ernő?

- Ki lenne. - Nem ismeri meg a hangom. Nem csoda én sem ismerek a saját hangomra. Kicsit dadogok és nem forog rendesen a nyelvem. A számat sem tudom rendesen kinyitni.

Megörülünk egymásnak.

- Mi történt veled?

Eldadogom mi történt: - Otthagytam a rádiót. Örülök, hogy el tudtam jönni.

Közben feltekeri a kábelt és mondja:

- Ez mellett jöttek vissza a Hermándi meg a Wahe.

- Szépen otthagytak bennünket a szarban - mondom.

- Mindenkit otthagytak - feleli. Még az este visszamentek a zlj. irodára.

Halkan beszélgetve ballagunk visszafelé. Hátra nézve észre veszem jönnek utánunk.

- Várjuk meg kik jönnek mögöttünk!

Megállunk. Két alak közeledik. Hátukon valami nehéz nagy csomagot cipelnek. Orruk majd a földet éri úgy meghajolnak. Mikor közelebb érnek akkor látjuk oroszok.

- Hore ruki - hangzik a felszólítás Ernőtől. Csodálkozva néznek. Azt hitték viccel velük valaki. Még jobban meglepődnek mikor látják nem viccről van szó, két magyar katona áll előttük rájuk tartott pisztollyal. Később elmondták. Éthordóban meleg ételt kenyeret hoztak a katonáiknak. Tízen jöttek, ők kicsit lemaradtak. Valahol keresztezték egymást útjaink és ők miutánunk jöttek tévedésből, nem a saját egységük után. Az eset fordítva is megtörténhetett volna. Ennyi múlik a véletlenen.

Az ellátásuk minden esetre sokkal jobb mint a miénk. Magyar katona nem élte meg, hogy hőtárolós tartályban meleg ételt vigyenek neki az őrhelyére az első vonalba. A meleg ételeken kívül egy vászon zsákban teát egy másikban cukrot és kétszersült kenyeret. A cukrot gyerekkorunkban divatos kandi cukornak nevezett darabos kristályos. A teát és cukrot elvettük tőlük, abból nagy hiányunk van. Teát otthon ittunk utoljára.

A foglyok egymáshoz viszonyítva furcsán néztek ki, egyik magas sovány a másik alacsony kövér. Idősebb korosztályból valók, fegyverük nem volt. Nem is tudták volna cipelni a sok teher miatt.

Nem állna rosszul az ellátással az oroszok, ha ilyen nagy cirkuszban meleg ételt küldenek a katonáknak a túlsó oldalról. Ha nálunk az első vonalban harcok folynak, vagy erős a tüzérségi tűz két napig sem visznek élelmet a mi oldalunkra. Ha át kellene vinni a Donon akkor meg éhen halhatnának.

Ez az akció is kudarcba fulladt. A két foglyon kívül más eredménye nem volt. A veszteség annál több. Már az aknatűznél nyolc halott. Nagy részüket meglehetett volna menteni, de az erős tűzben nem mentek segítségükre. Sötétedésig mind elvéreztek. Sebesült vagy harminc.

A legszerencsésebb sebesülésem nekem volt. Az álamon ment át a golyó csont érintés nélkül. Talán öt milliméteren múlt az életem. Már előfordult hasonlóan szerencsés sebesülés. Egy katonának futás közben az orrnyergén ment át a golyó milliméterekkel a két szeme előtt. Aki tehette megcsodálta és gratulált a nagy szerencséhez. Én is megcsodáltam, és gratuláltam neki. Most az én sebesülésem nézik fejcsóválva.

Eltűntek legalább ötvenen. Pár nap elteltével előkerültek néhányan, a többieknek végleg nyoma veszett. Keresésükre semmi intézkedés nem történt.

 Kitolás - inkább odaát

A sebesülteket mind hátra vitték, kivéve engem. Pedig már összecsomagolták a cuccomat. Mert ott hagytam a rádiót büntetésből nem visznek hátra. Két hét szolgálat mentességet kaptam. Sebesülésem nem volt életveszélyes, de enni sem tudtam. Csak pépes ételt tudtam volna megenni. De hol volt itt pépes étel? Órákig tartott míg le tudtam valamit nyelni. Ez Wahe hadnagy személyes bosszúja. Mert dadog, ha meg van ijedve és én sokat hallottam dadogni. Forrt bennem a méreg, egyszerűen nem tudtam másra gondolni, mint a velem történt kitolásra. Egész napom arra ment, hogy mindent apró darabokra vágva vízzel keverve le tudjak nyelni.

Néhány nap múlva ember hiány miatt nekem kellett vigyáznom a foglyokra. Fát termeltek ki bunkerek tetejéhez. Azonnal megszületett bennem a gondolat. Elviszem őket a kenderes szélére fát vágni. Onnan átmegyek velük az oroszokhoz, így remélhetem nem lesz velük különösebb bajom. Volt közöttük egy lakatos avval kezdtem a beszélgetést. Szótár segítségével félre érthetetlenül elmondtam neki, át akarom vinni őket. Két napig nem engedtem dolgozni, egész nap magyaráztam neki. Az atya istennek nem akart ráállni. Hátha nem bíznak bennem, merült fel a gondolat. Azt hiszi csak rá akarom szedni, hogy utána lelőjem. Kezében akarom adni a pisztolyom. Nem nyúl hozzá, hátra teszi a kezeit tiltakozik. Eldobom a pisztolyt vagy hat méterre és indulok menjünk! Nem jön. Vissza akar menni dolgozni.

- Ki akarna visszamenni, azokkal átmegyünk - mondom neki.

- Senki - feleli.

Nem hiszek neki. Egyenkint beszélek velük. Értik mit akarok, meg is beszélik egymás között vitatkoznak, majd hosszan magyarázzák nekem is. Nem értek belőle semmit, csak a lényeget egy sem jön. Ki akarom keresni a szótárból nagyon megbánják. Csak annyit találok megbánják. Az is elég lesz. Mutatom nekik a cirill betűs szavat. Nyet nyet felelik. Hallani sem akarnak róla. Inkább úgy dolgoznak mintha hajtanám őket. Erre végképp nem gondoltam. Nehezen rászántam magam, hogy idegen helyre menjek, ők meg haza sem akarnak menni. Úgy látszik mindenhol kevés az olyan ember aki minden áron harcolni akar önként. Nekik már nem kell harcolni hadifogságban vannak és szívesebben dolgoznak akár mit. Azért jó lett volna megérteni mit magyaráznak, miért nem akarnak vissza menni a sajátjaikhoz.

Ott a kenderesben még meggondolhattam volna merre megyek. Akkor még sebesülten arra volt esélyem, ha nem is mindjárt haza de legalább hátra kerülök. Annál fontosabb célja itt senkinek sem lehet.

Nem telt el tíz nap sem máris vissza kellett mennem a telefon központba. Minden folytatódott ahol abba maradt. Esténkén énekelünk búskomor nótákban önti ki mindenki a szívét. Legtöbbet egy új dal van a műsoron: Nem kell nékem a világon semmi csak még egyszer tudnék haza menni. A szöveget a szánk ízéhez találták ki nagy sikere van mindenki ezt énekli.

A közelben zsidó munkaszolgálatosok dolgoznak. Cikkcakkos lövészárkot ásnak. Teljesen le vannak rongyolódva kiéhezve. Oda járnak a kutunkra vízért, óvatosan közelítenek, hátha elzavarjuk őket. Keserű tapasztalataik vannak. Nem kevés az olyan katona aki avval büszkélkedik: Mellettem nem meg el egy zsidó úgy hogy seggbe ne rúgjam. Hivatalosan tilos beszélni velük. Itt a falu szélén nem látja senki sem.

Engedélyt kérnek vizet vinni.

- Nem pesti maga? - kérdezem.

- De igen - feleli -, mind a hárman pestiek vagyunk. Hárman jöttek ugyanis, hogy az esetleges rúgásokat ne csak egy kapja.

Kevés a pesti, zászlóaljunkban legtöbben tájszólással beszélnek. Az első szó kiejtése után észrevettem pesti kiejtését. Cigarettával kínálom őket és azonnal bizalmas beszélgetésben merülünk. Repkednek a közösen ismert üzletek és cégek nevei. A bizalom percek alatt teljes. Mindjárt előállnak a kéréssel. Tábori levelező lapot kérnek. Adok mindegyiknek néhányat. Fejenként egyet, olyat amelyiken rajta van már az ellenőrző pecsét és aláírás.

Hálálkodnak.

- Semmi az egész, ha engem itt látnak csak jöjjenek. Majd adok még leveleket, kajám az nekem sincs elég.

Rátérnek az őket legsúlyosabban érintő kérdésre:

- Nem tudom lesz-e náluk még elvezénylés?

- Sajnos azt nem tudom. Arról mindig csak utána sokadik száj útján értesülök. - Néha előfordul ugyan éjszakai telefonügyeletben, ha jó haver van a figyelőben elmondjuk egymásnak a legújabb eseményeket. Ezek rendszerint a harci eseményekről és a leváltásról szóló témák kicseréléséből áll. A munkaszolgálatosokról nem beszélünk. Legfeljebb annyit mondanak: - Megint nyírták a zsidókat.

- Azt a tizedest sokszor láttam a zlj. irodán. A csapatcsendőrökhöz tartozik. Tiszta új adjusztált ruhája van, nagyon elegáns, kitűnik a kopott ruhás többi közül. A többiek körülrajongják mint valami hőst, talán azért olyan beképzelt. Míg nem tudtam, hogy ő a hóhér többször beszéltem vele. Azóta csak amennyit elkerülhetetlen. Ha keres valakit megmondom hol van.

- Elég jóképű gyerek gazdagabb paraszt családból származhat. Nem néz ki hóhérnak. Akiket elvitt még egy sem került vissza közénk nem tudjuk mikor kerül ránk a sor.

- Miért nem lógnak át? Maguk telepítik az aknákat közel a Don-parthoz sötétben. Annál jobb alkalom nem létezik.

- Nem biztos hogy át tudnánk úszni. Ha sikerülne még mindég lelőhetnek. Nagyon nehéz okosnak lenni. De ha már kíséri magukat a Jancsi huszár minden késő.

Hogy milyen az emberi hiszékenység. Köztudott itt a Don-parton és nekik is naponta megmondják itt fogtok megdögleni büdös zsidók. Mégis bizakodnak. Nem hiszik, hogy ilyen aljasságra képes az ember. Pedig a szemük előtt viszik el kivégzésre a többieket. Igaza van dögész barátunknak. Mindenki akkor jön rá hogy becsapták mikor már haldoklik és mindenre késő. Több alkalommal összejöttünk egy kis eszmecserére. Kihangsúlyozták, hogy könnyebb nekünk katonáknak, minket nem visznek kivégzésre. Az ellátásunk is sokkal jobb.

- Látják ezt a temetőt? - ebben több halott katona fekszik mint ahány munkaszolgálatos van a Don mellett. A többi temetőről nem is beszélek. Minket nem tizesével kivégzésre visznek, hanem ezrével belezavarnak egy lehetetlen feladat végrehajtásában. Tudják a maguk szálásához közel van az orosz figyelő, amit újból elakartak foglalni. Csak abban az utolsó támadásban ezer körül maradtak ott.

- Tudjuk, mert három napig szedtük össze éjjelenként a halottakat.

- Mi sem tudjuk mikor zavarnak bele egy újabb reménytelen támadásban. A tisztek mindent megtesznek, hogy előléptetést vagy kitüntetést szerezzenek. A veszteség nem érdekli őket. A katonaság vesztesége százszor nagyobb mint a munkaszolgálatosoké. A különbség csak annyi, nálunk hozzá teszik hősi halált halt. Maguknál meg nem tesznek hozzá semmit. Legfeljebb annyit hogy eltűnt. A katonaságnak annyival rosszabb a helyzete fegyverrel harcoló gyűlölt ellenségnek tekintenek. Ha fordul a hadi szerencse nem számíthatunk olyan bánásmódra, mint akik fegyver nélkül vannak itt kényszermunkán. Nem rózsás a mi helyzetünk sem. Állandóan emlegetik statárium van. Minden fegyelmetlenségért halál büntetés jár.

- Nekünk azt a legnehezebb elviselni, hogy megaláznak emberi mivoltunkban. Ütnek-vernek, annyinak sem tartanak mint egy rühes kutyát. Pedig kényes munkát végzünk. Aknákat szedünk fel és telepítünk a katonák helyett. Sokan felrobbantak közülünk aknaszedés közben, mégsem tartanak embernek bennünket.

- Ezt kétségtelenül nehéz lehet elviselni. De általánosítani nem lehet. Én is szívesen elbeszélgetek magukkal. Minden részvétem a maguké, de azon kívül, hogy cigarettát és levelet adok semmit nem tehetek. Sőt ha valami tiszt féle jön mindent le kell tagadnom. Még azt is, hogy valaha láttam magukat. Ellenkező esetben megvádolhatnak, hogy összejátszok a munkaszolgálatosokkal.

Bizalmasan megmutatnak egy gyűrűt, melynek belsejében bele van dolgozva az orosz sarló és kalapács. Ha elkapnak az oroszok megmutatom nekik. Orosz kopejkából vágták ki a felségjelzést. Nem nehéz munka, de itt szerszám nélkül, nem tudom hogyan csinálták. Vannak nálunk akik berendezkedtek erre a munkára. Bármi élelemmé vagy cigarettáért megcsinálják. Aki teheti megcsináltatja, lehet hogy evvel az életét menti meg. Akinek módjában áll megmutatni az már túljutott a közvetlen életveszélyen. Ugyan ezt elérheti, ha a röpcédulát megmutatja. Az is van mindenkinek eldugva.

Nálunk is sokan titokban tartogatnak belőle. Kétséges azonban lesz-e rá idő a bemutatásra.

- Tizedes úr még nem gondolt rá, hogy jobb lenne átmenni?

- Mindenki gondol rá, de nem meri senkinek sem mondani. Sok a besúgó aki csak arra vár, hogy ezúton érdemeket szerezzen. Csak a legszűkebb baráti körben lehet megbízni. Elmondom röviden az orosz foglyokkal történt esetet. Nem akarják elhinni. Én is nagyon csodálkoztam miért nem akarnak haza menni. Nem értettem őket, de tolmácsot nem hívhattam, mert az nagyon veszélyes. Utána elszállt a mérgem. Legjobb volna mégis csak haza menni. Ha tudnánk előre mi fog itt történni akkor lehetnénk okosak. Így azonban egyet tesz mindenki bízik a vak szerencsében.

Egy hét múlva más munkára vitték őket nem is találkoztam velük többé.

Az idő hidegebbre fordult. Vége szakadt a szabadtéri fürdésnek, mosdásnak. Mindenki eltetvesedett. Valamivel hátrább csináltak egy fertőtlenítőt. Napra és órára beosztás szerint mentek a fertőtlenítőbe. Alig vártuk, hogy ránk kerüljön a sor. Nagyon kellemetlen ezek a bogarak. Akármit csinálunk nem létezik kiirtani őket.

Sebesült munkaszolgálatosok

Hárman indultunk hátra távbeszélők. Egyszerre nem mehetünk többen. A szolgálatból nem lehet elmenni. Mi is pihenőidőnkből megyünk. A hátra kanyarodó úton összetalálkozunk egy kocsival. Beteg és sebesült munkaszolgálatosokat visznek hátra a kórházba. Szörnyű állapotban vannak. Ruházatunk tiszta rongy. A sebesültek több hete várják, hogy kórházba jussanak. Koszos rongyokkal, spárgával bekötött sebeik irtózatos bűzt árasztanak, már rothadnak. Alig férnek a kis kocsira. Lábak és kezek lógnak ki minden oldalról. A legtrágárabb szavakkal szidják egymást tehetetlenségükben.

- A k.. anyádat! Vedd már le a fejemről azt a rohadó lábadat. A pofámra folyik róla a genny.

- Hova tegyem, mozdítani sem tudom.

- Én meg a hastífuszos szarodban fekszem. Tartsd vissza, azt hiszed neked mindent lehet.

- Vedd le a számról a lábad, mondtam már, mert beléd harapok. - Fájdalmas üvöltés.

- Húzzátok arrább ezt a veszett kutyát mert megesz.

A két kocsis gyalog megy. Néha válogatás nélkül felugranak a sebesültek tetejére ne kelljen annyit gyalogolni. Fájdalmas üvöltések. Könyörgő hang:

- Igazítsd meg a kezemet, mert beszorult pont a sebesülésnél. Megőrülök a fájdalomtól.

- Majd a Jancsi huszár megigazítja.

Jancsi huszárnak nevezik azt a tizedest aki a kivégzéseket végrehajtsa.

- Itt fogtok megdögleni. Azt hiszitek bevesznek a kórházba? Megint vissza hozlak benneteket mint a múltkor.

A két kocsis is zsidó munkaszolgálatos. Míg szidja őket eligazítja a tehetetlen sebesülteket.

- A k... anyádat! Milyen igazgató vagy, ha saját magadat sem tudod igazgatni.

Közvetlenül mellettük megyünk, jól megnézzük őket. A látványtól meg vagyunk döbbenve. A nyomorúság feneketlen posványába taszított emberek vergődése zajlik a szemünk előtt, melyhez hasonlót elképzelni sem tudtunk.

- Miért raktak fel ennyi embert erre a kis kocsira?

Tiszteletteljesen válaszolnak.

- Mindet felrakatták velünk. De visszafelé már több hely lesz, mert a halottakat otthagyjuk.

Több kérdést teszünk fel. Mindenre tisztelettel válaszolnak. Egymással szemben a legocsmányabb szavakat használják. Elképzelni is rossz min eshettek át ezek az emberek mire ebben a szörnyű állapotba jutottak.

 folyt.köv!