Már vagy 5 éve el akarom kezdeni betűkbe és szavakba önteni az életem, mert ember az én életem tényleg komoly. Nagyjából egy skins epizódhoz tudnám hasonlítani. Legszívesebben leírnám az összes átbulizott estém, pletykát amik rólam keringtek, pasijaim történetét akiket hülyítettem, de most nem ez következik. Nézitek a gossip girlt? Az a sorozat azzal indul, hogy Serena van der Woodsen a javulásával próbálkozik. Persze izgalmasabb lenne a sok bulit bemutatni, de ha tovább halasztom a 60-as éveim beli bingo-kártyapartyaimról fogtok olvasni. Hát itt az én sztorim (persze nyugodjatok meg, visszaemlékezések biztos lesznek):

Multhét pénteken volt a szalagavatóm. Dacból  nem szerepeltem a műsorban, de a tálcás lány szerepét elvállaltam, és örülök is neki, mert így legalább minden képen rjata vagyok. De a lényeg, hogy az utána következő buliban mindenem elhagytam. Nálam persze ez nem újdonág, álladó jelleggel veszítenem el részegen a bérletem/mobilom/józan eszem. Az egész úgy indult, hogy kaptam tesómtól egy üveg pálinkát, amit bevertünk a barátaimmal. Én persze utána még bőven feleseztem, menni alig bírtam már az east side-ba is. Az ottani bulit hamar meguntam, ezért átvándoroltam barátnőim születésnapi bulijába, utána megint vissza blabla.. A sztorik most bocsi de valahogy nem rémlenek. Pár vicces momentum: Bálint szétgombolt inggel táncolta végig  a parkettet, Marci beállt  apult mögé és ingyen piát osztogatott, ezért kirakták, engem pedig 4 fiú segített a taxiba, mikor már se kabát nem volt rajtam, se táska a kezemben.  De most valami más volt. Nem tudom hogy a védőangyalom, vagy csak egy jótét lélek, de visszakerült hozzám minden. És ez elgondolkoztatott. 

Az életem nagyjából arról szól hogy hol bulizzak hétvégén, kivel, mit vegyek fel, mit igyak, és kit csípjek fel. Hogy tudnék-e rajta változtatni? Próbáltam. És menne is. De tudjátok mi az igazság? Én ezt piszkosul szeretem. Csak a felelősségvállalást nem utána.

Már 13 éves korom óta iszok. 12 éves koromban váltak el a szüleim, úgyhogy nyugodtan rám lehet sütni a 'sérült gyerek' cédulát. Csakhogy én ennek tudat alatt örülök. Nem a szokásos 'könnyebb a veszekedés nélkül' felkiáltás miatt, hanem mert mindez vezetett oda, ahol most vagyok. Néha gonoszan, de mindig pontosan elérem amit akarok, vagy tudat alatt azt, amire szükségem van. Egy másodperc alatt belelátok minden ember lelkébe, az ujjam köré csavarom, és felfedezem a gyenge pontját. Persze mióta megint elkezdtem hinni abban, hogy jónak kell lenni, és Isten meg a sors megköszöni ezt, nemhogy a jókkal, még a rosszakkal is nehéz visszaélni a képességemmel. Pedig jó lenne használni, de nem érzem helyesnek. Na mindegy.. 

Lassan jön át a meleg haverom, és egyenlőre nem akarom hogy bárki is tudjon erről a kis életvezetésről. :) See ya tomorow !!