Miért kell nekem könnyes szemmel megállni

minden viharvert, árva tölgy elõtt,

mért kell nekem az õszi csendre vágyni,

ha minden csalfa álmom összedõlt,

mért kell nekem a dombokat bejárni

s bújkálni mint az üldözött gonosz,

mért kell nekem a hegytetõre állni

mikor az orkán fákat ostoroz.

Mért kell nekem elvágyni messze, messze,

bûvös csókkal ha jõ az alkonyat,

mért kell, hogy halljam, álmaimban egyre,

búcsú-szavaktól fátylas hangodat,

és mért kell minden szép emléket

fájó betûkkel a szívembe írni,

mért kell olyan nagyon szeretni téged,

csak vágyni el, s csak sírni, egyre sírni?

Mért kell mindig magamban vándorolni,

s imákat mondani valakiért...

s mért kell csak mindig rólad álmodozni,

ha nem szeretsz, miért?, miért?, miért?