Gyönyörű, de kár, hogy ebben a formában sosem fog cirkálni az utcán. Úgy tűnik tévedtünk. Igaz, akkortájt a bemutatott koncepcióautók - többek közt az ML Merci is - lebutított formában jelentek meg a piacon, sokszor épp a legszebb részeiktől szabadította meg őket a szériagyártás. Azóta hál'istennek ez a hozzáállás megváltozott, ennek köszönhetjük, hogy a 2003-ra igért sportautó kis késéssel nem a Genfi, hanem szeptemberben a Frankfurti Autókiállításon mutatkozott be. Az Mercedes SLR után nem véletlenül szerepel a McLaren név: szinte kézenfekvő, hogy - mint más sportautó-márkáknál is - a vérbeli versenygép fejlesztéseit ültessék át az utcai kivitelbe. Itt elsősorban a legmodernebb anyagok alkalmazása említhető, mint például a karbonszálakkal erősített karosszéria, amely maximális biztonságot jelent az autó utasainak, a fékek esetében pedig a kerámia kompozit anyag használata, ami lényegesen tartósabb és szélsőséges körülmények közt is megbízhatóan lassítja a sportautót. Arról, hogy mit tud az SLR elektronikája és fedélzeti számítógépe oldalakat lehetne teleírni, mindenesetre a német mérnökök (főleg a Bosch-nál dolgozók) kitettek magukért, amire ékes példa volt az új 7-es BMW computere is: mindent bele! A Mercedes SLR váltója amolyan Forma-1-esen a kormányról is kapcsolgatható szekvenciális fajta. De térjünk a lényegre! A motor az SL 55 AMG-ből való: 5.4 literes V8-as szépség, ami csekély 557 lóerős teljesítményt ad le. Ez persze még mindig semmi: az aszfaltszaggatót 320 km/h sebességig repíti az aggregát, emellett gyorsulás szempontjából is nagyot domborít. Álló helyzetből százra gyorsításhoz 4,2 másodpercre van szüksége, aki pedig ezzel nem érné be megnyugodhat, a 200 km/h-t előbb éri el, mint egy Suzuki... 11,3 mp! Az igényes autók kedvelői pedig biztos azt az apróságot is értékelni tudják, hogy a Mercedes-Benz SLR McLaren minden egyes motorját kézzel szerelik össze. Az autó külsejét talán nem is kell méltatnom, hiszen minden jelző "leg"-gel kezdődne. A képek önmagukért beszélnek. (aki hibát talál rajta azonnal szóljon!) Az autó külsejét talán nem is kell méltatnom, hiszen minden jelző "leg"-gel kezdődne. A képek önmagukért beszélnek. (aki hibát talál rajta azonnal szóljon!) A dicshimnusz után azért a nagy öregek is megérdemelnek néhány keresetlen szót. Az ötvenes évek SLR-je Juan Manuel Fangio, Stirling Moss és Karl Kling vezetésével vívta ki a versenyeken a Mercedes-Benz hírnevét. A 300 SLR háromliteres 310 lóerős motorjával és 300 km/h feletti végsebességével kora leggyorsabb autójának számított és tarolt az európai versenyeken. Ezt az autót Rudolf Uhlenhaut - akkoriban a fejlesztésért és tesztelésért felelős vezető - akarta átültetni 1954-ben a mindennapokba és azóta is "Uhlenhaut-Coupé"-nak becézik a nagy elődöt, amelyből összesen két prototípus készült. Végülis úgy lett legenda, hogy igazán meg sem született, mert a gyár úgy ítélte meg, hogy az ötvenes éveket felkészületlenül érte volna egy ilyen durva példány, másrészt 1955-ben úgy határoztak, hogy kivonulnak az autóversenyzésből. Jóllehet nem volt hosszú életű az SLR dicsősége, mégis fogalommá vált... (itt a vége, húzz el véle!) forrás:ma