Egy szerelem története

Itt állok a sírod előtt, egyedül (vagyis nem egyedül), a kisbabánkkal a hasamba.

Annyi minden történt.

Megtudtam, hogy belém szerettél, én akkor még csak barátként szerettelek.

Karácsonykor jöttem rá az igazságra, a szerelmed viszonzásra lelt. Titokban tartottuk mindenki előtt, bár boldogan járhattunk volna. De túl kockázatos lett volna, nem tettél ki ekkora veszélynek.

Eljött az évvége, és el kellett válnunk. Én hazamentem, ahogy te is. Nem sokkal később rosszul kezdtem lenni, minden reggel hányinger, fejfájás, szédülés és nem jött meg. Elmondtam anyáéknak, azt hitték, valami vírust kaptam el, de én mér sejtettem az igazat, ezért nem mertem elmondani. Anyával elmentünk az orvoshoz. Elvégezték a vizsgálatokat, másnap kellett visszamennünk. Reggel bementünk a kórházba. Az orvos elmondta, amit eddig is sejtettem. Terhes voltam. Anyukám nagyon meglepődött nem tudta volna rólam elképzelni ezt. Azonnal mondta az orvosnak, hogy elvetetem. Az orvos beleegyezett 1 hónap múlva volt kiírva a műtétem. Hazafele a kocsiban szótlan voltam, anyukám meg ideges. Ahogy hazaértünk rögtön elmondta apukámnak, hogy mi a bajom. Ő nagyon ideges lett, ilyennek még nem láttam, kikelt magából, mindenfélének elmondott. Anyukám miután apám megnyugodott elmondta neki, hogy elvetetem. És akkor mondtam, hogy nem fogom megtenni, nem vetetem el. Akkor teljesen ledöbbentek. Apukám kimérten megszólalt. Sose hallottam még így beszélni.

Összecsomagoltam és köszönés nélkül elmentem otthonról. Rögtön tudtam hova menjek hozzád. Ahogy ezt gondoltam, a Grimmauld térre hoppanáltam. A 12-es házra gondoltam, és megjelent előttem. Bekopogtam, azonnal meghallottam Mrs. Black sikítását. Mrs. Weasley nyitott ajtót, amint meglátott nagyon meglepődött. Behívott a házba. Mindenki kíváncsi volt mit keresek itt? Már éppen válaszolni akartam, amikor megláttalak a lépcsőn jönni lefele Ronnal együtt. Bocsánatot kértem, odamentem hozzátok, és megöleltelek titeket. A szemedbe néztem, és mondtam neked: - beszélni szeretnék veled. Bólintottál, és felmentünk a Ronnal közös szobátokba. Amikor leültünk az ágyra, rögtön megcsókoltál, viszonoztam. Megkérdezted mi a baj, és miért vagyok itt? Elmondtam mindent.

Amikor megtudtad, hogy terhes vagyok, láttam az arcodon, hogy nagyon boldog vagy. Boldogok voltunk.

Pár nap múlva mindenkinek mindent bevallottunk. És ott mindenki előtt letérdeltél, majd megkérted a kezem. Egy csodaszép gyűrűt kaptam tőled. Rögtön igent mondtam. Végül beteljesülhetett a vágyunk, összeházasodtunk. Kicsi esküvő volt, de nekem a legszebb a világon. A barátok voltak ott, a szüleimet is meghívtuk, de ők hallani se akartak rólam. Dumbledore volt a pap, gyönyörű hófehér abroncsos ruhám volt. Te meg fekete öltönybe voltál.

Majd jött a háború és tudtam, hogy el kell menned. Segítettem, ahol tudtam, és akiknek tudtam, de 6 hónapos terhesen nehezen ment minden.

Azóta eltelt már 2 és fél hónap.

Aztán egy reggelen, bagoly kopogott az ablakomon, csőrében egy levéllel. Te írtál. Azt mondtad egy-két nap múlva lesz a végső ütközet. Te már előre láttad a sorsod, de nem akartad elmondani. Elmondtad, hogy szeretsz, akkor még nem sejthettem, hogy utoljára mondod ezt a szót nekem. Azt mondtad, hogy ha fiunk lesz Harrynek nevezzem el. Igen már nem sok volt hátra a szülésig.

Nem tudtam mire vélni ezt a levelet, összezavart, de megnyugodtam, élsz még.

Bárcsak találkozhattam volna veled, még egyszer, de nem lehetett.

Elérkezett a végső nap. Rengetegen haltak meg.

Legyőzted a nagy sötét mágust, Voldemortot. De hiába, magával vitt a túlvilágra, elszakítva tőlem, örökre.

Amikor megkaptam a gyászjelentést, egy világ dőlt össze bennem, mégsem tudtam sírni, éreztem, erősnek kell lennem, a babánkért.

Eljött a temetésed napja, nagy tömeg kísért a végső nyughelyedre. Díszkíséret vitt végig a temetőn, családok, barátok, idegenek gyászoltak. Bánat ült a szemükben.

A temető már üres, s én még mindig itt állok a sírod előtt, nem értek semmit.

Miért nem talált meg hamarabb minket a szerelem? Miért nem ismerhettelek meg hamarabb? Miért haltál meg? Miért hagytál itt?

De a kérdések csak visszhangoznak a fejemben, újra és újra, válaszok híján.

Lerakok hát egy vörös rózsát a sírodra, a szerelem jelét.

Ennyit suttogok még:

- Örökké szeretni foglak Harry Potter.

Ahogy ezt kimondom, megsimogatom a hasamat. A kicsi viszonzásképpen vagy megértés képen belém rúg. Elindulok haza hoppanálok a lakásunkba. Leveszem a pulcsimat, odaállok a kandalló elé. Rengeteg kép van rajta. A Roxforti képeink. Az esküvőnkről képek. Emlékszem, ahogy félszegen felhúzod az ujjamra a gyűrűt, és kimondod az igent. A baba első ultrahangképe is helyet kapott a sok fénykép között. Elterveztük, elmegyünk mugli orvoshoz is. Kíváncsiak voltunk milyen lesz a mi kicsi babánk? Rengeteg emlék, ami hozzád fűz Harry. Nem tudom, hogy leszek képes ennyi fájdalmat elviselni? Legördül egy félszeg könnycsepp az arcomon, hirtelen érzem megrepedt a magzatburok, elfolyik a magzatvizem.

Pánikba esem, nem tudom, mit csináljak, hirtelen hoppanálok a Szent Mungóba. Szólok az első gyógyítónak, aki az utamba kerül. Felvisznek a harmadik emeletre a szülő osztályra. Akkor eszmélek fel, amikor már nyomnom kell, elég hamar kezdődött a toló fájás. Nagyon fáj, de ki kell bírnom. Pár óra múlva világra hozom a fiunkat, az ifjú Harry James Pottert. Erős és egészséges, szakasztott az apja, sötét barna haj, ragyogó zöld szemek. Most etetem meg, egyfolytában éhes, én csak mosolyogni tudok.

A gyógyító most vitte ki a szobámból. Egyedül vagyok újra, magányos, megtört. De most végre sírhatok, most, mikor senki nem lát. Siratlak téged kedvesem.

Még nem sejthetem mit hoz a holnap, mi lesz velem és Harryvel, de azt tudom, rólad tudni fog mindent. Tudni fog Harry Potter és Hermione Granger szerelméről.

Másnap jönnek be Weasleyék és Hagrid. Mrs. Weasley rögtön megölel, felsorolja mennyi mindent hozott be nekem, hogy egészséges legyek, valamint a pici Harry is. Ron is megölel, de tudom ő is belül meggyötört, mint én. Az ikrek pedig már mondják, mennyi csínt fognak megtanítani Harrynek. Tudom, hogy csak azért mondják, hogy jobb kedvem legyen, vagyis remélem, hogy csak azért mondják. Hagrid sír megölel, és azt mondja: rá mindig számíthatok. A gyógyító most hozza be az én kis csillagomat, a kezembe adja, azután elmegy. Mindenki körülállja, és nézi. Én elkezdek sírni, arra fogom, hogy még nem hevertem ki a szülést, de tudom, ahogy ők is, mennyire szeretném, ha Harry is itt lenne velem. Megölelne, és azt mondaná, boldog család lehetünk örökre. De nem így van. Csak én vagyok és a kicsi babánk. De egyet tudok, szeretlek Harry Potter, szeretlek!!!