Irodalmi önképzőkörünk 1990 óta ír és játszik iskoladrámákat. Az elsővel 1990-ben az utolsó magyar királyunk halálának 500. évfordulóján Mátyás király életének sorsfordulóit idéztük.

Ezt követően gróf Széchenyi István 200. születésnapján A kisded makkbul termő tölgyfa lesz... c. darabunkat játszottuk. Zrínyi Ilonáról Az erőd, a honfoglalás 1100. évfordulójáról a Bíborszínű álom, a Keresztény Magyar Királyság 1000. születésnapjáról Az Áldozat, az 1848-1849-es forradalomról és szabadságharcról A nemzetőr, míg a Rákóczi-szabadságharc zászlóbontásának 300. évfordulójáról A vezérlő fejedelem c. drámánk szól.

2006-ban az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. emlékünnepére a NE LÉPJ A FŰRE! c. iskoladrámával készülünk.

Meglepő lehet ez a közhelyes tiltó mondat, amit új tartalommal szeretnénk megtölteni! 

A minden hagyományos értéket eltaposó talpakat szeretnénk fékezni... és tisztelni a fűszálnyi életet is! Tiszteljük az elföldelt múltunkat, az elföldelt életeket!

Őrizzük az ötven évvel ezelőtti áldozatok sírja felett kizöldülő füvet, a fűben élő és növekvő emlékezetet!

Szerzőtársaimmal, a nyolc önképzőkörös diákunkkal lapoztuk fel az 1956-os forradalom és szabadságharc krónikáját, hallgattuk meg a túlélő forradalmárokat, szabadságharcosokat.

Az előjátékban a börtön mélyéről halljuk a rab költő, Gérecz Attila a kor lelkét megszólaltató Boldog Özséb himnuszát. Ebbe hasít bele egy mozgalmi dal félelmet kiváltó hangja, de ezt már egy pesti család otthonában halljuk. Ide érkeznek haza a család férfitagjai Rajk László újratemetéséről, és mivel október hatodika van, természetes, hogy a fiatalok 16 pontos követelése párhuzamba kerül az 1848-as Tizenkét pont követeléssel.

 1956. október huszonharmadika reggelén a Jugoszláviából hazatérő pártküldöttség fogadásáról a Keleti pályaudvar hangosbemondójából értesülünk, a nap eseményeire pedig a rikkancsok hívják fel a figyelmünket.

A pártvezeztőség az október hatodika óta felgyorsuló belpolitikai eseményekről és az aznapi tüntetés betiltásáról vitatkozik.

 Hangjukat elnyomja a tüntetők kórusa, s velük együtt mi is a Petőfi-szobornál vagyunk, majd a forradalmi tömeggel minden helyszínen... A legmozgalmasabb a Sztálin-szobor ledöntése. Az október 23-áról huszonnegyedikére virradó hajnalon a forradalomból szabadságharc lesz, a békés fegyvertelen tüntetők közül szabadságharcosok, áldozatok, mert a megbuktatott rendszer nevében Gerő Ernő első titkár hírhedt rádióbeszédében elítéli a tüntetőket és segítségül hívja ellenük a szovjet hadsereget... és a magyar idő szerint október 23-án este 21 órakor riadókészültségbe helyezett szovjet hadsereg felsorolásával érzékeltetjük azt a hatalmas veszélyt, mellyel a szabadságért és függetlenségért egységbe forrt magyar nemzet szembeszáll.

Ami ezután jön, azt alapvetően a Corvin köz főparancsnokának, Pongrátz Gergelynek A Corvin köz 1956 című könyvére építettük, és azokat a volt corvinistákkal hitelesítettük.

 A szabadságharc hősei illetve áldozatai a magyar nemzet legfiatalabb gyermekei, diákok, munkás és értelmiség fiatalok meg felnőtt magyarok.

A benzines palackokkal kilőtt tankok, az oroszoktól zsákmányolt fegyverekkel agyonlőtt ellenség adja a szovjet és magyar ellenség tudtára a nemzet végsőkig vállalt elszántságát.

 Október 28-a forradalom győzelmének napja: Nagy Imre a miniszterelnök, bejelenti a szovjet csapatok kivonulásának reményét, Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből és Magyarország semlegességét. Kell-e több hét nap után?

November elsején, hallottak napján az országban mindenütt mécsesek gyúlnak, a Corvin közben misét mondanak elesett bajtársaikért, az áldozatok lelki üdvéért.

Az egész ország a békés újrakezdésre készül, csak kevesen tudják, hogy a megbuktatott szovjetbarát kommunista rendszer nem adta fel a küzdelmet. Véres keze óriási ÁVO-s szervezettel markolja a hatalmat.

A szabadságharc áldozatainak számához képest elenyészően kisszámú ÁVO-s halál képeit szétküldi a világ újságjaiba, hogy ezzel is igazolja a megtorlás jogosságát. A döntő küzdelem még hátra van.

November negyedike hajnalán nyíltan vállalja a nemzet elleni fegyveres harcot.

 A Ne lépj a fűre! című iskoladrámánk utolsó jeleneteiben halljuk a Parlament épületeiből Nagy Imre és Bibó István rádiószózatát, majd november7-én, drámánk utolsó napján lövik agyon a kenyeret a mellére szorító fiatalembert a Bosnyák téri templomban, a Nemzeti Színház előtt pedig Gérecz Attila költőt, akinek a Kerepesi úti temetőben lévő sírján olvasható sorait menyasszonya, Mária énekli tetemét kísérve.

A pesti család tagjai különböző helyen élik át a nagy napokat: az apa a Kossuth téri vérengzésben kapott sebeiben hal meg, az orvostanhallgató fia, Géza részt vesz a pontok szerkesztésében, a tüntetésen, a sebesültek ápolásában, gyógyításában, Béla és Ferenc a Corvin közben harcolt.

 A várandós édesanya, Emese a kislányával, Erzsikével a tüntetőkkel.

Ő mondja: mire megszüli gyermekét, tavasz lesz s a férje és a többi áldozat sírján kinő az első fűszál, s aztán minden tavaszon. Ne tapossunk rá!

Egy kétórás drámában lehetetlen a világtörténelmi jelentőségű  eseményt "eljátszani", nem is erre vállalkozunk. A dunapentelei Rákóczi adó visszhangtalan segélykiáltásával zárjuk a drámát.

Egyedül maradt a forradalmunk és szabadságharcunk.

A Szovjetunióval sem Kelet, sem Nyugat nem szállt szembe...

Köszönjük 1956 magyarjainak a világtörténelmi jelentőségű bátorságot, az áldozatot. Méltók arra, hogy az 1956-os nándorfehérvári diadalt hirdető déli harangszó értük is szóljon, értük, akik éppen 500 évvel később a török hatalom feletti magyar győzelemhez hasonló diadalt arattak...