A felkelő nap sugarai betöltötték a fiúk hálótermét. Még senki sem volt ébren, hiszen hajnal volt, kivéve egy kócos hollófekete hajú fiút. Hajába nem kellett folyton beletúrnia, mert magától is égnek állt. Furcsa gondolatok kavarogtak a fejében. Elsősorban a tegnap este történteken gondolkozott. Felrémlett előtte egy hosszú, göndör barna hajú lány, aki hirtelen ötletből odaszaladt hozzá és megcsókolta. Látta maga előtt Sirius elképedt arcát. Bár szerette keresztapját, mégis örült, hogy Hermione őt választotta. Nem tudta miért, de nagyon megkedvelte a lányt, pedig 24 órája, még csak barátként tekintett rá. De ez a lány más volt. Az ő élete csupa kaland, boldogság és békeség. Nem magol folyton könyveket, és senkiért sem aggódik feleslegesen. Ezt Harry rendkívül vonzónak találta. Lassan a hálóterem más lakói is ébredezni kezdtek, az ébresztőórák pedig sorba csörrentek meg. Voltak, akik mogorva arccal kászálódtak ki ágyukból, és voltak, akik párna csatába kezdtek. „Milyen mások az emberek.” - gondolta Harry. Ő is lassan elindult reggelizni. A Nagyterembe érve diákok izgatott moraja csapta meg a fülét. A terem szemernyit sem változott, csak a tanulók hangulata volt más. Senki sem várta félve a bagolypostát, a fekete borítékos levéllel. Mindenki boldog volt és ez Harry hangulatára is kiterjedt. Őszinte mosollyal az arcán a Griffendél asztalához lépett. Csak Siriust és Jamest találta az asztalnál, akik nem voltak épp jó kedvükben.

- Mégis mit vársz tőlem? Mondjam azt Harrynek, hogy ejnye-ejnye?- kérdezte lángoló tekintettel James.

- Nem, azt akarom, hogy mond meg neki, szálljon le Hermioneről – válaszolta neki Sirius, aki nem is leplezte felháborodottságát.

- Miért? Nagyon illenek egymáshoz!- kiabálta vissza neki az egyre jobban dühbe guruló fekete hajú fiú, akinek most igazítás nélkül is égnek meredt a haja.

- De Harry nem ismeri úgy Hermionét, mint én!- kiáltotta neki Sirius, aki idő közben felpattant székéről.

- Ezt a Hermionét én még nem nagyon ismerem, de a másikat nagyon! És igyekezni fogok megismerni- szállt be a veszekedésbe Harry. Ő ugyan nem kiabált, de nagyon idegesítette, hogy kibeszélik Hermionét és próbálnak helyette dönteni.

- Ne haragudj Harry, hogy ezt mondom, de Hermione nem azért jár veled, mert szeret, hanem azért, mert engem akar idegesíteni – zárta le a témát Sirius, majd felállt az asztaltól és elment gyógynövénytan órára. Harry és James így kettesben maradhattak.

- Harry, szerintem, van egy kis igazság abban, amit Tappmancs mondott. Hermione tényleg nagyon hirtelen szeretett beléd és ez furcsa. Nem azt mondom, hogy én nem örülnék, ha összejönnétek, sőt én örülnék a legjobban, de szerintem vigyázz magadra. El tudnám képzelni Hermioneről, hogy felhasználjon téged véres bosszújához – mondta ki James eddigi élete talán legőszintébb gondolatát. Harry erre nem tudott mit mondani. Jó kedve amilyen hamar jött, olyan hamar el is illant. Mivel neki nem volt órája, ezért elindult a bagolyházba egy kis friss levegőt szívni. Útközben édesapja szavai csengtek fülében. Nem tudta volna elképzelni Hermioneről, hogy kihasználja. Szerette a lányt, de apja mondata szöget ütött fejében. Eszébe jutott az a jólelkű lány, akit a saját világában megismert. Talán tudná őt igazán szeretni? Miért ne? Hiszen ugyanaz az ember csak más. Benne kevesebb hátsó szándék van, de nem elég életvidám. Az itteni Hermione viszont vidám, de túl sok furcsa dolga van. Mindkét lányban van valami jó, és van valami rossz. Nem tudja, hogy kit válasszon. Először talán azt kellene kitalálnia, hogyan jut haza. Miközben gondolkozott, valaki hátulról átölelte.

- Szia Harry!- köszönte neki Hermione majd szembefordult vele. Gyönyörűbb volt, mint valaha. Szeme csak úgy csillogott formás szemöldöke alatt. Szemhéjára arany por volt szórva, jelvényéhez passzolva. Haja lazán a vállára simult. Harry még egy kis ideig csodálta, majd ő is köszönt:

- Szia!- ennyit bírt kipréselni magából. Közben felértek Harry úti céljához, a bagolyházhoz. Némán álltak egymás mellett, majd a csendet Hermione törte meg.

- Mi a baj?- kérdezte szemöldök ráncolva.

- Semmi- hangzott a tömör felelet Harry szájából.

- De valami csak van- akadékoskodott Hermione, aki idő közben az ablakhoz lépett. Hajába belekapott a lágy szellő. Olyan volt, mint egy festmény, a Roxfort kőfalain. Harryt teljesen megbabonázta ez a látvány. Megtette, amit már réges-régen meg kellett volna tennie, amióta találkozott a lánnyal. Odalépett hozzá és forrón, szenvedélyesen megcsókolta. Minden gondolat, kétely elszállt a fejéből. Teljesen átadta magát a csóknak. Nagyon sok ideig nem távolodtak el egymástól. Harry azt kívánta, hogy bárcsak örökké tartana ez a nap.

Írj kritikát