1.fejezet

Harry egy kalandos kiruccanást tervezett estére. Be akart menni Dumbledore szobájába, hogy ott megnézhessen néhány emléket a merengőben. A barátait nem avatta be tervébe, így egyedül indult a láthatatlanná tévő köpeny alatt az irodába. Dumbledore nem volt az iskolában, mert fontos ügyeket intézett a minisztériumban. Ez pontkapóra jött Harrynek.
- Citrompor- suttogta az ajtónak, de mivel az nem nyílt ki így tovább próbálkozott.
- Drazsé, csoki, nyalóka, csótánycsokor, csokibéka…- próbálkozott az egyre türelmetlenebbé váló griffendéles.
- Mit tudom én - mondta végül, és a szobor beengedte.
- Na ez mindig bejön!- mondta Harry és belépett a szobába. Azonnal megtalálta a kőtálat, beledugta a pálcáját. Mintha a padló belelökte volna a merengőbe, úgy zuhant a nagy semmiségbe és végül megérkezett. Izgatottan körülnézett, de azt hitte, menten elájul, amikor megpillantotta édesapját és barátait. Kacarászva indultak a kedvenc bükkfájukhoz. Harry szíve vadul kezdett kalapálni, de követte őket. James leült és a többiek is követték példáját. Harry leült közvetlen közelükbe, hogy mindent hallhasson.
- Ma este megyünk egy kicsit tekeregni?- kérdezte izgatottan Sirius.
- Tőlem, de a mi kis főnixünket is vigyük, mert rajta kívül semelyikünk sem tud repülni- bólintott Remus, aki nagyon sápadt volt, mert ma este telihold volt.
- Tényleg hol van?- kérdezte James, aki pásztázni kezdte a tó partját.
- Nem tudom. Talán próbál a szurkolós csajokkal. Nekem tetszik ez az ötlet, hogy alapítanak a Griffendélnek egy pom-pom szurkoló csapatot - mondta Sirius.
- Aha, szerintem is jó ötlet- helyeselte Peter. Harry nem tudta, hogy kiről van szó, de sejtette, hogy nemsokára úgy is kiderül.
- Nem láttátok Pipogyuszt?- kérdezte izgatottan Siriust.
- De én láttam!- mondta egy lány, aki épp most heveredett le a fiúkhoz. A lánynak gyönyörű, hosszú barna haja volt és gesztenyebarna szeme. Egy piros-arany ruha volt rajta rakott szoknyával. Nagyon jól állt neki, így nem csoda, hogy páran meg is fordultak utána. Nagyon izgatottnak tűnt.
- Most voltam a lány WC-ben és tudjátok kit láttam Luciust, aki épp Narcissának udvarolt. Hátulról rászórtam egy-két átkot és elszaladtam. Szerintem nem normális, hogy annak a csajnak udvarol, akinek mindig olyan az arca, mintha trágyát szagolna. Na mindegy, veletek mi újság?- kérdezte a lány, majd elkezdte a körmeit festegetni.
- Semmi, épp Pitont akartuk megkeresni. Tényleg azt mondtad, hogy láttad!- kiáltotta Sirius.
- Jaj, tényleg. A könyvtárban láttam, mint mindig. Képzeljétek szépítő bájitalt keresett ahelyett, hogy venne egy sampont!- mesélte mosolyogva a körmeit reszelgető lány. Erre mindenki nevetni kezdett. Beszámoltak egymásnak esti terveikről. Harry azonban már nem nagyon figyelt, mert a lány kötötte le figyelmét. Olyan ismerősnek tűnt neki és végül rájött, hogy ki ez a lány. Hermione volt az. Harry rögtön felpattant és közelebb ment a lányhoz, hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban Hermionét látja. Lehet, hogy csak képzelődik, de mégis a legjobb barátját látta. Harry ezer közül is felismerte volna arcvonásait. Bár nem éktelenkedtek a szemei körül karikák, hanem szemeiben mohó csillogás ragyogott. Úgy nevetett a többi tekergővel, ahogy Harry még sohasem látta nevetni. Harrynek azon járt az esze, hogy miként került ide a lány. Abban biztos volt, hogy nem Hermione szüleit látja. Hiszen ők nem is jártak varázslóiskolába. Eszébe jutott Remus mondata: „Tőlem, de a mi kis főnixünket is vigyük, mert rajta kívül semelyikünk sem tud repülni” Ha viszont Hermione animágus, méghozzá főnix, akkor át tud változni, vagyis sohasem hal meg, mert abban a pillanatban, amikor a halálán van, gyorsan átváltozik. Harryt hirtelen elöntötte a méreg. Ez nem érezte igazságosnak, hogy a lány annyi időt tölthetett szüleivel, ráadásul nem is mondta el. Harry ezt nem bírta tovább, így elindult sétálni és otthagyta röhögcsélő tekergőket. Azonban olyan dolog történt, ami Harry legfélelmetesebb rémálmát is fölülmúlta. Egyszerre mindenki felé nézett, mintha szellemet látnának. Nem is tévedtek nagyot, mert Harry elkezdett számukra láthatóvá válni. Harry azt sem tudta, hogy sírjon, vagy nevessen. Édesapja és barátai mikor megpillantották lábát, azt hitték, hogy valami vicc. Hermione felsikoltott a többiek pedig várták a többi testrész megjelenését. Nem kellett sokat várniuk, mert Harry pár pillanat múlva megjelent. Először nem ismerték fel. Hermione pattant fel legelsőnek.
- Jézusom, de király! James ez a te fiad? Annyira hasonlít rád! Hát nem tök jó!- kiabálta a lány.
- Tényleg hasonlít rád! Hogy kerültél ide? Időnyerő vagy ilyesmi?- kérdezte szemöldök ráncolva Sirius. Harrynek először nem jött ki egy hang sem a torkán, de egy idő múlva megunta a várakozást és megszólalt:
- Én Harry Potter vagyok és beleestem egy merengőbe. Nem tudom mi történt, mert általában láthatatlanul szoktam mászkálni az emlékekben - mondta bizonytalanul a megilletődött griffendéles.
- Ő tényleg az én fiam? De jó látni, hogy milyen leszel!- mondta James, majd szorosan átölelte Harryt.
- Téged is jó látni apa főleg, hogy meg fogsz…- kezdte Harry, de elharapta a mondat végét. Már majdnem elmondta édesapjának a jövőjét. Harry elkezdte mesélni, hogy él, milyen tanuló, és amikor a barátaihoz érkezett, egy kicsit elbizonytalanodott. Vajon mondja el Hermionének, hogy az ő idejében is barátok? Végül úgy döntött, hogy elmondja.
- Ja, és téged is ismerlek. Velem együtt jársz a Roxfortba és nagyon jó barátok, vagyunk - fejezte be a mondókáját.
- Tényleg, de szuper!- mondta izgatottan a lány.
- Oh-oh nemsokára kezdődik a kviddicsmeccs! Mennünk kéne! Jössz Harry?- kérdezte Sirius miközben egy Invito bűbájjal magához, hívta a seprűjét.
- Persze, miért ne?- válaszolta Harry, már alig várta, hogy lássa édesapját repülni. Soha életében nem volt még ilyen boldog pillanat, amikor elindulta a pálya felé. Hermione közben szurkolós dalokat kántált és néha megpom-pomozta a fiúk fejét. Sokkal vidámabb volt, mint a Harry által ismert könyvmoly Hermione. A lány észrevett, hogy őt bámulja megszállottan.
- Mi az? A te világodban nem ilyen vagyok?- kérdezte a lány, amikor már harmincadjára is elkapta a fiú pillantását.
- Még csak nem is hasonlítasz rá! Ő olyan könyvmoly meg stréber, de nagyon jó szívű- válaszolta neki Harry.
- Akkor biztos olyan vagyok, mint Lily Evans- mondta Hermione borzongva. Harry ekkor egy kicsit haragudott a lányra, de büszke volt édesanyjára.
- Heh!- fordult hátra James.
- Ne is figyelj rá! Tudod ő a szerelme, de a csaj utálja szóval reménytelen - világosította fel Hermione. Harry már megint majdnem elszólta magát, de még időben észbe kapott. Időközben megérkezte a pályára, ahol a fiúk bementek az öltözőbe, Hermione pedig a szurkolós csajokkal találkozott a lelátók alatt. Harry már izgatottan várta a meccset.

Írj kritikát