[90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
Könyvajánló A JAGUÁRISTEN ÁLMODIK (kalóz, kalózregény, kincsvadászat)
szerzők: Pilizota Szandra és Lengyel Róbert
„A jaguáristen álmodik című kalandregényben Marquee de Cassal kapitányasszony irányításával a Sirály nevű kalózhajó és legénységének történetéről olvashatunk. Igazi kalózhistória, elrejtett és megátkozott kincsek, testvérek közötti ellenségeskedés, a színfalak mögött húzódó összeesküvés."
http://jaguaristen.hupont.hu/
|
A 2009-es év Top Elite versenye.
Ez lesz az év leg nagyszabású versenye. Jelentkezz és vesd próba alá , hogy menyire szép és Elite az oldalad.
Az eső helyezet de csak is az első a legértékesebb kreditet kapja meg.
És az első 10 pedig kikerül a Top Elite Affilates falra.
A verseny 3 fórdúlós lesz.
1.-ső forduló lesz a selejtezés Itt kiválasszátok szavazás alapján az első 20 Elitet.
2.-ik Forduló itt derül ki , hogy ki lesz az első 10 Elit ez is szavazás alapján történik.
3.-ik forduló itt egy 5 tagú zsűri ki válasza az első 3 Elitet akiknek az oldala a legjobb
a 2009-es évben.
A zsűri kiválasztása a verseny indulói közül választom ki aki nem jutott be az első 10 -be de benne volt az első 20 - ban. Övéké lesz a végső döntés.
Első 3 résztvevő nyereménye.
1. 112 kredit + Emléktábla + Elitfal
2. Emléktábla + Elitfal
3. Emléktábla + Elitfal
A verseny jelenezési határideje. 2009. Június 30. A
További feltételek az oldalamon ITT a www.cordeliachase.gportal.hu n.
Pusz oldalszeije.Gabcsa
|
Na, beirom ide is!!! Örülök, hogy végre találtam egy nemcsak tartalmában, hanem küllemében is izléses oldalt a gportálon :))
szivből jövö gratula!!!
http://varnyu.info |
Anyaa, köszi h felraktál:)♥ jó az oldal:D
szeretlek.puszi |
Dkm, búbos köszönöm alássan:)♥♥
Osszátok el :D
Pussz: Emily vagyis Papucska:) |
df is csatlakozik ehez :) |
Szia Emily
Jó az oldalad csak amit a képekről mondtam el ne felejtsd:D
puszi DK |
K e d v e s S z e r k i !
Az oldalamon elindult egy grafikai verseny, aminek a fődíja 100 kredit! Látom, nagyon szép designt tudsz csinálni, ezért is tartalak esélyesnek.
Üdv: Kitty
U. I.: Ez csak egy bemásolt szöveg, de csak igazán igényes oldalakra másolom be! |
Szia^^
Arthurspicc vagyok..
Nem Hirdetés céljából irok neked. Csak most Lett újra beinditva az oldalam.. és jó lenne ha megnéznéd... elmondanád véleményedet, esetleg cserélhetnénk buttont bannert, linket...
Remélem nem zavarlak, És persze nem kötelező betekinteni hozzám...
Ha hirdetésnek veszed bocsi....
Sziaa ^^tudom hogy bemásolt szöveg, de csak olyan oldalhoz illesztem be, ahol tetszik is az oldal..mert hülyeség lenne egy ronda oldalhoz betennem ezt és az ő véleményét kérnem nem?
|
Muciiim♥♥
Köszönöm hogy megnézted és én is imádlak:)
Puszi: Emyd |
imádlak drága Emym♥♥
puszi: Micu |
Akarsz nyerni? Gyere és jelizz :) Légy TE a LEGJOBB :P
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Két oldalam:
* Súja * Japanese Fashion
Itt mindent megtalálsz amit érdemes Japánról és az Animekről megtudni! Egy kis ízelítő: Battle Royale, Gésák, Kabuki, Japán Zene, Tanulj Japánul, Yaoi, Konyha, Öltözködés, Szokások és még sok minden más! Interaktív: Japánért Club és Battle Royale Fan Club valamint egy Petíció a Bombázással kapcsolatban. Regiseknek: Nagy ANIME gif és avatar gyűjtemény, Fanjelzések, Avatar gyűjtemények, Én csináltam XD, MSN Hangulatjelek stb. Mire vársz? Katt :)
FONTOS: Az oldalon mindig van aktuális VERSENY!!! Jelizz és NYERJ!!! :)
Beutiful Nana Kitade <3
Ismered a csodálatos és tehetséges, Nana Kitadet? Igen! Wíííííííííííííííí, de jó XD akkor kattolj ide, mert itt mindent megtudhatsz róla. De ha a válaszod az, hogy nem akkor is katt ide, mert ha megismered, biztos, hogy meg fogod szeretni. Csak rajtad áll, hogyan döntesz, én benéznék a helyedben. :P Itt is kérhetsz Button cserét ám…
|
Szia! Ha szereted a punk-rock zenét, akkor ez a banda biztos be fog jönni neked! ;D Gyere és nézz körül!
|
Szija Martu!!! K**va jó ez a honlap!:D Teccik! cupp!:D (L)(L)
Cijja djágám! De biztos nem olvastál, akkor nem mondanád:P Najó, kivéve a Sülés:D Mindegy, köszönöm, hogy meglátogattál! Nekedis cupp(L) |
Szia!Nagyon jó az oldalad!ha van kedved és időd akkor nézz be hozzánk is és ha megtetszett az oldal akkor jelentkezzhetsz Matyi&Jenny fan-nak.Előre is köszönjük! |
Szia! Bocsáss meg, csak most figyeltem az oldalam reklámkönyvét. Általában azt ritkábban nézem, mint a vk-t. :) Úgy jó lesz, ha "Anne oldala"-ként kiírsz. Köszönöm, hogy figyeltél erre. Pussz: Anne |
Az ismert szerepjáték előzményei! Agatha még újonc, Darkmoon ura Maddock, minden vámpírok atyja. Gyere és utazz velünk vissza ezer évvel ezelőttre! |
[90-71] [70-51] [50-31] [30-11] [10-1]
|