A Peugeot 407-es topmodelljével valahogy úgy van az ember, mint amikor egy drága és egzotikus étteremben ételkülönlegességet rendel. Mivel borsos az ára, igazán rendkívülinek és ínycsiklandozónak kell lennie ahhoz, hogy később újra visszamenjünk. A példában említett étteremmel ellentétben a Peugeot ugyan nem a rétegmodellek mezőnyében utazik - ők a tömeggyártásra esküsznek -, tesztünk 407-esének az extrákat is beleszámolva tízmilliós ára zonban már egyértelműen az unikumok közé sorolja az autót, így a mérce is jóval magasabbra került. Topmodell A 407 V6-os verziója több tekintetben is hozza a papírformát, hiszen igazán látványos és szép autó. A kivételesen markáns és erőteljes orr - a hatalmas és agresszíven rácsozott légbeömlővel - például némi képzelőerővel akár a legendás Ferrarikat is felidézheti bennünk. Az oldalnézet is csupa lendület és sportos ív, s hasonlóan tetszetős a belső tér is. Ami a műszaki tartalmat illeti, a Peugeot e téren is igyekezett a legjobbat nyújtani. A V6-os motor, a hatfokozatú, automatikus váltómű, az állítható csillapítású futómű, a sok elektromos kényeztető és biztonsági eszköz, no és persze a vetélytársak szintén borsos árai láttán akár még a 8,7 milliós alapár is igazolható. A teszt során azonban kiderült, hogy a 407 V6 több tekintetben is alulmúlja az ilyen árkategóriájú autóktól joggal elvárt nívót. Mi a tökéletes? Egy ókori bölcsesség szerint nem az a tökéletes, amihez már nem lehet semmit hozzátenni, hanem az, amiből elvenni nem lehet semmit. Röviden: a lényeg számít, a sallangok kerülendők. Amikor ez a gondolat érlelődött, persze még nyoma sem volt automobilnak, ám azóta számos kocsival találkoztunk, amelyre érvényes, tehát autós viszonylatban is lehet benne valami. Gondoljunk csak a Peugeot 407 V6-tal hasonló ár- és méretkategóriában versenyző Lexus IS200-asra, s azonnal nyilvánvaló, hogy működési kultúra és minőség, azaz a lényeg terén mekkora különbségek adódhatnak. Hiába a prémiumértéket sejtető ár, 407-esünk modern ablaktörlő lapátjai bántóan zajosan működtek, a váltó olykor egyet-egyet rántva kapcsolt, a háromliteres motor pedig - az ekkora lökettérfogatból manapság csak átlagosnak számító 211 lóerejével - 14,7 literes átlagfogyasztást produkált. Nem vizsgázott jól a futómű sem: hiába állítható a rugózási karakterisztika, olykor még a komfortosabb beállításnál is dobált a 407-es. Ellenpont Mindez drámai kontrasztot képez a látványosan kialakított belső térrel, a motor nagyszerű gyorsítóképességével és szép hangjával. Gyönyörűen szól a hifi is, s a 407-es autópályán, nagy tempó mellett sem fut zajosan. Az igényesen kárpitozott ülés lapja lehetne kicsit hosszabb, s azért is kár, hogy a kézzel is kapcsolható váltó kulisszája nem kapott megvilágítást. Diszkréten ízlésesek a krémszínű analóg műszerek, kellemes látványt nyújt narancsos megvilágításuk, sőt még a fedélzeti komputer és navigációs rendszer képernyőjének színvilágát is legalább féltucatnyi árnyalatban igazíthatjuk aktuális kedvünkhöz. Visszafogott eleganciát sugároznak az eltalált arányban alkalmazott krómbetétek, a bőrkárpitozás varrásának és mintázatának eleganciája pedig legendássá vált angol autókat idéz. Az ember tehát könnyen átadja magát a 407-es kényeztető atmoszférájának, az utcán elkapott elismerő pillantások pedig egy percre sem engedik feledni, hogy az autó, amit vezet, másoknak is nagyon tetszik. Öröm az ürömben, hogy a 407 vezetése sajnos felfedi a fent említett hibákat is. A megoldás Mindez azonban ne szegje kedvünket, van megoldás. Kövessük az ókori bölcsességet, szorítkozzunk a lényegre. Ha elvárásaink józanok, könnyen lemondunk a V6-os luxusfelszereltségének egy részéről, a fontos dolgokhoz így is hozzájutunk. A Peugeot kínálatában ugyanis kapható olyan modell, amely ugyanakkora, mint a tesztelt autó, 1,35 millióval olcsóbb (Tiptronic rendszerű váltóval 950 ezerrel kerül kevesebbe) és sokkal takarékosabb. Ha beleszerettek a 407-esbe, keressék a HDI-modellt...