Szédelgő szirmok...
Szerettem volna inni még kicsit
tiszta szavaid éltető cseppjeit.
Lágy harmatom voltál, de magához int
Téged mennybéli távolság megint.
Hiába ébred minden nap a Nap,
hervadó fejem a földfelé mutat,
szomorú száradás húzza szelíden,
lágy szellővel is a halál üzen.
Ha Te elmégy, én is elmegyek,
szárától elhaló vadvirág leszek.
Szélnek eresztem törtfehér álmaim´,
szédelgő szirmok lepkeszárnyain.
|