Álomország
Demogorgon 2006.02.12. 22:28
Álomország
(E.A.Poe)
Magányos, bús úton át
Melyen angyal sose járt,
Hol az éj, egy Eidólon
Ül fent a ébenszínű trónon,
Nemrég búcsúztam el tőle:
Szomorú, bús-ködös Thúle,
Vad földön, hol kin terem:
Túl Időn és túl Teren.
Végtelen-féktelen folyók,
Szurdok, barlang, Titán bozót.
Alakok, mit ember nem sejt:
A harmat könnye mindent elrejt.
Hegység, s körül hirtelen
Tenger, amely végtelen,
Tenger, amely oly komor,
Az egekkel összeforr.
Bús vize – bús és halott,
Halk vize – halk és rideg
Liliomnak ad helyet.
És e tónál, mely végtelen,
Vize bús – bús és halott,
Vize halk – halk és rideg:
A virág szirma jéghideg.
És e hegynél, s e folyónál,
Fojtva, s egyre mormogóknál,
A szürke bozót, sár mesél,
Hol varangy és gőte él,
A tenger mélyén elfeledett
Réges-rég egy szörnyeteg.
Kietlen és komor tájék,
Minden zugban naiv vágy ég,
A vándor itt találja meg,
Amit sohasem feled:
Múltja sötét árnyait.
Fehér leplű szárnyait,
Barát volt – s mi lett vele?
Föld és Ég fogadta be.
A szív, ha rajta mély seb vérzik,
A táj megnyugtat, szinte érzik
A lelkek ezt a bút-könnyeket.
S ki csak az árnyakat látja meg:
Eldorádó. Végignézni ezeket:
A vándor nem teszi meg.
Nem bírja, vagy nem meri,
A nagy titkot az emberi,
Gyenge szem nem látja meg,
Elrejtik a fellegek.
Szigorú királya tiltja,
Hogy a szemét kinyithassa
A vándor: itt csak alig lát;
Fekete szemüvegen át.
Magányos, bús úton át
Menyen angyal sose járt,
Hol az éj, egy Eidólon
Ül fent ébenszínű trónon,
Szomorú, bús-ködös Thúle:
Nemrég búcsúztam el tőle.
|