Főoldal>>

<< Vissza az 1. részhez

szerző: RAVASZ István

Harcok Erdély középső részén és a Székelyföldön 1944. szept. 5-től a hónap közepéig

A Tordai csata

2.rész

Szeptember 4-én a szovjet csapatok már behatoltak a román kézen lévő Tömösi- és Vöröstoronyi-szorosba. Erről a 4. német légiflotta felderítő gépeinek jelentései befutottak FRIESSNERhez, illetve GROLMANhoz. A két tábornok a jelentés hatására nem vonta vissza támadásra vonatkozó parancsát, mivel úgy értékelte, hogy a Maros-vonal elérésére még mindig maradt elég idejük. (...)

Szeptember 5-én a 6. hadseregparancsnokság átvette az LVII. páncéloshadtest egészét, beleértve az Ojtozi-szoros kijáratánál harcoló KESSEL-csoportot, valamint az Úz és a Csobányos völgyének kijáratát lezáró 4. hegyihadosztályt is. A Székelyföld déli része ezzel egészében a 6. hadseregparancsnokság hadműveleti vezetése alá került.11 A hadseregcsoport vezérkari főnöke egyúttal beszélt a 8. hadsereg vezérkari főnökével arról is, hogy a balszárnyon harcoló XVII. német hadtestnek mi a teendője, ha az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport visszavonulást kezdene.

1944. szeptember 5-én 4.45-kor a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport két magasabb parancsnoksága, a 2. magyar hadsereg és a Gruppe Siebenbürgen alárendeltségébe tartozó seregtestek megindították a támadást Dél-Erdély irányába. A hadműveletek súlyát a magyar alakulatok viselték, az ő arcvonalukon alakult ki az 1944-es magyarországi hadműveletek első olyan, nagyobb szabású ütközetsorozata, amelyet a korabeli szóhasználatban csataként kezdtek emlegetni, s amely a későbbi szakirodalom egy részébe is tordai csataként vonult be.

A magyar-német támadás, szept. 5-7.

A támadás meglepetésként érte a román felet. A román csapatok ennek megfelelően nem tanúsítottak számottevő ellenállást, arcvonaluk összeroppant. A 20. román kiképző gyaloghadosztály parancsnoka maga is fogságba esett. 5-én estig a 2. magyar hadsereg támadásban résztvevő seregtestei, a 7. és 9. tábori póthadosztály, a 2. páncélhadosztály és a 1179. német rohamlövegosztály 20-25 km mélyen behatolt román területre, és elérte a borrévi (Buru) folyóvilla–Sinfalva (Corneşti)–Torda (Turda, Thorenburg) (eddig 7. hadosztály)–Aranyosegerbegy (Viişoara) (9. hadosztály)–Marosludas (Luduş) (2. páncélhadosztály) terepszakaszt. A német Erdély-csoport támadása a Maros tengelyében szintén meglepte a románokat. A 8. SS lovashadosztály ékei 5-én estig kijutottak a Maroslekence (Lechinţa)– Marosugra (Ogra)–Nagycserged (Cerghid)– Küküllőszéplak (Suplac) vonalra. Harcfelderítő járőreik elérték a Maroslekencétől mindössze 10 km-re lévő Marosludast, s felvették a harcászati összeköttetést a 2. magyar páncéloshadosztály ékeivel. (Ténylegesen az összefüggő magyar-német arcvonal csak másnap alakult ki.) Az Erdély-csoport támadásában a Marosvásárhely– Marosludas vasútvonalon a 102. magyar páncélvonat is részt vett, amely nyugati irányban Marosugra-nyugat körzetéig tört előre.12

A 7. és 9. tábori póthadosztály hadműveleti irányítása a KISS István altábornagy vezette II. hadtestparancsnokság kezében volt, amely törzsszállását Kajántón (Chinteni) rendezte be.13

A 7. magyar tábori póthadosztály támadott a 2. hadsereg jobbszárnyán. Magyarfenesnél (Vlaha) és Erdőfeleknél (Feleacu) különösebb erőfeszítés nélkül leküzdötte a román Cluj (Kolozsvár) territoriális zászlóalj egy századának, illetve a 83. román gyalogezred menetzászlójának (20. gyaloghadosztály) ellenállását, átlépte a Kis-Szamos déli vízválasztóját, bejutott a Gyalui-havasok keleti előhegyei között a délkeleti irányba párhuzamosan futó patakok völgyébe, és Borrév–Torda között kijutott az Aranyos északi

partjára. A tordai hidat épségben birtokba véve átkelt azon, és hídfőt foglalt az Aranyos jobbpartján, de ennek a német és a román forrásokban nincs nyoma.14

A 22. hadsereg centrumában a 9. tábori póthadosztály lépett támadásba. Egyedül Kolozspatánál (Pata) kellett harcba bocsátkoznia, a román Cluj zászlóalj egy századával. Ellenállás nélkül áthaladt a mezőségi dombokon, és a Torda–Aranyosegerbegy szakaszon elérte az Aranyos balpartját. Az egerbegyi hidat épségben birtokba véve átkelt azon, és Aranyosgyéres elfoglalásával hídfőt foglalt a folyó déli partján.15 A 7. tábori póthadosztály balszárnya és a 9. jobbszárnya ezzel birtokba vette a majdani tordai csatamezőt.

A 2. páncélhadosztály a 2. hadsereg balszárnyán indította meg támadását, együtt a német 1179. rohamlövegosztállyal. Egyedül Nagysármásnál (Sărmaşu) ütközött ellenállásba, de a 7. román határőrezred nem tanúsított számottevő ellenállást, megfelelő páncéltörő eszközök sem álltak ehhez rendelkezésére. A Ludas-patak tengelyében gyorsan haladt délnek, s estére elérte a patak torkolatánál fekvő Maros-parti kisvárost, Marosludast (Luduş).16

Szeptember 6-án a támadás folytatódott. A két magyar tábori póthadosztály átlagban 12-15 km mélységben, a 2. magyar páncéloshadosztály és a német Erdély-csoport átlagosan 3-5 km mélységben nyert teret. A viszonylag nagy különbség oka az volt, hogy a támadási sáv nyugati felén a magyar gyalogsággal szembenálló román erők közül a 20. kiképző gyaloghadosztály zöme előző nap szinte harc nélkül esett fogságba, miután parancsnoka, VALENTIANU tábornok nem hívén el a magyar támadás hírét, elmulasztotta a vezetése alatt álló egységek riasztását. A 7. kiképző gyaloghadosztály egyedül nem állta a magyar támadást, a 6. román territoriális hadtest második lépcsőjét alkotó 18. kiképző gyaloghadosztályt pedig csak 7-én vetették harcba.17

A támadási sáv keleti felén, a 2. magyar páncélhadosztály és a Gruppe Siebenbürgen arcvonalán két román hadtest (a 6. és a gépesített) négy hadosztálya védekezett, s a második lépcsőt képező ötödik, a 8. román lovashadosztály már 6-án ellenlökést indított a 2. magyar páncéloshadosztállyal szemben, Magyarózd (Ozd) körzetéből Cintos (Aţintiş) irányába, Marosludastól délre.18

6-án estig a jobbszárnyon támadó 7. magyar tábori póthadosztály az Aranyoslonka (Lunca)–Torockógyertyános (Vălişoara)–Miriszló (Mirislău)–Felvinc (Unirea) vonalat érte el, a 9. póthadosztály a Marosújvár (Ocna Mureş)–Marosnagylak (Noşlac)–Maroskece (Cheţani) terepszakaszt. A 2. páncéloshadosztály a Cintos (Aţintiş)–Szélkút (Sălcud)–Gyulas (Giuluş), a Gruppe Siebenbürgen a Lackod (Lascud)–Héderfája (Idrifaia)–Küküllőszéplak (Suplac) vonalát érte el. A Gruppe Siebenbürgen arcvonalán támadó magyar páncélvonat a marosbogáti hídig jutott, amit sértetlenül vett birtokba. A 8. SS lovashadosztály egy harccsoportja Küküllőszéplaknál átkelt a Kis-Küküllő déli partjára, és elérte Szászörményes (Ormeniş)–Zágor (Zagăr) térségét. Ez a vegyes magyar-német TABAY-csoport volt.19

6-án Székelykocsárdnál, a 9. tábori póthadosztály arcvonalán a folyamatosan érkező 25. gyaloghadosztály első részeit harcba vetették. Ez 8.-ig négy gyalogzászlóaljat jelentett, továbbá a hadosztály közel teljes tüzérségét.20

A 6-án elért arcvonal Aranyoslonkától Miriszlóig nyugat-keleti irányban az Aranyos és a Maros között, Miriszlótól Marosgezséig (Gheja) a Maros mentén, onnan majdnem egyenesen keleti irányban, majd Héderfájától a Kis-Küküllő mentén húzódott Küküllőszéplakig, attól

délre egy 5 km mély betörési zsák alakult ki, amelynek legdélibb pontja Szászörményes volt. Onnan az arcvonal északkeletnek fordulva Kóródszentmártonnál (Coroisânmartin) érte el a Kis-Küküllőt, ezzel az országhatárt.

A támadás térnyerése folytán a magyar magasabb parancsnokságok közelebb települtek a fronthoz, a 2. hadseregparancsnokság Bethlenből (Beclean) Kolozsvárra, a II. hadtestparancsnokság Kajántóról (Chinteni) a Kolozsvár - Torda műút mentén lévő Bányabükkre (Vâlcele).21

A hadseregcsoport parancsnoksága a 6.-i teljesítménnyel kevésbé volt elégedett, mint ez előző napival, főleg a 2. magyar páncéloshadosztály vonatkozásában, s ezt GROLMAN kifejezésre is juttatta, bár értékelte az elért eredményeket.22

A 2. páncélhadosztály megtorpanásának sajátos magyarázata volt. A Maros és a Kis-Küküllő között, Magyarbükkös (Bichiş) és Magyarózd (Ozd) térségében a román hadseregnek hasonlóan nagy tüzérségi lőtere volt, mint a Honvédségnek a hajmáskéri. A román tankalakulatok az ott lévő, korábban oktatásra és gyakorlásra használt lövegekkel, valamint annak segítségével, hogy a területet évek óta belőtték (a tűzvezetéshez szükséges koordinátákkal eleve pontosan rendelkeztek), lelassították a 2. páncéloshadosztáky előretörését.23

Szeptember 7-én általában tovább csökkent a támadás üteme, de a támadó csapatok mindenütt teret nyertek. A 7. póthadosztály csak 3-5 km mélyen, jobbszárnnyal az Aranyos jobb- (ott keleti) partján Alsószolcsváig (Sub Piatra), balszárnnyal Úrházáig (Livezile) jutott előre. A hadosztálynak a Maros jobb- (ott nyugati) partján álló Nagyenyedre (Aiud, Strassburg) nem sikerült betörnie. A második lépcsőből előrevonult 18. román kiképző gyaloghadosztályt ezen a napon a 7. magyar póthadosztály támadási sávjában vetették harcba. Szeptember 8-án a 7. póthadosztály ennek következtében már nem nyert teret, csupán 1-2 km-t haladt előre, s nem foglalt el újabb lakott településeket.24

A 9. tábori póthadosztály jobbszárnya Miriszló és Marosújvár között 7-én és 8-án változatlanul a Maros vonalán állt. A hadosztály jobbszárnya azonban Marosújvártól északkeletre 7-én átkelt a Maros bal- (ott déli) partjára, s estig Magyarforró (Fărău) és a torkolat (a Marosba) között felzárkózott a Somogyi-patak jobb (északi) partjára. Ez 5-7 km-es előrenyomulást takart. 8-án a 9. magyar póthadosztály további 5-7 km mélységben nyert teret, s a 7. román kiképző gyaloghadosztály ellenében elfoglalta Marosújvárt, majd kijutott a Miklóslaka (Micoşlaca)–Asszonynépe (Asinip)–Elekes (Alecuş) terepszakaszra. (E községeket 8-án estig nem foglalta el.)25

A 2. magyar páncéloshadosztály 7-én sikeresebb volt bármely másik három, a támadásban részt vevő hadosztálynál. Szélkútnál (Sălcud) áttörte a 8. román lovashadosztály állásait, s 8-10 km mélységben déli irányban estig kijutott a Magyarforró (Fărău)–Magyarherepe (Herepea)– Dicsőszentmárton (Târnăveni) vonalra. Dicsőszentmártonnál épségben elfoglalta a Kis-Küküllő hídját, és hídfőállást alakított ki a folyó bal- (déli) partján. Másnap támadását folytatva 4-5 km-t tört előre, és elérte az Elekes (Alecuş)–Szásznagyvesszős (Veseuş) terepszakaszt. Balszárnyával Szásznagyvesszős és Dicsőszentmárton között felzárkózott a Kis-Küküllő jobbpartjára, de nem foglalt újabb hídfőt a balparton, illetve nem tágította tovább az előző nap Dicsőszentmártonnál foglalt hídfőt. Abban, hogy a 2. magyar páncéloshadosztály balszárnya 8-án nem lépte át a folyót, szerepe volt a 9. román gyaloghadosztály addig tartalékban lévő két ezrede azapi bevetésének és felzárkózásának a

folyó déli partjára, illetve a dicsőszentmártoni magyar hídfőre.26

A Gruppe Siebenbürgen zömét alkotó 8. SS lovashadosztály szeptember 7-én a 2. magyar páncéloshadosztály hídfője és Héderfája között is, ezzel Dicsőszentmárton és az országhatár (Kóródszentmárton) között teljes hosszban felzárkozott a Kis-Küküllő jobb- (északi) partjára. Ez az Erdély-csoport jobbszárnyán 7 km-es, attól keletre egyre kisebb előrenyomulást jelentett déli irányban. Az előző nap Szászörményesig előretört magyar-német harccsoport a 6. román kiképző gyalogoshadosztály harcbavetése és ellenlökése miatt visszavonult a Kis-Küküllő északi partjára. A folyó déli partján a határtól a román 6., 21., s a dicsőszentmártoni hídfőig a 11. kiképző gyaloghadosztály alakított ki védőállásokat. 8-án a csoport már nem folytatta támadását. A csoport kötelékében harcoló magyar páncélvonat tevékenységéről 7-én és 8-án nincs bejegyzés a hadseregcsoport hadinaplójában.27

 <<Vissza az 1. részhez

www.hadakutjan.hu

ACTA-régészet, történelem - eredeti doc