Mire Néro visszatért a társasághoz addigra már oldott is a hangulat,
már ott volt az édesanyja és az apja is. Nem hallotta még, hogy miről
beszélgetnek, de ahogy elnézte nem valami vidám témáról. Ezt abból
látta, hogy Hermione arcán fajdalmas grimasz ült, amit úgyan probált
elrejteni ahogy egy jólnevelt úri hölgyhöz illik.
- Szerintem a minisztréiumnak jobban meg kéne válogatni, hogy kiket is
alkalmaz a minisztéruimban!- hallotta anyját most már mikor oda ért
melléjük és át adta Hermionénak az italt.
- Úgy van!- helyeselt hozzá apja.- Ott vannak például a Weaslyk ha
csak fele annyi sütnivalójuk lett volna mint amennyi gyereket csináltak
sokkal előbbre juthattak volna. De nem ők váltik hajtógatják ezt a
mindenki egyenlő címe sablonos szöveget. És ez volt az a pont ahol
mintha elszakadt volna valami Hermionéban. Nem csinált botrényt nem
szált szembe a házaspárral. Azzal nem ért volna el semmit. De érezte
ha tovább hallgatja őket nem bír majd csöndben maradni és a képükbe
mondja, hogy mit is gondol róluk meg az egész családjukről.
- Ha megbocsátanak kimennék egy kicsit a friss levegőre!-
szabadkozott, de Piton aki nem rég csatlakozott hozzájuk rögtön
átlátott a szitán, de egyetértett lányával, hogy most jobban teszi ha
elvonul. Igazából senkinek fel sem tünt, hogy odébb állt, csak Néronak
aki egész idő alatt rajta tartotta a szemét. Hermione az egyik kijárat
felé indult el ami a gyönörü kivilágított parkba vezetett. Úgy lépdelt,
mint valami díva. A gyertyák fénye megvílágították arcát és valami
földöntúli kisugárzást kölcsönzött neki. Szemeiből áradt az életkedv
mint mindig, de emelett még más is ami máskor nem jellemezte azt a
melegbarna szempárt. Szomorúság, fájdalom, és beletörödés. Minden
bizonnyal mélyen elmerült a gondolatiban mert még azt sem vette
észre, hogy Néro követi. Már a park szélén lépdelt, amikor furcsa
zajokat hallott nem messze tőle. Egy pillanatra megtorpant, majd tett
egy fél fordulatott, mintha csak a Malfoy kúriára tekintett volna vissza.
Néronak éppen sikerült csak beugrania az egyik tuja mögé. Nem akarta,
hogy a lány rájöjjön, hogy követte. Hermione valóban nem vette észre,
de talán csak azért nem mert figylemét más kötötte le. Két kislány
hangja. Mintha veszekedtek volna. És már azt is tudta, hogy kiknek a
hangját hallja az terasz mögül. Gyors léptekkel arra felé indult el ahol a
két lányt sejtette és hamarosan meg is pillantotta a két civakodot.
Az egyik egy szőke hajú, kék szemú kislány a földön ült és valamit
mintha a kézében tartott volna. Egy kismadarat. Hermione tudta milyen
kismadár az, még ő vette Deminek- így hívta a kislányt, valahogy
képtelen volt Demonának hívni. Túl kegyetlen névnek érezte egy ilyen
élettel teli lánykának. Lucius és a felesége nem akarták megvenni a
kislánynak az énekes madarat a tizenegyedik születésnapjára.
Úgy gondolták, nem egy Malfoyhoz való, így helyette vettek neki
egy fekete macskát. Gyönörű macska volt az tény, de gonosz. Nehéz
elképzelni egy állatról, főleg egy aranyos macskáról, hogy gonosz
legyen, de ez az állat az volt. Folyton bajt csinált többször megsebezte
Demona kezét és arcát, de a szülök váltig állították, hogy jó állat az
csak Demona nem képes bánni vele. Így mikor egyik alkalommal a
Malfoy házban járt és éppen Dracora várt a macska újból megmarta a
kislány kezét. Hermione pedig ellátta. Akkor mesélte el neki a kicsi lány
sírva, hogy őmennyire gyűlöli ezt az állatot és hogy mi is az igazi szive
vágya. És Mio annyira megsajnálta a kisányt, hogy másnap titokban újra
ellátogatott a Malfoy kúriára és a kislány szobájába csempészte a
kismadárkát.
Tudta azóta Demi az egyik kerti üvegházban rejtegette a madárkát,
persze a kertész tuttával, de ő nem árulta el a kislány titkát. De
úgylátszik, nem volt elég óvatos mert a madárka nem élte túl az első
hónapot sem.
- Hogy lehetsz ilyen gonosz?!- kérdezte sírva és félig kiabálva fölé
magasodó unokatestvérét.
- Te hogy lehetsz ilyen gyenge?! Szégyent hozol mindenkire. Úgy
viselkedsz, mint egy pisis! Mint egy griffendéles!- válaszolt rá Octávia,
de szint suttogta a szavakat, mégis olyan fegyegető volt az egész,
hogy még Hermione hátán is végigfutótt a hideg. Ezzel szemben még
Mioból félmetet és borzodályt váltott ki a kislány, addig a fa mögött
megbúvó bátyjából büszkeséget.
- Na most már elég!- lépett elő rejtegéből Hermione és a két lány közé
állt.
- Ahogy óhajtja Miss Piton!- hajolt, meg engedlmesen Octávia, de arcán
továbbra is észre lehetett venni azt a kis gúnyos mosolyt. MAjd meg se
várva Hermione válaszat, vagy, hogy egyáltalán reagáljon rá elindult
vissza a bálterem felé.
Miútán már nem látta a lány alakját, akit elnyelt az éjszaka sötétsége
végre Demivel tudott foglakozni. Letérdelt a kislány mellé, nem is
foglakozvan gyönyörü ruhájával. És úgy simogatt és csókolgatta a
kislány fejebubját aki reszkedett a sírástól.
- Dem kérlek ne sírj!
- Mio.... Mio, hogy lehet..... hogy lehet valaki ilyen gonosz?!- nézett fel
vigasztalójára kétségbeesetten Demona.
- Nem tudom- mondta és letörölte kezével a lány arcá lefolyó könnyeket.
- Ha akarod holnap elmegyek veled és veszünk egy másik madárkát. Jó?
- próbálta felvidítani kis barátnőjét, de az ellenkezőleg reagált rá mint
ahogy azt Hermione várta.
- Nem kell másik madár! Te is csak meg akarsz venni, mint azok ott
bent! Nemsokár, te is majd arról fogsz győzködni, hogy a mardekár a
legjobb ház és szégyen ha nem oda kerülök!- kelt ki magából, majd
kitépte magát Hermione féltő és óvó öleléséből és elszaladt az
üvegházak felé, kezében a kismadár élettelen testével.
- DEM!- kiáltott után Mio, és hirtelen ő is felpattant ültéből, de rosszul
tette. Oldalába újra belehasított a fájdalom és síkitva zuhatn vissza a
zöld gyepre.
Két kézével szorította oldalát, de már érezte is kézén a meleg vért.
- Segítség!- kiáltotta ahogy csak törkán kifért, de senki nem válaszolt
kiáltására. Azt hitte mindeki a bálterembe múlat és a zenétől nem
hallják. Fogalma sem volt arról, hogy nem messze tőle Néro lesi minden
mozdulatát hiúz módjára. Aki bár megtehette volna, hogy oda megy
hozzá és segít a vérző lányon, de Néro nem olyan ember volt aki csak
úgy segít másokon. Másrészt pedig akkor el kellett volna árulni magát,
és Hermione rájött volna, hogy végig követte őt.
Eközben Mio a fájdalomtől és a kétségbeesétől egyre kapkodva
lélegzett, szinte zihált. Többször probált már segítséget hívni, de senki
nem hallotta meg hangját. Már csak egyetlen lehetőséget látott maga
előtt, hisz a lépcsőig nem tudja elvonszolni magát a kiáltásait pedig
senki sem hallja. Egyébként is ki láthatná meg. Határozta el magát madj
koncentrálni kezdett. Nem sokkal később a helyén egy véres bundájú
fehérróka feküdt a fűben. Ezek után nem sokat tétlenkedett fejét az ég
felé fordította és egy nyűszítéshez szerű hangot adott ki ami még a
birtok végén is hallani lehetett.

Perselus Piton éppen Lucius Malfoyjal és pár barátjával folytatott
érdekesnek éppen nem nevezhető eszmecserét amikor meghallotta a
kert felől az ismerős hangot. Elszőr azt hitte csak képzelődőtt, de egy
fura érzés nem hagyta nyugodni és elindult a kert felé, után pedig
Lucius és baráti. Mikor az erkélyre ért ismét meghallotta, de most már
sokkal tisztábban és élesebben. Gyors léptekkel szint futva indult el
arra, ahonnan a hangot hallotta.

Miútán másodszorra is elnyűszítette magát Hermione visszaváltozott
várva, hogy Perselus rátaláljon. Nem is kellett benne csalódni és nem
sokára már hallotta is egy közeledő alak lépteinek zaját.
- Hermione?!- jött az ismerős hang.
- Itt vagyok
Nem sokkal később a professzor már látta is a földön fekvő is már
igencsak véres lányt, amilyen gyorsan csak tudott oda sietett hozzá,
majd minden kérdés és faggatás nélkül ölbe kapta a lányt és elindult
vele a kastély felé.
Hermione keze a tanár nyaka körül míg a professzoré a derekán-
ügyelve, hogy a sebet ne gyomja meg- és a térde alatt. Mikor a
lépcsőhöz értek szembe találkoztak a Malfoy házaspárral és Dracoval.
- Merlinre! Mi történt vele?!- síkitott el magát Mrs Malfoy aki elször vette
észre Hermione véres oldalát, de Piton nem foglakozott velük
egyenesen a föld szinti dolgózó felé vette az irány, mert emlkéezet
szerint ott van a legközelebbi hopponálásra alkalmas helyiség. A Malfoy
család birtokait védő varázslatok közül az egyik korlátozta a
hopponálást, csak bizonyos helyiségek be lehetett hopponáli és
dehopponálni.
Mikor Piton oda ért egy szót sem szólt csak elhopponált egyenesen a
Szent Mungóba.

Ezek után a vendégsereg gyorsan távozott és fél óra múlva már csak a
Malfoy család és Mrs Malfoy húgának családja volt már ott. Lucius éppen
azon a helyen sétálgatott ahol Hermionéra rátalát a professzor.
Könnyen metalálta helyet, hisz a fű igencsak véres volt ott ahol a lány
feküdt.
- Ilyen hamar vége lett a bulinak?!- jött egy gúnyos hang az egyik fa
mögül, majd kilépett mögüle Néro, arcán úgyan azzal a mosolyjal mint
nem is olyan rég húga arcán.
- Hát te meg merre jártál! Miss Piton megsérült! De te persze erről
semmit nem tudsz!- förmedt rá törvénytelen fiára Lucius.
- Dehogynem! Végig itt voltam!- mutatott amögé a fa mögé ahonnan
előjött.- Láttam mindent!
- Láttad és nem tettél semmit?!- indult meg felé Lucius.
- Igen. És örülj neki, mert olyan dolgokat tudtam meg Draco
mennyaszonyáról amit te soha nem tudhattál volna meg.
- Igazán és mi lenne az?- kérdezte most már sokkal nyugottabban
Malfoy, hisz mindig is vevő volt olyan informáciokra amivel sakkban lehet
tartani másokat.
- Türelem. Majd ha eljön az ideje elmondom, addig is megtartom
magamnak- közölte és lassú léptekkel elindult a kastély felé.
Lucius Malfoy pedig félig haragosan félig bűszkén nézett utána.
Haragosan mert a fiú titkolozik, és szemtelen vele. És bűszkén mert
látta benne a ravaszságot és lehetőséget, nem mondta el a titkot, és
ezzel magának szerzett egy pontot a csatában amit ők ketten vitak
mióta Néro megtudta kis is az igazi apja.

Írj kritikát