Mikor Lily kilépett a Potter-ház kandalójából ami a nappaliban állt
szembe találta magát négy dühös szempárral, és három értetlennel is.
- Mégis mit képzeltélt magadról?!- kiáltott rá lányra James Potter. Lily
nem válaszolt azonnal apjának. Hanem elindult anyja felé aki a
kanapén ült és az egészből semmit sem értett akár csak Tonks és
Elenor.
- Minden évben a születésnapomat megelőző napon elmegyek
Hermionéhoz. Tegnap például te magad adtál rá engedéjt ha már
elfelejtetted volna- közölte apjával, de olyan nyugalommal mintha csak
a vacsorát tárgyalták volna meg. James jó ideig szólni sem tudott,
tényleg ő engedte meg Lilynek, hogy meglátogassa Hermionét, de azt
nem tudta, hogy Hermione Pitonnál lakik.
- Igen, de azt nem engedtem meg, hogy közben udvarlokkal is
diskurálj!- nyerte vissza hangját James, majd Lilyhez fordult- Tudtat
azt, hogy a lányunknak udvarol az a Zabini gyerek?
- Ő... az az igazság, hogy tudtam- válaszolta kis habozás után Lily.
- És én is.
- Meg én is- mondta Elenor és Tonks.
Sirius és James úgy néztek feleségikre mintha közölték volna velük,
hogy a mikulás mégis csak létezik.
- De azt biztos nem tudjátok, hogy belátható időn belül el is akarja
venni Lilyt!- kiáltotta most Forest igen csak indulatosan. James és Sirius
pedig olyan képet vágtak mintha karot nyeltek volna. Elfehéredtek, és
remegés ment végig egész testükön. Sirius megkapaszkodott a
kandalló szegélyében, James pedig leült az egyik fotelbe mert már nem
bizott abban, hogy megbírja tartani magát. Ezzel szemben a három
nőn semmi változást nem lehetett észrevenni.
- Igen anyáék ezt is tudják- válaszolt neki Lily, de közben olyan
szemeket meresztett Forestre mintha ott helyben meg akarná folytani-
És azt is tudják, hogy visszautasítottam az ajánlatát, ahogy Ginny is
Greyét.
- És Granger?- kérdezte még mindig igen indulatosan Forest.
- Hermione nem kosarazhatja ki Malfoyt vagyis nem nyíltan és nem
egyértelmüen- mondta Lily szomorú szemekkel.
- Igen és miért nem?
- Mert azzal tönkre tenné Pitont. Mr Malfoynak van olyan befolyása,
hogy tönkre tegye a professzort és a támogatásokat is megszüntetheti
amit a kutatásaira kap. És mind emelett az adósuk Lucius Malfoynak.
Olyan dolgokat tud róluk ami tönkre teheti Hermione életét.
- Ez csak kamu, hogy védd a kis barátnődet. Esze ágában sincs nemet
mondani Malfoynak. Hisz biztos már rég annak a mardekárosnak az
ágyasa- mondta Forest és át sem gondolta mit mond. De meg is kapta
érte a jussát. Lily gyorsan felpattant és kétszer akkorát
lekevert neki, hogy még Harry is érezte a szelét aki magába roskadva
ült az egyik széken.
- Elképzelni sem tudod, hogy Hermionénak milyen szörnyüségeket
kellet átélni! Nektek itt fogalamatok sincs róla mit kellet neki elviselnie!
Ami a mai napig kisérti!- ordította, de szemét már elfutották a könnyek.
Senki nem szólalt meg mind döbbenten álltak az események előtt.
- Lily hogy értette azt Piton, hogy Hermionénak így is már sokat
ártottak a tekergők? Hisz apájéknak mi köze lenne Hermionéhoz? Soha
nem ártottak neki- mondta csendesen Harry aki úgy látszik semmit nem
vett észre az előbbi kis közjátékból.
- Hogy nem ártottak?!- visitotta Lily és látszott rajta, hogy a düh újra
elönti arcát- A legtöbbet a tekergők ártották neki! Pontosabban egy-
mutatta fel mutatóujját Lily- tekergő.
Ezek után Lily a még mindig sápadt apjához és Siriushoz fordult.
- Mondjátok sikerült rájönnötök arra, hogy Peter tavaly nyáron kit
támadott meg?- kérdezte, de most már nem kiabált, mégis látszott
szemében a düh. Arca piros volt keze pedig remegett.
- Nem. De úgye nem azt akarod mondani, hogy.....
- Hermione volt!- sikította Elenor és szája elé kapta kezét mintha
valami csúnya dolgot mondott volna. Az egész szobára csönd borult,
mindenki probálta feldolgozni a hallottakat, Lily pedig átkozta magát
amiért elmondta, hisz megigérte Hermione, hogy soha nem mondja el
senkinek. Hermione és a professzor megbízott benne és ő nem bírta
tartani a száját, úgy érezte elárulta a legjobb barátnőjét. Szörnyü
lelkiismeretfurdalása volt.
A valóságba egy erős kéz, egy határozott rántás hozta vissza.
- Mond, hogy nem Hermione volt az a lány! Lily! Nem hallod?!- rázta
meg húga vállát Harry. A két zöld szempár összekapcsolodott. Soha
nem látott érzelmeket véltek felvedezni a másik szemébe. Lilyé a
könnyektől, Harr szeme pedig a kétségbeeséstől csillógott
fájdalmasan. Régen volt már az mikor szavak nélkül megértették
egymást, mielőtt Harry a Roxfortba ment volna. Elég volt egy pillantás
és tudták mire gondol a másik. De Harry elment az iskolába és a
távolság mindent megváltoztatott, de mintha most ez újra visszajött
volna. Nem volt szükség szavakra Harry jól látta húga szemébe, hogy
ez az igazság.
- Lily drágám- szólalt meg szeliden édesanyjuk mire mind ketten oda
kapták a fejüket mintha áram csapta volna meg öket.
- Tudom, hogy nagy kérés, de úgy gondolom, hogy jogunk van tudni, mi
is történt akkor este. Hisz Peter köztünk élt hosszú éveken át, mint egy
testvér.
Lily tudta, hogy anyja kérése jogos. De akkor is nehéz volt erről
beszélni, mégha nem is vele történt meg ez a szörnyűség.
Ismét leült anyja mellé a fotelben, majd megvárta amig mindenki leül
valahova és csak utána kezdett bele a történetbe.
- Körübelül egy évvel ezelőtt Hermione az egyik mugli barátjától tartott
haza felé, de már sötétedett hiába igérte meg a professzornak, hogy
korán otthon lesz. Éppen egy parkon ment keresztül amikor furcsa
zajokat hallott, de nem foglalkozott vele. Aztán úgy érezte nem tud
mozdulni, megdermedt. Egyből felismerte a sóbálvány átkot és
hamarosan kibontakozott a sötétből Peter alakja. Hermione azt mondja
soha nem felejti el azt a pillanatot, ahogy közeledett felé kivont
pálcával és az arcán az a diadalmas mosoly.
- Peter élvezte, hogy Hermione nem tud mozogni és azt még jobban
élvezte, hogy Hermione boszorkány. Elvonszolta egy kihallt részre
ahol........

- Meglátod te is élvezni fogod- suttogta Peter Hermione nyakához
miközben fokozatosan fejtette le róla a felsőjét. Hermione meg sem
tudott mozdulni, még a száját sem tudta kinyitni. Csupány a könnyei
hullottak.
- El sem tudod képzelni mióta vágyok erre a percre. Mióta az a taknyos
Harry haza jött néhány éve az iskolából és csak rólad tudott beszélni.
Olyan lettél nekem mint régen Lily volt- lihegte és keze már Hermione
oldalát simogatta- De őt nem kaphattam meg. Hát vártam- belecsókolt
Hermione nyakába- tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat- a keze
Hermione blúza alá csúszott.
Hermone undorítonak tartotta mindig is Petert, de most ahogy rajta
feküdt keze a testének minden egyes pontjára eljutott, ahogy a nyakát
csókolta és ő nem tehetett semmit, úgy érezte ő nem is egy emberi
lény. Érezte ennek a férfinek, nem ennek
a féregnek a bűzét. Izzadság és tömény alkohol szaga volt. De
figyelmetlen túl sokáig várt és az átok szépen fokozatosan kezdett
gyengülni. Hermioné felső testét már csak a melltartó takarta. Úgyan a
blúzt nem vette le róla Peter, csupán egy határozott mozdulattak
szétszakította a gomboknál.
Peter keze a belső combjához ért, Hermioe szeme kitágült és
ösztönösen ökölbe szorította kis kezét. Tudott mozogni amit
szerencsére Peter nem vett észre. Amilyen óvatosan csak tudott jobb
kezével kutatva elindult oldal irányba és hamarosna bele is ütközött
egy faágba.
Innentől az események felgyorsultak. Hermione egy hirtelen,de
határozott mozdulattal a faággal lesúlytott Peter fejére ami még mindig
a nyakát csókolgatta. A férfi eszméletét vesztette, és aléltan borult rá
Hermionéra. Szörnyen nehéz volt, Hermionénak minden maradék erejét
össze kellet szedni, hogy le tudja lökni magáról. Amikor végre sikerült
gyorsan felpattant és egy pillanatra sem nézett hátra. Nem érdekelte,
hogy mi lesz ezzel a patkánnyal. Az sem érdekli ha meghal, csak
épségben érjen haza.
Úgy futott ahogy ezelőtt még soha sem. A házuk nem volt messze a
parktól, csupán két sarok mégis neki az örökkévalóság volt mire haza
ért. Ruhája szakadt volt és sáros. Nyaka még mindig vörös volt azon a
helyen ahol az az állat hozzá ért. Szemeiből pedig megállíthatatlanul
folytak a könnyek. Minden neszre ilyetten kapta oda a fejét és minden
egyes alkalommal meggyorsította lépteit. Volt perc mikor úgy hallotta
valaki követi, mintha utána kiabáltak volna, szinte hallotta a léptek
zaját a háta mögött. Halotta ahogy zihálva veszi a levegőt.
Már látta házukat, bár sötét volt ezen a környéken jó volt a
közvilágítás, szinte nappali világosság volt. És látott még valakit. Egy
férfi állt a ház előtt, aki az utcákat kémlelte, de most éppen háttal állt
Hermionénak.
Mikor meghallotta a léptek zaját háta mögött oda kapta fejét és a
következő pillanatban már a zokogó Hermionét tartotta karjaiban.
- Hermione mi történt?- kérdezte elfúló hangon Perselus. Hisz nem
kerülte el figyelmét Hermione zaklatott ideg állapota és persze szakadt
ruházata sem.
- Ott a parkban ott van.... és elkapott... és megátkozott... Perselus nem
tudtam mozogni.... jaj Perselus olyan szörnyü volt! Azt hittem... azt
hittem...- nem tudta kimondani, de nem is kellet Piton nagyon jól tudta
miről beszél a lány.
- Hermione maradj itt!- tolta el kicsit magától a lányt, hogy a szemébe
tudjon nézni- Én vissza megyek a parkba és elkapom azt a szemetet
aki
ezt tette veled.
- Ne kérlek ne menyj el!- kapaszkodott görcsösen belé Hermione- Félek
ha te elmész vissza jön és újra elkap.
Hermione rettenetesen félt, egy pillanatra sem engedte volna el
Pitont, így a professzor is jobbnak látta ha nem hagyja magára az igen
csak sokkos lányt. Bekisérte a házba fel egyensen a szobájába. Addig
Pipó értesítette az aurorokat.
És azok hamarosan meg is érkeztek. Történetesen a Longbotton
házaspár. Hermione már az ágyában feküdt Piton ellátta a sérüléseit
és egy nagy adag nyugtatot adott neki hála ennek képes volt
elmondani mi történt ott a parkban, de Piton kezét továbbra sem
engedte el.
Frank Longbotton és feleség jó ideig elég furcsán és hitetlenkedve
nézték a Hermione Piton párósra, de egy csepp kétségük sem marad
mikor meglátták, hogy Piton milyen szeretettel és féltéssel veszi körül
Hermionét. Mikor a kihalgatás befejeződött Hermionét hamarosan
elnyomta az álom Piton pedig kiment az aurorokkal a folyósora, volt pár
részlet amit meg akart beszélni velük és nem akarta, hogy Hermione
hallja.
- Nem akarom, hogy erről bármelyik Potter, Black vagy Lupin is
tudomást szerezzen!
- De mégis miért nem?- döbbent le Frank- James és Sirius a felettesem,
egy ilyen úgy egyébként se maradhat sokáig titokban.
- De ez titok marad! Hermione idáig is sokat szenvedett, nem akarom,
hogy nyilvánosan is megalázzák. Másrészt pedig Potterék Féregfark
legjobb barátai soha nem biztam bennük ezútán pedig pláne nem
fogok.
- Nem tudom Perselus. Ehez engedéj kell, hogy titkosíthassuk. Igen
magasról.
- Meg lesz az engedély, sok ember ismerek, befolyásos posztban is. Ne
feledd el Frank sok ember csemetéje van a kezem alatt és egy rossz
véleménnyel tönkre tehetem a még el sem kezdődött karierüket.
Köztük a te fiadét is.
- Ez most fenyegetés?!- lépett közel Pitonhoz Frank Longbotton. De
Piton nem rémült meg. Állta a gyilkos pillantás amit az auror küldött felé.
- Bármire képes vagyok Hermionéért, ahogy te is a gyerekeidért. Mond
csak Frank ha a te lányodat támadták volna meg te mit
tettél volna?- kérdezte és még mindig Longbotton szemébe nézett.
Frank arca ezzel szemben megegyhült és egy árny suhant végig rajta.
- Valószinüleg úgyan ezt- hajtotta le a fejét- Rendben Perselus ha lesz
engedély senki nem fogjuk elmondani Peter kit is támadott meg-
egyezet bele és feleségével együtt hopponált.
És valóban fél óra sem tellett bele az engedély már ott volt a
Longbotton házaspár asztalán. Maga a miniszter írta alá, bár
valószinüleg fogalma sem volt róla mit is írt alá. Minden bizonnyal
valamelyik bizalmi embere tolta elé a papírt, hogy írja alá. Ő pedig
kérdés nélkül meg is tette. James és Sirius maguk fogták el Petert.
Hatalmasat csalódtak benne és undorottak töle. Bárhogy is kutatták
nem sikerült megtudniuk ki volt az a lány aki Peter megtámadott,
sehogy sem tudták kiszedni Longbottomékból.
És ami a legrosszabb volt ellenük is fegyelmi eljárás indult. Ahogy
megtudták az apa kérése volt, hisz azzal a gyanuval élt, hogy ők mint
Peter barátai közük lehet a támadáshoz. Persze alaptalan feltételezés
volt, de ez bizonyította azt a feltételezésüket, hogy igen befolyásos
családról lehet szó, ha el tudta érni ha Potter és Black auror ellen
fegyelmi eljárás induljon. Ellenük az auror parancsnokság oszlopos
tagjai ellen. Persze semmit nem találtak ők ketten tszták voltak mint a
hó, csak azt sajnálták, hogy Tonks ellen is eljárást indítottak akinek
nem volt más bűne, mint, hogy Lupin volt a férje. És nála igen csak
sokáig folyt a nyomozás, hisz a férje egy közismert vérfarkas. És ez a
hoszú nyomozás igen csak hátra vetette Tonks karierjét.


- Azóta pedig a professzor a széltól is óvta Hermionét, csak a teliholdas
éjszkákon amikor Remussal volt engedte kissé szabadon, de a tegnap
esti baleset után gyanítom, hogy ezt sem fogja megengedni neki-
fejezte be Lily az öszegzést. Ez után kinos csend borult a szobára.
MIndenki magába mélyed és az elhangzottakon gondolgotott.
Jamesben és Harryben pedig szörnyü elképzelés született.
- Lily- fordult hugához Harry- elofordulhat, hogy Peter miattunk
támadta meg Hermionét? Már mint miattam és apa miatt.
Lily retteget ettől a kérdéstől, tudta, hogy apjának vagy Harrynek fel
fog tünni ez a része a történetnek. De nem akarta, hogy ennek a két
embernek akit ő annyira szeretett lelkiismeretfurdalása legyen. De
válaszolnia kellet.
- Igen van közötök hozzá. Mind jól tudjuk, hogy Peter szerelmes volt
anyába. Bálványozta anyát, hisz diák korában mást sem hallott apától
csak, hogy anya így, meg anya úgy. De anya és apa összejöttek és
neki esélye sem volt. Aztán jött Harry és ő is talált magának egy lányt,
Hermionét. Harry is folyton Hermionéról beszélt és az a vonzalom vagy
nem is tudom mi, talán egy kis bosszúvágy is arra késztette Petert,
hogy ha már anya nem lehetet az őve akkor szerezze meg Hermionét.
Ezzel bosszut is állhatott volna apán és meg is kapta azt amire
vágyott, a bálványt, a tökéletes lányt.


Már egy nap telte el a bizonyos beszélgetés óta. Harry után elvonult a
szobájába és azóta ki sem jött onnan, és be sem enged senkit. James
is szókatlanul szótlan volt, és első dolga volt a ház védelmi rendszerét,
arra a véleményre jutott, hogy amig Peter szabadon mászkál addig a
két Lily nincs biztonságban.
Lily amit elszabadult azonnal megírta Hermionénak, hogy elmonda a
családnak mi is történt vele tavaly- persze most már a könyv
segítségével- Ginny jó alapos fejmosást is kapott, de Hermione nem
haragudott rá. Az írta tudta, hogy egyszer valamelyikönk kiborul, és,
hogy neki sem volt joga ilyen súlyos dolgokat elmesélni legjobb
barátaninak és arra kérni, hogy hallgassnak. Ő is csak úgy tudott, úgy
ahogy túllépni ezen, hogy Pitonnnal megbeszélte és kiönthette a lelkét
valakinek. De persze a mai napig retteg és néha még most is rémálmok
gyötrik.
Lilyt, már mint az idősebbet is nagyon megviselték a hallottak, de ő
nem lehetett gyenge. Erősnek kellet lennie a férjért és a gyerekeiért,
de legfőképpen ezért a piciért aki a hasában növekedett. Úgyan úgy
készült legidősebb lánya születésnapjára mind minden évben. Most is
arra kötelezte lányát, hogy addig maradjon a szobájába amig
mindennel elkészül. Mindig így volt minden gyereknél. Hisz idági mind
három gyereke nyáron született. Harry július 31-én, Lily augusztus 17-
és a kis Rebeca pedig július 3-án.
De ez a pici késő őszi, kora tavaszi baba lesz. Furcsa érzés lesz a nagy
hashoz majd télikapátott hordani.
Lily szobájában volt és az ágyán feküdt, már rég felébred, és már fel is
öltözött, de sejtette, hogy még jó darabig nem hagyhatja el a szobát.
Mikor kicsi volt ilyenkor mindig kiszökött, hogy meglesse anyját, de
rájött mikor nagyobb volt, hogy anyjának megkora boldoságot okoz ha
látja meglepett arcát. Ezért ma már nem probálkozott "szökéssel".
Hiába is furta az oldalát a kiváncsiság.
De legnagyobb meglepetésére kopogtattak az ajtaján.
- Szabad- kiáltotta ki a vendégnek aki bebocsátást kért, de fekvő
helyzetén nem változtatott.
- Szia bogaram- köszönt neki James majd leült lány a mellé az ágyra-
Most jövök Harrytől. Végre kinyította a szobája ajtaját. Eléggé ki van
készülve.
- Sírt is?- kapata fel a fejét Lily.
- Nem. Tudod, hogy sosem sír- és ez igaz is volt. Lily mióta az eszét
tudta soha nem látta sírni Harryt. Akkor sem sírt mikor kiskorában
leesett egy magas fáról és eltört a lábát két helyen is. Akkor ha félt
vagy szomorú volt. És akkor sem sírt mikor az anyjukat a St Mungó
kellet szállítani a kis Rebeca születésénél és koplikáciok léptek fel.
Pedig ott még apja is könnyeket ejtett, pedig ő is erős ember és
azelőtt őt sem látta soha sírni.
Ő ezzel szemben hozzájuk képest érzelgős volt. Persze a fájdalmat és
még néhány dolgot el tudott viselni, de ha szeretteiről volt szó könnyei
mindig eleredtek, legyen szó pozitiv vagy negatív dologról. A kis Rebeca
volt mindük közül a legkeéményebb. Baba ként sem sírt csak
nyöszörgött és persze síráshoz hasonló dolgokat produkált, de soha
egy könnyet sem ejtett. És ez ma sem volt másképp. Rebeca semmitől
sem félt, egy három éves gyerek minden komolyságával fogta fel a
világ dolgait. Ahogy apjuk mindig mondogotta Rebeca a világ
legbátrabb kislánya, de persze mit is várnánk, hisz az ő lánya.
- Mond csak bogaram mi ez?- hozta vissza a valóságba Lilyt apja
kérdése. Követte tekintetét arra amerre apja nézett és megakadt a
szeme a Csavargók Térképén.
- Ja, hogy az!- mondta és már nyúlt is a térképért- Ez tetszeni fog
neked.
Lily pálcáját előhúzta farsebéből- oh ha ezt Mordon látná- és a
térképre szegezte.

Írj kritikát