Második részből:

Új koromban, eltelt már vagy ezer év azóta,
Élt e földön négy nagy mágus; róluk szól e nóta.
Hosi lelku Griffendél, kit tágas sík nevelt;
Szép Hollóhát, ifjúsága zord hegyek közt telt;
Szelíd szívu Hugrabug, kies völgyek lánya;
S ravasz Mardekár hazája erdok ingoványa.
Kell egy mágus-tanház vélte a hoskor négy bölcse.
A Roxfort lett közös álmuk s munkájuk gyümölcse.
Kezdetektol volt egy külön háza mind a négynek,
Hiszen ki-ki más-más virtust tartott fo erénynek.
Bátor szívu ifjak gyultek Griffendél köré.
Hollóhát az észt helyezte mindenek fölé.
A szorgosokhoz húzott mindig jó Hugrabug szíve.
S a becsvágyók közül került ki Mardekár sok híve.
Egy kérdésre kereste még a négy bölcs a választ:
Holtuk után az ifjaknak házat vajh ki választ?
Griffendél fejéhez kapott, levett róla engem;
észt töltött belém a négy, s ím Teszlek Süveg lettem.
Húzzatok hát fületekre, ne tátsátok szátok!
Megtudjátok menten, melyik ház illik hozzátok!

Ötödik részből:

Hajdan mikor új voltam még, négy mágus összeállt,
s eldöntötték, létrehoznak egy varázstanodát,
hol az ifjak hallgathatják oktatóik bölcs szavát,
s továbbíthatják a vének tudásuknak legjavát.
Sokan mondták, nemes a cél, melyért a Négy síkra száll;
nem hitték, hogy valaha is rút viszály közékük áll.
Mély barátság fuzte egybe Griffendélt és Mardekárt;
jóban-rosszban összetartott Hugrabug és Hollóhát.
De jaj, egységük víg napját széthúzásnak bús éje
követte - és errol szól a Teszlek Süveg meséje.
Szólt Mardekár: ,,Az jöjjön, ki mágus szülok gyermeke."
Szólt Hollóhát: ,,Azt tanítsuk, kinek éles az esze."
Szólt Griffendél: ,,Iskolánkba bátor ifjak jöjjenek!"
Szólt Hugrabug: ,,Énelottem egyenlo minden gyerek."
Véleményük különbözött, össze mégse vesztek.
Eldöntötték, mindannyian felelosek lesznek
egy-egy házért, mely az övék: így Mardekár; teszem azt,
magához hívhatott minden tiszta vérut és ravaszt.
Hollóhátnál az okosok hasznát látták eszüknek;
bátor lelku társaik meg Griffendélhez kerültek.
Hugrabughoz ment a többi. De akkoriban még
négy hu barát volt a négy ház, szent volt a szövetség.
Sok-sok évig honolt béke köztük, s egyetértés;
Mígnem végül kapzsi becsvágy, sima szó, kísértés
Egymás ellen fordította a négy büszke házat,
és közöttük féltékenység, gyulölködés támadt.
Egy ideig már-már úgy tunt a Roxfortnak vége -
hiszen barát barátnak lett esküdt ellensége.
Végül aztán egyik reggel elment a vén Mardekár;
és az ádáz tusa nyomban véget is ért; haj, de már
nem lett újra egy, mi egy volt, s négy házunk azóta
bús emlékét orzi annak, mit elsírt e nóta.
Így eshetett, hogy megkaptam kényszer szülte posztomat.
Kár, hogy ami egyben teljes, négybe épp én osztom azt.
Dalomba pár újabb strófát azért szövök ma bele,
mert, bár elvégzem a munkám, sejtem, kárt teszek vele.
Régi bubáj kötelez rá, hogy betöltsem tisztemet,
de oldom, mit kötni kéne - s ebbol, félek, baj lehet.
Éber szemmel lássátok meg mind a baljós jeleket!
Veszély les ránk! Ártó szándék, zord ellenség fenyeget!
Egység kell most, összefogás; ha széthúzunk, elveszünk ...
És most jöjjön a beosztás. Essünk túl rajta, gyerünk!