Szerelmi bánat

A szerelmi bánat anatómiája


A szerelmi bánat sokféle lehet. Sokfélesége abból adódik, hogy már eleve, ugyebár, vagy férfi bánatos nő miatt, vagy nő bánatos férfi miatt. (Léteznek még variációk, de ilyen részletességgel nem mennék bele.) Egyébként, hogy ki érzi ki miatt, elhanyagolható, lényeg, hogy úgy érzi, nem imádják viszont.

Ez a felismerés szörnyű tüneteket produkál. A tünetek megjelenése szakaszokra bontható: rendes esetben egymást követően törnek rá a szenvedő félre, de van, hogy felcserélődnek, és összevissza jelentkeznek. (Komplikációról akkor beszélünk, amikor az összes szindróma egyszerre támad.) No, de vegyük csak szépen sorjában a tüneteket.

Első tünet
Arcra fagyott mosoly
A könnyebb megértés érdekében nézzünk egy konkrét példát, bizonyos S. Valika esetét, aki méla mosollyal ül az ablakban immár négy órája, és Gézára gondol. Fürtös fejecskéjében, mint egy lassított film, úgy andalognak az édes ábrándok, hogy Géza őt átölelte, magához vonta és szájon csókolta. Mindez itt történt a kapualjban, tegnap este fél tízkor, amikor is Géza Valikát hazakísérte. Ekkor érezte Valika először életében azt a bizonyos – villámcsapással járó – felismerést, hogy az Igazi nem lehet más, csakis a Géza. – Géza, Géza, Géza – suttogja éppen Valika párás szemmel, és ujjacskája rózsaszínű száján babrál az elmúlt csók nyomát kutatva. – Mert mutasson valaki még egy férfit manapság – motyogja csak úgy, maga elé –, aki a nőt vacsorázni viszi, aztán haza is kíséri, és a kapualjban mégsem tolakodik, nem akar egy picinykét felszaladni, éppen csak egy kávéra, hanem beéri egy világrengető csókkal, aztán csak annyit mond: reggel hívlak.REGGEL HÍVLAK – dübörög a két szó Valika fülében.
Ekkor riadtan a faliórára pillant, és eszmél. Elmúlt dél. És a Géza még nem telefonált.
No, ekkor fagy Valikánk arcára a mosoly.

Második tünet
A kétségbeesés
Valika mosolyba fagyott arcizmai lassan felengednek, párás szeme kiszárad, hogy már-már fáj, szája lassan lefele görbül, homloka összeráncolódik.
– Géza nem szeret – sajog a lelkébe valami gonosz sugallat.
Le-föl rohangál a lakásban, és ilyesmikre gondol: – Vége, vége, még mielőtt elkezdődött volna. Soha többé nem fog felhívni. Csak hitegetett, csak kinevetett. Nem is igaz, hogy tetszem neki, nem is igaz, hogy elvisz nyaralni. Nem is mondta komolyan, hogy hozzám foghatóval nem találkozott soha.
Ekkor megtorpan, sőt meg is inog kicsit, mert bevillan a végső érv: – Hát ezért! Hát ezért nem akart feljönni éjjel, mert nem kíván, mert nem kellek neki!

Harmadik tünet
És zokogni kezd
Vagyis eleinte csak kimeresztett szemét homályosítja el valami visszafojthatatlan langyos nedv. Valika ekkor észreveszi, hogy ő bizony könnybe lábadt.
Ez az érzés, bármily fájó, jólesik neki, mert azt bizonyítja, hogy Géza iránt érzett felbuzdulása valós, igazi. Hogy ő – ellentétben Gézával – tisztán, őszintén, mélyen érez.
Valika rádöbben, sírnia kell. De annyira leköti ez a felismerés, hogy már megint kiszárad a szeme. Valika pislant, hunyorít.De a könny csak nem jön.
Most eszébe jut, hogyan is kell könnyet csalni, és meredten a napfénybe bámul.És győz. Érzéseinek hangot is ad. Vagyis bömbölve zokog. Először kicsit a Géza miatt, aztán a maga védtelen, összetört szíve miatt.
Hogy megbizonyosodjék a helyzet valódiságáról, a tükör elé tántorog és ott rí tovább. Elégedetten nyugtázza, hogy kék szeme még kékebb a csillogó cseppektől. Aztán enyhe veres pírt vél felfedezni az orra körül. – Jesszusom, hogy fogok kinézni! – gondolja. Nagyot trombitál az asztalon felejtett papírszalvétába, és abbahagyja.

Negyedik tünet
A remény
Igen ám, de hogy néz az ki, hogy az ilyen őszinte szerelem fakasztotta könnyeket elapassza holmi vörös orr miatt? (Valikánk szentimentális indokot keres, hogy miért is hagyta abba a bőgést.) Hát nem az orra miatt, az biztos. Kit érdekel az ő orra? A kutya nem törődik az ő orrával.
Nem azért nem sír tovább. Hanem, mert… mert lehet, hogy a Géza azért nem telefonált, mert nem tudott.
– Hát persze! – csap a homlokára! – Valamiért nem tudott! – és újra fel-le járkál a szobában. – Te jó ég!… Baleset érte! A szerelem kábulatában autó elé lépett! Vagy a fejére esett egy erkély! Vagy begyulladt a vakbele! Valikának hirtelen eszébe jut, hogy körbetelefonálja a kórházakat. Aztán elhessegeti a gondolatot, mert – bár ezt magának se vallja be – semmi kedve telefonálgatni.
– Biztos hív – tekergeti kunkorira tincsét –, hiszen az ilyen csókot nem lehet hazudni. De buta vagyok! Lehet, hogy félreértettem, és nem reggelre ígérte, hanem estére! Hát igen. Ki tud odafigyelni ilyen szenvedélyes légkörben apróságokra?

Ötödik tünet
A világfájdalom
Valikát a remény úgy felcsigázza, hogy csak jókedvűen tud a jövőbe gondolni. Visszaül hát az ablakba és álmodozik. Látja szőkés fürtjeit az esküvői ruha brüsszeli csipkével díszített dekoltázsára bomolni. Aztán kicsi kövér lurkókat dögönyöznek Gézával a négyszobás lakás virágos kertjében. Majd Géza rózsaszirmokkal lepi el Valika habselyem ágyát…
A boldogító képzelgéseknek csak a falióra rideg ketyegése vet véget: éjjel tizenegy. Valika, amilyen magaslatokban járt az elmúlt órákban, olyan mélységbe zuhan hirtelen: – Hát este sem hívott. Pedig most már végképp érzi, tudja, hogy Géza volna az ő testi-lelki párja.
– Ez az én karmám – döbben rá Valika. (Olvasott ilyesmiről keleti filozófiájú könyvekben). Úgy véli, az ő keresztje, hogy viselje a gézátlanságot méltósággal, fegyelemmel. Mert csak így tudja elnyerni végső jutalmát következő életében. (Példának okán a Gézát.) Valika tehát dönt: mostantól nem eszik, nem iszik, nem alszik, nem szeret, csak szenvedve vár. Őt többé férfi sose illesse. És látja karcsú testét hófehér lepelben, csinos arcocskáját sárgán, sápadtan, ahogy Gézáért senyved a következő ötven évben.

Hatodik tünet
A juszt is…
Öt teljes napig szenved a Valika. (Megjegyezném, hogy a tünet lefolyásának időtartama egyénenként változhat.) Péntek este aztán mintha megcsípték volna. (A csípés egyébként a Zsuzsi nevű barátnő érkezése volt, aki estére duhaj táncos buliba invitálta a szenvedő Valikát.) Vali eleinte csak ingatta a fejét: nem ér rá, most a karmáját teljesíti. De aztán csak beadta a derekát. Mit beadta: tombolt, csapkodott, és fröcsögve átkozta a Gézát.
– Hát mit képzel ez a senkiházi, meddig fogok várni a telefonjára, amikor most vagyok szép, most vagyok fiatal?
Elindultak. Azon a mámoros éjszakán Valika megismerkedett Bélával. Béla egész este őt táncoltatta, majd hazakísérte. A kapuban őrületes csókkal búcsúzott tőle, és a világért se ugrott volna fel egy kávéra. Csak annyit mondott: reggel hívlak. – Egy igazi gentleman – gondolta (kissé csalódottan) Valika.– Béla, Béla, Béla… – ezek voltak lefekvés előtt az utolsó szavai.

Innentől fogva két eset lehetséges.
1.
Még aznap éjjel megszólal a telefon, és az előző szerelmi bánat tárgya, vagyis a Géza szól bele: – Valikám, szerelmem, miért van egy hete kikapcsolva a mobilod? Megőrülök érted!

2.
Nem szólal meg a telefon. Se éjjel, se reggel. Se délben, se este. Ilyenkor jön az első tünet: az arcra fagyott mosoly…