Kilátástalan helyzet
Andipotter Granger 2006.01.22. 20:12
Itt az új fejezet! A kritikát pedig ne sajnáljátok!!! :-)
Harry rengeteg ideig feküdt az ágyán és gondolkozott. Sosem képzelte volna el Hermionéról, hogy megcsalja. Nem bírta elviselni, hogy vége van a kapcsolatuknak. Végül a nagy önsajnálatban úgy gondolta, jobb, ha túlesik a beszélgetésen Ronnal. Megtörölte szemét, majd lebotorkált a klubhelyiségbe. Barátja, úgy látszik, beleült valami ragasztóba, mert még mindig nem mozdult a kanapéról. De mikor meglátta Harryt, rögtön felugrott a helyérõl.
-Hé, öreg, mi baj? Te... sírtál??? -bambulta Ron a barátját. -Mi? Nem... nem, dehogy! -füllentett Harry a szemét törölgetve. -Csak tudod.. álmos vagyok és sokat ásítok. -És miért piros az orrod?! -Mert náthás vagyok. Hápcii! –tettette a tüsszentést a fiú. -Na, ez béna volt! –nevetett Ron. –Monnd már, mi a hézag? -Na, jó. De szerintem, ehhez le kell ülnünk. –adta meg magát, majd helyet foglaltak a kényelmes kanapén. -Szóval? -Tudod... Hermione átvert minket. -Hogy érted? –vonta föl szemöldökét a fiú. -Malfoyyal is jár. -Tessék?? Hogyhogy is?? Miért, még kivel jár? -Jaj, ne játszd itt az ártatlant, Ron! Hermione bevallotta, hogy jártok ti is, miután rajtakaptam avval a görénnyel! -Mit csináltak?? –bõdült fel. -Smároltak! Mi mást? -Hogy az a... –csóválta a fejét Ron. –És azt hogy érted, hogy minket vert át? -Hát... én is jártam vele. -Mindegy, engem nem nagyon izgat. Végül is, nem értem, miért kezdtem el vele járni. Egyszerûen az ujja köré csavart. –bámult ki a fejébõl a Weasley-fiú. -Hát éppen ez az! Tudod, én... szerettem. De igazából. -Hú! Hát, barátom, ez pech. A legjobb ilyenkor kiábrándító csajozásba kezdeni! -Áh, nincs ahhoz semmi kedvem! Elegem van a csajokból! –morgott Harry. -Úgy látom, valakinek itt elment az esze! –vigyorgott Ron. –De az nem én vagyok! -Jaj, hagyjál már! Inkább felmegyek lefeküdni. Kifárasztasz... -Jó ötlet! Megyek én is!
Azzal a két barát álomra hajtotta a fejét, a kényelmes, baldachinos ágyában.
***
Hermione, mivel korán álomba sírta magát, hamar felébredt. Visszaaludni már nem tudott, így nyújtózkodva kikászálódott az ágyából, majd ásítások közepette ért le a klubhelyiségbe. Gondját el is felejtette, egészen addig, míg meg nem látta az egyik sarokban Harryt és Ront. Mikor tekintetük találkozott, mintha lába önálló életet élne, „vitte” Hermionét a fiúk felé.
-Kérlek szépen, bocsássatok meg! Nem lehetnénk barátok? -Hmm... Ron... milyen szépen csicseregnek a madárkák... –nézett keresztül Harry a megszeppent lányon. -És a legyek zümmögése is milyen vidám! -tett rá egy lapáttal Ron. -Hát jó, ha nem, hát nem! –mondta Hermione kifejezéstelen arcot vágva, majd sarkon fordult, és fejét felszegve, kivonult a klubhelyiségbõl, de kint már nem tudta elfojtani könnyeit.
Ugyanúgy, mint elsõben, beszaladt a nõi mosdóba, ahol sokáig senki nem zavarta. Fél óra múltán viszont, mintha mindenkinek egyszerre támadt volna „vécézhetnékje”, nagy sereg lány furakodott be a mosdóba. Így úgy gondolta, legjobb, ha nem a illemhelyet használja az egerek itatására.
Írj kritikát
|